Vágólapra másolva!
Egészen elképesztő, hogy mennyi ideig volt tagja az elit klubnak az argentin zseni.

Minden évben az egyik legizgalmasabb heteknek számítanak azok, amikor a virtuális labdarúgás rajongói igyekeznek eligazodni a hivatalos FIFA, azaz már EA Sports FC pontszámok között. Kik fejlődtek látványosan, kik azok, akikkel már nem kell komolyan számolni, kik a reménységek, kik a fokozatosan elhalványulók. Az első értékelések alapján igazán büszkék lehetnek a Real Madridnál és a Manchester Citynél arra, hogy milyen szupercsapatot raktak össze. A királyi gárdánál Mbappé, Bellingham és Vini Jr. kapott legalább 90-es összesített pontszámot, a Citynél Haaland, Rodri és De Bruyne. 

Hiába keresi azonban a gamer Messi vagy C. Ronaldo nevét a toplista élén, a két klasszis közül egyik sem fért oda a top 10-be. A portugál világsztár “csak” a 67. az összesített rangsorban, az aranylabdákat halmozó világbajnok a 25. helyre fért oda. Ezzel a kisebb visszaeséssel párhuzamosan megszakadt Lionel Messinek egy közel két évtizedes szériája, ugyanis az elmúlt tizenhat évben mindig legalább 90-es overall ratingnek örülhetett. Ez csökkent most le 88-ra.

Lionel Messi hosszú ideje van már a csúcson.

Ez azt jelenti, hogy már nem is a legjobb argentin labdarúgónak tekinthető, mivel Lautaro Martinez, az Inter csatára 89-es plecsnivel büszkélkedhet. Természetesen a számok nem mindig mutatják meg azt, hogy mennyire lehet hatékonyan beépíteni a FUT-csapatba a játékost. Egy alacsonyabb összesített értékű focista könnyedén felülmúlhatja magasabbra rangsorolt versenytársait, ha a mélyebb statisztikákban jobban teljesít. Emellett meg kell említeni azt, hogy minden kontrollert ragadó videójátékosnak egyedi a játékstílusa. 

Vannak olyanok, akik szeretik, ha mozgékonyak és jól cselezők a támadóik, mások a klasszikus 9-est erőltetik. Nincs tökéletes összeállítás, mindenkinek magának kell megtalálnia a győztes taktikákat. Ha valakinek bejön Messinek a mostani digitális reprezentációja, akkor nyugodtan helyezheti magasabbra a képzeletbeli listán, mint Salah-t, Graham Hansent vagy Vinícius Jr.-t. A lényeg, hogy érezze jól magát a virtuális pályákon, mert továbbra is egy játékról van szó, aminek elsődleges célja a szórakoztatás.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!