Vágólapra másolva!
A madridi szurkolóknak új neveket kell tanulniuk a szombati, Athletic Bilbao elleni bajnoki labdarúgó-mérkőzés óta. Három, briliáns tehetségű húsz éves fiatalember mutatkozott be a nyolcszoros BEK/BL-győztes Real színeiben a Santiago Bernabéu-stadionban: Raúl Bravo, Valdo és Pavón. Különös ismertetőjelük: mindhárman saját nevelésű ifjoncok, s ez a körülmény óriási jelentőséggel bír egy tucatnyi külföldi sztárral megrakott játékoskeret esetében.

A ragadványneveket előszeretettel osztogató madridi sajtó azonnal el is nevezte az ifjakat a "Centenáriumi Triónak", mivel idén ünnepli száz éves fennállását a klub. A párhuzam kézenfekvő: 18 évvel ezelőtt a Butragueno, Míchel, Martin Vázquez, Sanchís és Pardeza alkotta kvintett kapta a "La Quinta del Buitre", vagyis a "Keselyű ötösfogata" elnevezést. Ők öten mind a Madrid ificsapatából érkeztek, és egy csapásra helyet követeltek maguknak a már akkor is külföldiekkel telezsúfolt keretben. (A Keselyű - El Buitre - Butragueno beceneve volt.)

A három fiatal azért juthatott szóhoz szombaton, mert Raúltól, Roberto Carloson át, Figóig a külföldi sztárok hiányoztak válogatottbeli kötelezettségük miatt. Hármuk közül Raúl Bravo volt a legszerencsésebb: végigjátszotta a meccset a balbekk posztján. Példaképe természetesen Roberto Carlos: ugyanúgy borotválja a haját, ugyanolyan erős felépítésű, zömök fickó. A válogatott Joseba Etxeberríát egyszerűen levette a pályáról, és felfutásokra is bőven maradt ereje. Kapóra jöhet neki, hogy Roberto Carlos megsérült a szombati, Chile elleni vb-selejtezőn, és a bokáján öt öltéssel kellett összevarrni a bőrt.

Valdo a lecserélt Geremi helyén lépett pályára, és olyan jól játszott, hogy azonnal elnevezték "az új Figónak". "Megtisztelő a párhuzam, de hol vagyok én még Luistól, a világ legjobb futballistájától?" - kérdezett vissza a szerény fiú.

Pavón az utolsó húsz percben állt be a védelem tengelyébe, s őt - a változatosság kedvéért - kinevezték "a jövő Hierrójának". A 33 éves csapatkapitány a meccs után oda is ajándékozta utódjának a saját mezét. A bennfentesek még jó néhány fiatal tehetségről tudnak a madridi korosztályos csapatokban, ám kérdés: szóhoz jutnak-e egyáltalán a rengeteg világsztár mellett?

Ch. Gáll András

Korábban:

Az ifisták csak a Realnak hoztak szerencsét

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!