A dán fociválogatott sztárja nyolc éve megjósolta, hogy megnyerik az Eb-t

fbl TOPSHOTS Horizontal, Pierre-Emile Höjbjerg, dánia, euro 2020
Pierre-Emile Höjbjerg megjósolta, hogy Dánia nyeri az Eb-t
Vágólapra másolva!
A Tottenham Hotspur középpályása, Pierre-Emile Höjbjerg nyolc éve megjósolta, hogy Dánia nyeri meg a labdarúgó Európa-bajnokságot. A dánok a csodához egyre közelebb kerülnek, ugyanis Kasper Hjulmand csapata a csehek elleni 2-1-s sikerrel már a legjobb négy között van.
Vágólapra másolva!

Höjbjerg nyolc éve nagyon komoly terhet tett Kasper Hjulmand vállára: 2013-ban, 18 évesen ugyanis így nyilatkozott:

„Úgy tippelem, Dánia még az én játékoskoromban Európa bajnok lesz. Vannak fiatal játékosaink, akik leteszik a névjegyüket,

ezért merem kijelenteni: 2020-ban megnyerjük az Európa-bajnokságot"

– mondta akkor Pierre-Emile Höjbjerg – számolt be a Dániasport.

Pierre-Emile Höjbjerg megjósolta, hogy Dánia nyeri az Eb-t Forrás: AFP/Dan Mullan

A játékostársaihoz képest egyébként is jobban tudta kezelni azt a traumát Höjbjerg, ami Christian Eriksen majdnem elvesztése jelentett a dán labdarúgó-válogatottnak. Az Európa-bajnokság első mérkőzésén jött a majdnem tragédia, Eriksen a 42. percben összeomlott, életét csak a gyors segítség mentette meg. Höjbjerg megpróbálta átvenni a társ szerepét a középpályán, még egy büntetőt is elvállalt a 100 perc után folytatódott nyitómeccsen, de hibázott, Dánia pedig 1-0-ra kikapott.

„Nagy felelősséget vállalt a tizenegyessel, hiszen nem voltunk önmagunk. Azok után, hogy legjobb játékosunkat és barátunkat majdnem elveszítettük, csak szellemként szaladgáltunk a pályán" – mondta Kasper Hjulmand, a válogatott szövetségi kapitánya.

A következő meccsen Höjbjerg gólpasszt adott Yussuf Poulsennek a Belgium ellen végül 2-1-re elveszített meccsen, majd a továbbjutásról döntő, 4-1-re megnyert, oroszok elleni összecsapáson előbb Mikkel Damsgaardot, majd Joakim Maehlét ajándékozta meg egy-egy assziszttal. A csehek elleni 2-1-s siker alkalmával is végig a pályán volt.

A szerdai elődöntőben Dánia az angol válogatott ellen lép pályára a Wembley Stadionban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!