Magyar békesziget a német futball tengerén

A véletlen műve, a szerencse kegye, a tudás jutalma, az összetartás eredménye, a piac törvénye - külön-külön mindegyik fogalom csak részigazságot tartalmaz, így, együtt viszont talán pontosan jellemzik, hogy miként kerültek oda a Cottbusban játszó magyar labdarúgók, ahol most saját bevallásuk szerint is élnek: a béke és nyugalom szigetére. Mátyus János, Sebők Vilmos, Vincze Ottó és a "félmagyar" (ő maga használja ezt a kifejezést) Vasile "Laci" Miriuta a mai magyar futball szintjéhez képest álomszerű karriert csinált a Bundesligában jelenleg harmadik helyen álló Energie együttesében.

Mátyus János, Sebők Vilmos, Vincze Ottó és Vasile Miriuta

Ezt a lehetőséget ragadta meg négy magyar labdarúgó. Szerencséjüket Vasile Miriuta alapozta meg, aki 1998 őszén került ide. Akkor, 30 évesen elvileg magyarországi karrierje csúcsára ért, amit azonban nem sikerült bizonyítania. Az 1997/98-as idényben második helyezett FTC-nél hiába volt meghatározó játékos, a vezetők nem tartottak rá igényt. A bajnok Újpest lecsapott rá, a Bajnokok Ligája selejtezőjében pályára is lépett, ám a két, egyaránt pénzügyi válság fenyegette klub nem tudott megegyezni az átigazolási összegben, ezért az ügy elfajulását megelőzendő Miriuta inkább az akkor a Bundesliga II-ben szereplő Energie Cottbushoz igazolt. "Nagyon jól éreztem magam a Fradiban, ha megegyezünk, még ma is ott játszom, de Páncsics Miklós le akart venni a fizetésemből, ezért elfogadtam az Újpest ajánlatát. Ám akkor még nem tudhattam, hogy ott rosszabb a helyzet, ezért inkább Cottbusba szerződtem", mesélt Miriuta a múltról a maga utánozhatatlan stílusában. S bár nincs kétségünk afelől, hogy nemcsak a pályán, hanem a nyilatkozataiban is igazi profi, a Fradi-vonzalom nála tényleg nem mese. Máskülönben miért viselne még ma is "szakadt" Fradi-papucsot, ha szuper Mercedes dzsipre is telik neki?

Miriuta könnyedén beilleszkedett az Energie csapatába, s döntő érdemeket szerzett abban, hogy az 2000 nyarán feljutott az első osztályba, majd egy év múlva bennmaradt (Miriuta 12 gólt szerzett!). Ha valaki itthonról kétkedve fogadná a Miriutát dicsérő híreket, annak a következőket mondhatjuk. A klub létesítményeit díszítő irkafirkákon sűrűn megtalálható a neve, a szurkolók körében végzett gyors közvélemény-kutatás szerint az első három kedvenc közé tartozik; más oldalról megközelítve: évi (állítólag) 1 millió német márkás fizetésével - a hivatalos összeg tabu - a csapat legjobban javadalmazott játékosa; csak azért nem lett a Hamburg vagy a Mönchengladbach játékosa, mert a két klub a kért 5 millió német márkával szemben csak 2,5 milliót lett volna hajlandó fizetni érte. Mindez már nem a véletlen műve, hanem a tudás elismerése.

Az első fecske szerepét betöltő Miriutát Sebők Vilmos és Mátyus János követte. Sebők 1998 nyarán Újpestről az angol harmadosztályú Bristolhoz igazolt, ahol nem tudott gyökeret ereszteni. Nem volt állandó csapattag, ráadásul az együttes egy év múlva kiesett. "A negyedosztályban már végképp nem akartam játszani, ezért örömmel fogadtam el a Bundesliga II-es Mannheim ajánlatát. Döntésemben az is szerepet játszott, hogy ott focizott Vincze Ottó és Klausz László, tehát nem teljes ismeretlenségbe csöppentem", beszélt Sebők váltása hátteréről. Mannheimi fél éve olyan jól sikerült, hogy télen a feljutásra esélyes Cottbus invitálta, amit el is fogadott. Így egy csapatba került jó barátjával, Mátyussal, aki ugyanakkor a Ferencvárostól szerződött Cottbusba.

