Vágólapra másolva!

Figo: A hallgatag világsztár

1900. január 01. 00:00

Minden bizonnyal a világ legváratlanabb klubcseréje volt, amikor Luis Figo tavaly nyáron otthagyta az FC Barcelonát a Real Madrid kedvéért. A portugált ugyanis a Barcánál tiszteletbeli katalánná fogadták, szerették, tisztelték, még a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Ennek ellenére ő mégis elfogadta a királyi gárda ajánlatát, és a barcelonaiak nem tehettek mást, mint hogy elengedték, lévén a Real kifizette a szerződésben szereplő összeget. Mint később kiderült, Figo jól döntött, hiszen új csapatával bajnoki címet nyert, és ha nincsen körülötte az a nagy felhajtás, akkor tavaly aligha nyerte volna meg az Aranylabdát.

Figo jogilag nem nagyon képzett, de nem is erről híres

Természetesen Figónak is az volt minden vágya, hogy valamelyik nagycsapat labdarúgója legyen, de tízévesen szülei még nem engedték, hogy átkeljen a hídon, és valamelyik lisszaboni egyesületnél próbáljon szerencsét. Éppen ezért egy évet a helyi Pastilhasban futballozott, ám amikor a klub anyagi nehézségei miatt megszűnt, nem volt mese: el kellett dönteni, hogy a kis Luis melyik egyesületben próbálja ki magát.

Noha édesapja inkább a Benficával szimpatizált, a családi tanács úgy döntött, hogy a másik nagy lisszaboni egyesületnél, a Sportingnál jelentkezzenek, mivel a Gyíkok - ez tudniillik a klub beceneve - sokkal jobb utánpótlással, futballiskolával rendelkeznek, mint a Benfica. A zöld-fehéreknél azonnal meglátták a tehetséget a srácban, de nem akartak zsákbamacskát venni, ezért inkább egy hónapos próbajátékra hívták Figót. Ez az idő elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a klub vezetőit: érdemes leigazolni a fiút, így Figo tizenkét évesen a Sporting Lisboa játékosa lett. Hozzá hasonlóan tehetséges kortársai közé kerülve Figo rövid idő alatt hatalmasat fejlődött, tagja lett a korosztályos válogatottaknak, amelyekkel egymás után aratta a győzelmeket. A címeres mezt először 1988. október 16-án húzta magára egy U16-os Spanyolország-Portugália találkozón, és innentől kihagyhatatlanná vált a nemzeti tizenegyből.

A portugál válogatott, soraiban Figóval 1989-ben a 16 éven aluliak Dániában rendezett nem hivatalos Európa-bajnokságán végzett az első helyen, és ugyanezen korosztály világbajnokságán Skóciában bronzérmes lett, szintén 1989-ben. Egy évvel később a tizennyolc éven aluliakkal bejutott a kontinensviadal döntőjébe, ahol a Szovjetunió csak tizenegyesekkel múlta felül a portugálokat. Ezt az Eb-t egyébként Magyarországon rendezték, és a legjobb négy közé kerülésért a luzitán csapat éppen velünk, a házigazdákkal mérkőzött meg. A rendes játékidőben 1-1-es döntetlen született, és a portugálok csak tizenegyesekkel jutottak tovább. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy az akkor közel azonos játékerőt képviselt két csapatból ki milyen karriert tudott később befutni...

LUIS FILIPE MADEIRA CAEIRO FIGO
Született:	1972. november 4., Almada, Portugália.
Méretek:	180 cm, 75 kg.
Posztja:	jobbszélső.
Bajnoki debütálás:	1990. április, a CS Marítimo ellen.
Első bajnoki gól:	1991. december 8., az SCU Torriense ellen.
Válogatott debütálás:	1991. október 12., Luxemburg ellen.
Első válo-gatott gól:	1992. november 11., Franciaország ellen.
Eddigi sikerei:	portugál kupagyőztes (1995), háromszoros spanyol bajnok (1998, 1999, 2001), spanyol kupagyőztes (1996), spanyol Szuperkupa-győztes (2001), KEK-győztes (1997), Aranylabdás (2000).
Klubpályafutása:
1989-1990	Sporting Lisboa	3	0
1990-1991	Sporting Lisboa	0	0
1991-1992	Sporting Lisboa	34	1
1992-1993	Sporting Lisboa	32	0
1993-1994	Sporting Lisboa	31	8
1994-1995	Sporting Lisboa	34	7
1995-1996	FC Barcelona	35	5
1996-1997	FC Barcelona	36	4
1997-1998	FC Barcelona	35	5
1998-1999	FC Barcelona	34	7
1999-2000	FC Barcelona	32	9
2000-2001	Real Madrid	34	9
Gondolta volna, hogy...
... kedvenc színészei Harrison Ford, Robert de Niro és Sandra Bullock? Saját bevallása szerint Figo leginkább a vígjátékokat kedveli.
... Figo szerint ha a tanulás mellett dönt, és nem kötelezi el magát a labdarúgással, akkor diplomás ember lehetne? Elmondása szerint ugyanis mindig jó tanuló volt.
... 1995 és 2000 között senki sem játszott nála több meccset az FC Barcelonában? Figo csak akkor maradt ki a csapatból, ha sérülés vagy eltiltás miatt nem léphetett pályára.

