Vágólapra másolva!
A francia válogatott ausztráliai vendégjátéka már előzetesen is nagy vitákat okozott, hiszen a klubcsapatoknak nem nagyont tetszett, hogy sztárjaiknak egy ilyen mérkőzés kedvéért kell közel 23 órát utazniuk. Az összecsapás végül igazolta azokat, akik ellenezték a találkozó megrendezését, és legjobban minden bizonnyal a Girondins Bordeaux vezetői bánhatják a találkozót, hiszen csatáruk Christophe Dugarry súlyos sérülést szenvedett.

A világ- és Európa-bajnok gall együttes a lehető legjobb összeállításban lépett pályára, egyedül a sérült Lilian Thuram és Thierry Henry hiányzott az ideális tizenegyből. Előbbi helyét némi meglepetésre Christian Karembeu foglalta el, míg a támadósorban Dugarry volt David Trézéguet párja.

A szakadó esőben lejátszott találkozó első perceiben a vendégek játszottak mezőnyfölényben, az ausztrálok sokszor percekig nem értek labdába, ám ahogy telt az idő, úgy látszott, hogy a franciák nem nagyon törik magukat, igyekeznek minél könnyebben túl lenni a találkozón. A hazaiak erre felbátorodtak, és nem sokkal a szünet előtt egy szögletet követően Craig Moore közeli fejesével megszerezték a vezetést. Rögtön feszültebb lett a meccs, pár perccel később Robert Pires szólalkozott össze a gólszerzővel, akinek segítségére, csapattársa, Kevin Muscat sietett, és kis híján tömegverekedés lett a dologból.

A második játékrészt kicsit nagyobb sebességgel kezdték a franciák, és pár perc alatt ki is egyenlítettek: Dugarry passzolt a leshatáron áló Pireshez, akinek beadását Trézéguet-nek csak az üres kapuba kellett továbbítania. Úgy tűnt, a meccs visszazökken a korábbi, nyugodt kerékvágásba, ám ismét jött Muscat, és rögtön felforrtak az indulatok. Az angol másodosztályú Wolverhampton Wanderers védője, aki Angliában közismert a rendkívül agresszív, sokszor durva játékáról (az előző idényben például a First Division legjobban gyűlölt focistájának választották meg), az oldalvonal mellett kíméletlenül felvágta Dugarryt: hátulról belerúgott a francia térdhajlatába.

Erre aztán az összes gall odaugrott, beleértve a kispadot is, és kisebb tömegjelent alakult ki. A hazai bíró csak sárga lapot adott Muscatnak, de az ausztrál szövetségi kapitány, Frank Farina nagy bölcsességről téve tanúbizonyságot lecserélte a focistát. Mint később kiderült, Dugarry részleges térdszalag-szakadást szenvedett, és minimum három hónapot ki kell hagynia.

Ezt követően nagy nehezen ismét lecsillapodtak a kedélyek, és megint a labdarúgás játszotta a főszerepet, és bár mindkét együttes előtt adódtak helyzetek, gól már nem született.

Ausztrália - Franciaország 1-1 (1-0)
November 11., Melbourne, Cricket Ground, 53 228 néző.
Ausztrália: Schwarzer - Muscat, Moore, Okon, T. Vidmar, Murphy, Lazaridis (Aloisi 59.), Skoko (Bresciano 73.), Emerton, Viduka, Kewell. Szövetségi kapitány: Farina.
Franciaország: Barthez - Candela, Desailly (Silvestre 82.), Leboeuf, Vieira, Zidane (Boghossian 79.), Pires, Karembeu, Makelele (Carriere 66.), Trézéguet (Anelka 66.), Dugarry (Wiltord 57.).
Szövetségi kapitány: Lemerre.
Gól: Moore (44.), ill. Trézéguet (49.).

Korábban:

Barthez is ellenzi az ausztrál túrát

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!