- Hogy van?
- Szerencsére tegnap óta sokat javult a lábam, már nem sántítok legalább, igaz, azért érzékeny még a szakadás helyén a combom
- Az orvosok mivel biztatják?
- Szerintük két hét múlva újra védhetek, ami nem rossz hír.
- Ezek szerint jobb, hogy amint érezte a sérülést, azonnal cserét kért...
- Sőt, bölcsebb lett volna, ha már a szünetben lejövök, mivel már akkor éreztem, hogy valami nincs rendben. Viszont nem vagyok vesztőtípus, azt hittem, majd csak bemelegszik a lábam, ezek után azonban a saját káromon tanultam meg, hogy a figyelmeztető jelekre illik odafigyelni. Már csak azért is, mert a mostani futballban erős terhelésnek vannak kitéve a játékosok.
- Hosszú idő után fura érzés lehet majd a pályán kivülről nézni a társakat. Például miként követi figyelemmel majd a Macedónia elleni meccs fejleményeit?
- Itt Berlinben csak a magyar kettes csatornát tudjuk fogni, ha ott valamilyen formában hírt adnak a mérkőzésről, azt mindenképpen megnézem, s persze a rádió közvetítését is hallgatom majd a Megyeri útról.
- Nem tart attól, hogy szerencsétlen sérülése okán akár a Herthából, akár a válogatottból kiszorulhat?
- Így, hogy sérülés miatt nem lehetek ott a válogatottban, azért kicsit más, mintha formahanyatlás lenne a távolmaradásom oka. Tény, Magyarországon kapásból fel tudnék sorolni tíz kapust, aki méltán védhetne a válogatottban. Ezen a poszton nálunk nagy a konkurencia. Most például ahogy hallom, Babos Gabi és Szűcs Lajos védhet a macedónok ellen, s bizony mindketten remek kapusok. A Herthánál pedig edzőnk, Jürgen Röber mindig is hangoztatta, hogy nála én vagyok az első számú kapus. Akkor is bízott bennem, amikor netán hibáztam. Közhely, de igaz: a bizalom a mi szakmánkban különösen fontos tényező.
Bánki József
Korábban: