Vágólapra másolva!

Nyilasi nem lát esélyt a kapitányságára

1900. január 01. 00:00

Lassan három éve, hogy kivonult a magyar futballból Nyilasi Tibor, de válságidőszakokban azért állandóan jelen van. Most például - a Nemzeti Sport szavazásán is kiderült - sokan látnák szívesen szövetségi kapitánynak az egykoron 70-szeres válogatott játékost, a Ferencváros volt sikeredzőjét. Ám Nyilasi, mint beszélgetésünk során elmondta, nem lát arra esélyt, hogy ő legyen a kapitány.

- Mit szól ahhoz, hogy kapitányként több helyen is felmerül neve?
- Öröm, hogy nem felejtettek el, de kicsit bosszant is, mert van kapitánya a válogatottnak, Gellei Imre. És nem szeretem, ha velem ijesztgetnek másokat. Mindig úgy néz ki, mintha már melegítenék, ugrásra kész lennék, hogy leüljek valamelyik kollégám kispadjára.

- Furcsa, amit mond, mert Nyilasiról éppen az ellenkezőjét állítják, nevezetesen azt, hogy fél a felelősségtől, nem mer semmit elvállalni.
- Nem, nem félek, inkább megfontolt vagyok. Tudomásul kell vennem, ha valahol felmerül a nevem, ott indulatokat kavarok. Aki nem kötődik egyetlen klubhoz, mint én a Fradihoz, az könnyen vált csapatot, rólam meg azt hiszik, hogy mellébeszélek. Nem félsz ez, csak mindig felteszem magamnak, hogy kell-e ez nekem. Aztán mindig oda lyukadok ki, hogy nem, ez még nem profizmus, itt minden bonyolult érdekrendszeren keresztül érvényesül.

- Ez mit jelent?
- Azt, hogy minden csapatnak sajátos beltenyészete van, és az nehezen fogad be idegent. Én pedig jellegzetesen a Fradihoz kötődöm, másutt gyanút keltek, bizalmatlanságot ébresztek.

- Ezért inkább visszavonult.
- Lehet így is mondani, de engem inkább visszavonultattak. Egyszerűen kidobtak a Fradiból, a klub két megmentője, Torgyán doktor és Szabadi Béla.

- És a Fradin kívül nincs élet?
- De van, csak már mondtam az előbb, engem másutt felfalnak.

- Honnan tudja? Meg sem próbálta.
- Nem próbáltam ugyan, de ahol szóba kerülök, mindig megnézem, hogy bántak az elődömmel. Amikor 1998-ban Torgyán Józsefék kirúgtak, akkor döbbentem csak rá, hogy tölteléknek kellettem Varga Zoli után. Azóta viszont már nem hagyom rászedni magam.

- Nem a nevét félti?
- Már nincs mit féltenem rajta, csupán bölcsebb és óvatosabb vagyok, mint korábban. Többször is felmértem a helyzetemet, és látom, nehéz lenne első osztályú csapatnál dolgoznom.

- Akkor ez azt jelenti, hogy Nyilasi Tiborról végképp lemondhat a magyar futball?
- Nem. Nekem hiányzik a szakma. Már 1973 óta ebben a világban élek, nem lehet kiszállni úgy, hogy ne fájjon.

- Akkor meg csak a Ferencváros jöhet szóba.
- Arról már letettem. Voltak gyönyörű, felejthetetlen időszakaim, aranyérem, kupagyőzelmek, mármint edzőként, de megjelent a politika, és élesen beleszólt az életünkbe. Persze, a politika előtte is arra járt, csak az öltözőbe soha nem engedtük be. Torgyánék viszont berúgták az ajtót. De ezen már nem rágódom, elmúlt. Azóta a közvéleménytől némi elégtételt kaptam. Most is, a Nemzeti Sport szavazásán kiderült, van egy réteg, amely szimpatizál velem. És néha egy gesztus, egy jó mondat mindennél többet ér. Hideg időket élünk, az emberek nem köszönnek, elmennek egymás mellett, nehéz az élet. Ilyenkor örülni kell a legapróbb jónak is.

- De ebből nem lehet megélni.
- Tudom, de mit tehetek?

- Például elmegy külföldre.
- Nem kellünk. Már alig van a világnak olyan eldugott sarka, ahol magyar edző megvethetné a lábát.

- Ott az Austria. Ha jól tudom, kétszer is hívta.
- Igen, és mindkétszer visszamondtam.

- Miért?
- Mert a Fradinál dolgoztam, s úgy éreztem, cserbenhagyás lenne, ha felbontom a szerződésemet. Azon rágódtam, hogy mit szólnának az emberek. Ma már tudom, két nap múlva nem mondtak volna semmit. Ilyen az én formám. Én még mindig elavult fogalmi rendszerben gondolkodtam, adott szóban és klubhűségben, s közben a vezetők a külső C vágányra tettek.

- És úgy érzi, onnan nincs visszatérés? Vagy azt várja, megint nyilasitibizzen a publikum?
- Régen volt, szép volt, jó volt. Bevallom, akkor legyezte a hiúságomat, azóta viszont azt tartom, az a jó, ha egy csapatnál a játékosokra és a játékra figyel a közönség. Azért vesz jegyet, mert futballt szeretne látni. Hát akkor futballt kell adni neki, és nem újabbnál újabb edzőt.

- Ez a kapitányságra is vonatkozik?
- Miért ne vonatkozna?

- Ha felkérnék, vállalná?
- Nincs ha. Fölösleges kérdés. Nem látok rá esélyt, hogy felkérjenek. És hogy dolgozzon így Gellei, ha lépten-nyomon azt hallja, hogy keresik az utódját?

- Őt ideiglenesen kérték fel.
- Akkor is. Amíg ő a kapitány, addig minden segítséget meg kell adni neki, és nem az utódját kell keresni. És mint mondtam, futball kell a népnek, nem edző vagy kapitány.