Vágólapra másolva!
McManaman nem lesz ott az Anglia-Svédország labdarúgó-mérkőzésen. Önmagában ez nem lenne szenzáció, az azonban már érdekes, hogy mást mond a játékos, s mást a klubja, a Real Madrid. Az egyik verzió szerint a középpályás azért marad távol a manchesteri barátságos találkozótól, mert egyesülete a Real Zaragoza ellen spanyol bajnoki mérkőzést játszik a hét végén. Emilio Butragueno, a madridiak sportigazgatója azonban cáfolta a hírt.

"A Real részéről sem személyesen, sem telefonon nem keresték meg az angol szövetséget azzal a kéréssel, hogy McManaman ne legyen ott a válogatott meccsen. A futballista maga hívta fel az illetékeseket s mondta le részvételét. A Realnak jó a kapcsolata a nemzeti szövetségekkel, az angolokéval pedig különösen, mi több a szövetségi kapitánnyal, Sven-Göran Erikssonnal is" - nyilatkozta Butragueno.

McManaman számára a csapatba kerülés lehetett volna a tét, hiszen Erikssonnál nincsenek bérelt helyek. A középpályás viszont nehezményezi, hogy általában csak csereként jut szóhoz: "Nagyon nehéz úgy felkészülni egy meccsre, hogy tudod, csak csere vagy. Isten tudja, miért nem mindegy, hogy a Realban játszom, vagy a válogatottban."

Tény, hogy a Barcelona elleni legutóbbi rangadón McManaman remekül játszott, viszont az is tény, hogy az angol válogatottba a helyére Eriksson kapitány Darren Andertont hívta be. Ezzel mintegy üzenve a Real futballistájának, hogy vele kell megküzdenie a vb-csapatba kerülésért.

Thury Gábor

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!