Király Gábor is hozzászürkült a többiekhez

Négy napon belül a vereség két legfájdalmasabb módját szenvedte el a magyar labdarúgó-válogatott, hiszen szombaton Grúziában saját felháborító játéka, szerdán a Népstadionban pedig az ellenfél, Románia bántóan egyértelmű fölénye miatt kapott ki 3-1-re, majd 2-0-ra. Ha ehhez hozzávesszük az augusztus 15-i, németek elleni 2-5-öt, a közelmúlt mérlege 3 mérkőzés, 3 vereség, 3-10-es gólkülönbség és a végleges kijózanodás.

A románok ellen Király
Gábor sem villogott

A szerda annyiban hozott újat, hogy ezúttal először nyertek a románok Magyarországon, méghozzá úgy, hogy a 0-2 számunkra volt hízelgő. Ha ugyanis az ellenfél azzal a gyilkos ösztönnel futballozza végig a 90 percet, mint mondjuk a jugoszlávok 1997 őszén, most sem kettő, hanem öt-hat a vége. Sajnos nincs mese, míg múlt szombaton Sebők kötényét és labdavesztését, Korsós gyámoltalanságát, Illés eltékozolt ziccerét kárhoztathattuk, addig a szerdai vb-selejtezőben nem találni sorsfordító momentumokat, annyival jobb volt Románia. Aki azzal vigasztalja magát, hogy a helyzetek értékesítésével balszerencsénk volt, az jó, ha tudja, az ilyesmi nem szerencse, hanem képesség vagy még inkább képzettség kérdése. Adrian Ilie fölényes magabiztossággal átemelte, Niculae kicselezte és megmászatta Királyt a gólja előtt, miközben a másik oldalon Sebők csizmaszárral törte el a labdát, Mátyus szemben a kapuval, nem kis bravúrral melléfejelte azt, Horváth Ferenc tíz méterről, tisztán, a jobbik lábával félmagas, gyenge lövésecskét küldött középre, Lobont kezébe, Tököli pedig olyan veszélyes bombát eresztett el, hogy a kapus ráülhetett.

Úgyhogy inkább szerencsésnek tarthatjuk magunkat, mert a románok irtó fölényük tudatában olykor kiengedtek, és helyzetekhez juttatták a mieinket, akik ezekkel nem éltek, mert a tanulható, fejleszthető játékelemekben a leggyengébbek. Mindezt betetőzi, hogy egyetlen nemzetközi klasszisunk, Király Gábor is érthetően és törvényszerűen "hozzázöldült" a többiekhez, önveszélyes, harmincméteres kifutásokra vállalkozott. Persze nem csoda, hogy nem bízik abban a védelemben, amely a legmodernebb stílusban próbál játszani, de az egyes emberek ehhez fejben és futásban is alkalmatlanok. Úgynevezett támadásainkról végül mindent elmond, hogy Mátyus lett a csapat leggólveszélyesebb tagja, igaz, nemcsak elöl, hátul is.

A sportág hazai bikkfanyelvén akarati tényezőkről, tartásról is kellene beszélni; ez a valami most nem hiányzott. Labdarúgóink azt is felfogták, hogy a románok elleni mérkőzés mindig több sporteseménynél (ezt legfeljebb a proletár internacionalizmus korában tagadtuk, bár a románok akkor sem), de az eltökéltség, az érzelmi többlet nem pozitív cselekedetekben nyilvánult meg, hanem a lelátón utálkozásban, a pályán arroganciában. A Csíkszeredai Sportklub - Steaua Bucuresti román jégkorong-bajnoki döntő csíki mérkőzésén a hazai szurkolók színmagyar csapatuk elé a következő szövegű transzparenst húzták ki: "Ti húszan egy nemzetért"; futballistáink és drukkereik ily' fennkölt célokért több okból sem képesek összefogni. A gyengébbnek egyébként is régi trükkje, hogy ha nincs benne elég dac és lélek a tudáskülönbség áthidalására, fegyvernemet változtat. Labdarúgásban például alattomosan szabálytalankodik, gondolván, ezzel valamit visszaadott.

Mindent összevetve, az apokalipszis pályán és pályán kívül is elmaradt, részben azért, mert szurkoló, szakember és játékos ma már nemcsak a németektől, de a románoktól elszenvedett vereséget is természetesnek, helyénvalónak veszi.

Ezért az is álaggodalom, hogy a grúzokkal szemben a 3. hely valószínű elvesztése miatt csapatunkat a következő selejtező sorsolásakor feltehetően egy kalappal lejjebb helyezik. Ahhoz ugyanis, hogy valós továbbjutási esélyünk legyen, abba a kalapba - és a többibe is - bűvésznek kellene belenyúlnia.

Ballai Attila

Korábban:

• Gellei Imre a küzdőszellemmel elégedett volt
• Végleg elbúcsúzott a magyar válogatott
• Újabb labdarúgó-kudarc