Vágólapra másolva!
A szlovén világbajnok Tadej Pogacar nyerte szombaton az országúti kerékpáros lombardiai körversenyt, amelyen Valter Attila a 46. lett.

A "hulló falevelek" klasszikusa hagyományosan az utolsó az év öt legnagyobb egynapos viadala, a Monumentumok közül. Ezúttal - a 118. kiírás során - Bergamóból tekertek Comóba. 

Az esőzések okozta földcsuszamlások miatt egy kisebb útvonalmódosításra került sor, 

a tervezetthez képest három kilométerrel hosszabb, 255 kilométeres táv alatt 4735 méter szintemelkedés várt a mezőnyre.

 A toronymagas esélyes az elmúlt három kiírásban diadalmaskodó, idén Giro d'Italiát, Tour de France-t nyert friss világbajnok, a Monumentumok közül a Liege-Bastogne-Liege-en diadalmaskodó Pogacar volt. Ott volt a mezőnyben az olimpiai bajnok belga Remco Evenepoel is, Valter pedig már sorozatban ötödször vett részt a lombardiai körversenyen. 

Valter Attila
Valter Attila számára egy nagyon hosszú és nagyon fárasztó idény ért véget Comóban
Fotó: instagram.com/valterattila

A magyar bajnok korán megpróbált bekerülni a nap szökésébe, szóló megindulásával azonban nem tudott tartósan eltávolodni, így aztán a mezőnyben tempózott. A több mint húsz bringásból álló, nyolcvan kilométer után kialakult szökevénycsoport legnagyobb előnye négy és fél perc volt. Kétszáz kilométer volt a kerékpárosok háta mögött, mikor megkezdték a nap legnehezebb emelkedőjét, a Colma di Sormanót. 

Az esélyesek csoportja - amelyben Valter ekkor már nem volt ott - épp utolérte a szökevényeket, amikor Pogacar megindult 48,4 kilométerrel a befutó előtt. Innen már nem is látták a világbajnokot az üldözők: a versenyt sorozatban négyszer eddig csak az olasz Fausto Coppi nyerte, aki öt sikerével vezeti az örökrangsort, a - pályafutása hetedik Monumentum-sikerét bezsebelő - szlovén klasszis pedig csatlakozott a lombardiai körversenyen ugyancsak négyszeres győztes olasz Alfredo Bindához, számol be az MTI. 

Az idei évet tekintve Pogacar 11 versenyt teljesített, mivel a keddi Tre Valli Varesinét a rossz időjárási körülmények miatt félbeszakították: a mérlege ebből kilenc siker - világbajnoki trikóban a második -, illetve egy harmadik és egy hetedik hely. 

A szakaszokat és az összetett elsőségeket figyelembe véve 25 győzelemmel fejezi be 2024-et, ezzel beérte az olasz Alessandro Petacchit, aki 2005-ben ugyancsak 25 sikerrel zárt, így övék a rekord az egy naptári évet tekintve a XXI. században.

 A második helyet Evenepoel szerezte meg, a harmadik pozícióban pedig az üldözőtársaitól a hajrában elszakadó olasz Giulio Ciccone végzett. Valter bő 12 perc lemaradással a 46. helyen zárt. 

Eredmény (a FirstCycling alapján): 
Lombardiai körverseny (Bergamo-Como, 255 km): 
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 6:04:58 óra 
2. Remco Evenepoel (belga, Soudal - Quick-Step) 3:16 perc hátrány 
3. Giulio Ciccone (olasz, Lidl-Trek) 4:31 p h. 
...46. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 12:18 p h. 

A 2024-es Monumentumok győztesei: 
Milánó-Sanremo: Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Deceuninck) 
Flandriai körverseny: Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Deceuninck) 
Párizs-Roubaix: Van der Poel 
Liege-Bastogne-Liege: Pogacar 
Lombardiai körverseny: Pogacar

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!