Ami ugyancsak nem a véletlen műve. Eduard Geyer, a csapat edzője 1992-ben Magyarországon, Siófokon dolgozott. Bár egy szót sem beszél magyarul, érdeklődésünkre elmondta, jók a magyarországi kapcsolatai, tudja, kit érdemes megvenni: "Az Energie Németországban nem számít gazdag klubnak (éves költségvetése 35 millió márka - a szerk.), ezért vásároltunk sok, a németeknél olcsóbb, külföldi játékost. Így Magyarországon is körbenéztünk, s nem csináltunk rossz üzletet." Geyert az sem érdekli, hogy a Cottbus furcsa történelmet írt: első német csapatként úgy játszott Bundesliga-mérkőzést, hogy csupa külföldi labdarúgó kapott helyet a kezdő tizenegyben. A magyarokon kívül van itt albán, benini, brazil, bolgár, bosnyák, horvát, lengyel, marokkói, macedón és román játékos is. Rövid jellemzést mi csak a magyarokról kértünk a vezetőedzőtől. "Miriuta a csapat meghatározó embere, örülök, hogy végre felépült betegségéből. Sebők nagyon sokat fejlődött, kezdi felvenni a ritmust, de a testbeszédének még küzdőképesebbnek kell lennie. Hogy mit értek ez alatt? Nézze csak meg Mátyust! Ő olyan tekintettel támad a csatárokra, mintha ki akarná tekerni a nyakukat. Sebők viszont néha úgy néz, mintha nem tudná, hol van."

Természetesen Vincze Ottó mellett sem mentünk el szó nélkül. Ha Cottbust a béke szigeteként jellemeztük, akkor neki azért van oka a háborgásra. Nyáron Mannheimből igazolták, kimondottan azzal a céllal, hogy ő lesz Miriuta utódja; akkor ugyanis még biztosnak tűnt a kopasz irányító távozása. Ám Miriuta maradt, s ezzel Vincze lehetőségei beszűkülni látszanak. Az idény előtt még azzal biztatták, hogy ha a csapat támadó felfogásban játszik, akkor ketten is elférnek a pályán, ám akkor sem kapott lehetőséget, amikor társa beteg volt. Geyer szerint Vincze kondíciója még nem tökéletes, ám arra kérdésre - és ha az lesz? - csak annyit felelt: majd meglátjuk. Érzi ezt a magyar labdarúgó is, aki a következőképpen vázolta fel helyzetét : "Egyelőre nincs más lehetőségem, mint hogy készüljek becsülettel. Nem panaszkodom, mert jól élünk, de kezd elegem lenni a vándoréletből." E mondatok tálcán kínálták a kérdést: foglalkoztatná a hazatérés gondolata a Fradihoz, hogy ha, mint hírlik, az új tulajdonos külföldön szereplő egykori fradistákkal is megerősítené a csapatot? "Érdekelne, de erről legfeljebb mint lehetőségről beszélhetünk, mert kétéves szerződésem van."

Azon kívül, hogy a négy magyar labdarúgó megállja a helyét a Bundesligában, örömteli módon össze is tart. Mindannyian az öt-hat éve a város szélén épült lakóparkban, egymáshoz közel élnek. Sűrűn összejárnak, méghozzá családostul, hiszen valamennyien felségükkel, illetve barátnőjükkel élnek Cottbusban. A hölgyek is kiválóan érzik magukat, mint mondták, ha rajtuk múlna, néhány évig még szívesen maradnának a városban. Ez ellen, még ha Miriutát és Vinczét azért más célok is vezérlik, a fiúknak sincs kifogása, de természetesen egy kikötéssel. A csapat maradjon benn az első osztályban.

Novák Miklós

Korábban:

Sebőköt és Mátyust marasztalja a Cottbus