Vágólapra másolva!
Az év legjobban várt igazi ökölvívó csúcseseménye kétséget kizáróan a Dimitrij Bivol - Artur Beterbiev összecsapás a félnehézsúly vitatlhatatlan bajnoka címért. A szombat éjszakai csata felkészülésének hajrájában azonban váratlanul megjelent egy harmadik fél is, aki akár el is döntheti a meccset.

Nagyon régen volt már vitathatatlan bajnoka a profi boksznak félnehézsúlyban, de a szombatról vasárnapra virradóra megrendezett rijádi gála végére ismét lesz egy. Dimitrij Bivol a WBA és az IBO, míg Artur Beterbiev a WBC, az IBF és a WBO bajnoki övét teszi kockára a szaúdi éjszakában. 

A két orosz bunyós nyilván becsülettel felkészült, de arra talán egyikük csapata sem számított, hogy az utolsó pillanatokban ringbe lép még valaki: Jekatyerina Bivol.

Az orosz sport egyik álompárjának tagjai, azaz Dimitrij és Jekatyerina még középiskolában szerettek egymásba, hogy 2013-ban össze is házasodjanak, majd szülessen két fiuk, akiket rejtélyes okból Mironnak és Nikonnak kereszteltek el. A látszólag tökéletes házasság azonban korántsem volt az: 

Jekatyerina évek óta azzal vádolta a bokszolót, hogy rendszeresen bántalmazza őt, amit a közösségi oldalán meg is írt.

 A pár aztán egy évig tartó nagyon csúnya részleteket feltáró, mérgező huzavona után 2023 októberében elvált, de a gyűlölet azért megmaradt.

Jekatyerina ezúttal férje korábbi sérüléseit és a riválisok elől eltitkolt sérüléseit tette közzé, abban a reményben, hogy ezzel győzelemhez segítheti Beterbievet.

"Az egyik gerinccsigolyájában fáradásos törés van, mindkét keze többször volt műtve, a könyöke egészen biztosan. A térdei nagyon bizonytalanok, és folyamatosan cseng a bal füle, ami már többször is eltört. A szeme hajlamos bevizesedni, olyankor nagyon rosszul lát. De a legfontosabb, hogy gyáva! Szükségünk van a győzelmedre, Artur" - írta ki közösségi oldalára a meccs reggelén.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!