Ekkor természetesen már profi szerződéssel rendelkezett, hiszen a Sporting tizenhét évesen kontraktust ajánlott neki. A Gyíkok első csapatában 1990 áprilisában mutatkozott be a CS Marítimo ellen, és a szezon hátralévő részében még két találkozón léphetett pályára. Az 1990-91-es szezonban viszont egyetlen találkozón sem szerepelt a felnőttek között. 1991 nyarától végleg felkerült a nagycsapatba, négy éven keresztül kirobbanthatatlan volt a kezdő tizenegyből. A nagyválogatottban való bemutatkozása sem késett sokat, a nemzeti tizenegyben 1991. október 12-én lépett először pályára Luxemburg ellen. Eközben természetesen tagja maradt a korosztályos válogatottnak is, hiszen életkora alapján még 1994-ben is szerepelhetett az utánpótláscsapatban. Ebben az évben a második helyen végeztek a Franciaországban rendezett utánpótlás Eb-n. Figo a különböző korosztályos válogatottakban összesen 61-szer szerepelt, és tizennégy gólt rúgott.

Az eredményesség eleinte nem volt jellemző rá a Sportingban, mert bár az 1991-92-es bajnokságban harmincnégy, a következő szezonban pedig harminckét meccsen szerepelt, a két idényben összesen egyszer vette be az ellenfelek kapuját. A dologhoz persze az is hozzátartozik, hogy a Sporting ekkoriban nem éppen története legfényesebb időszakát élte, hiszen a szurkolók legnagyobb bánatára már 1982 óta nem nyert semmit, és a pontvadászatban pedig minduntalan az FC Porto és a Benfica mögé szorult. A helyzet 1993 nyarán változott valamelyest, amikor az angol Bobby Robson lett a csapat edzője. Ő már jóval támadóbb jellegű feladattal bízta meg Figót, aki élt is a bizalommal, hiszen nyolc gólig jutott. Noha a gárda megint csak a harmadik lett a két nagy rivális mögött, már bejutott a kupadöntőbe, ahol azonban a FC Portótól vereséget szenvedett. Robson a szezon végeztével éppen a Portóba szerződött, a Sporting új edzője pedig nem más lett, mint Carlos Queiros, aki mindenkinél jobban ismerte Figót, hiszen korábban az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya volt. Az ő keze alatt Figo játéka kiteljesedett, teljesítményével pedig felhívta magára a külföldi klubcsapatok figyelmét is, de ő semmiképpen sem akarta úgy elhagyni a klubot, hogy ne nyerjen valamilyen trófeát. Ez végül 1995. június 10-én sikerült, amikor a CS Marítimo elleni kupadöntőn 2-0-ra nyert a gárda. Figo tehát ugyanazon csapat ellen fejezte be lisszaboni pályafutását, amely ellen elkezdte.

Ekkor már több európai élcsapat is versenyt futott érte, és az akkori események jelentik az egyetlen botrányosabb kitérőt Figo karrierje során. Kiderült ugyanis, hogy mind a Juventushoz, mind pedig az AC Parmához aláírt egy előszerződést, ráadásul időközben elígérkezett a Barcelonához is. A két olasz egyesület a FIFA-hoz fordult jogorvoslatért, és még az a lehetőség is felmerült, hogy Figót eltiltják. A taljánok végül is jobb belátásra tértek, és elálltak keresetüktől, Figo pedig csatlakozhatott a katalán klubhoz. Az Olasz Labdarúgó-szövetség azért két évre kizárta az olaszországi átigazolásokból, vagyis a Barca duplán is jól járt: megszerzett egy kiváló labdarúgót, és azt is bebiztosította, hogy két esztendeig biztosan nem csábítják el a Serie A-ba.

Figót Johan Cruyff akarta mindenképpen leigazolni a katalánokhoz, mivel a holland szakember úgy gondolta, hogy az általa alkalmazott játékrendszerhez feltétlenül szükség van egy vérbeli jobbszélsőre. Noha Figo korábbi posztja nem éppen ez volt, de tulajdonságai alapján ez a szerepkör kitűnően illett rá: gyors, rendkívül labdabiztos, rúgótechnikája pedig egészen kiváló. Elsődleges feladata tehát az előkészítés lett, és első találkozóján, a második fordulóban rögtön gólpasszt is adott Meho Kodrónak. A következő mérkőzésen pedig már maga is betalált a kapuba a Real Zaragoza ellenében. Ez utóbbi ugyan a szezon hátralévő részében csak négyszer sikerült neki, ennek ellenére az egyik legjobb idegenlégiósnak tartották a spanyol bajnokságban. A következő szezonban ráadásul egy olyan edző érkezett a klubhoz Cruyff helyére, aki tisztában volt Figo képességeivel, hiszen korábban már dolgozott vele: Bobby Robson. A portugál játékos feladata elsősorban megint az előkészítés volt, de ha kellett, gólt is szerzett. Mint például a Real Betis elleni kupadöntőn, ahol a Barca az ő találatával diadalmaskodott.

A portugál igazi aranykora az FC Barcelonánál azonban Louis van Gaal érkeztével köszöntött be. A meglehetősen arrogáns holland szakember keze alatt a Barca játékoskerete két év alatt szinte teljesen kicserélődött, és már alig emlékeztetett a négy évvel korábbi, Cruyff idejében szerepelt csapatra, de Figo egyedüliként kihagyhatatlan maradt a kezdő tizenegyből. A Van Gaal által alkalmazott taktika ideális volt a számára, hiszen a volt Ajax-mester az amszterdami csapatnál egyszer már bejött felállást alkalmazta, amelyben a szélső csatároknak rendkívül fontos szerep jut, ráadásul a korábbinál többször kerül a kapu elé. Egyik specialitása, hogy az oldalvonal mellől elindulva befelé cselezi magát, majd a tizenhatos sarkához érve a hosszú sarokba csavar. Ilyen gól volt a Betis elleni kupadöntőn szerzett találata, hasonlót szerzett 1998-ban a Real Madrid elleni derbin is.

Ami a válogatottat illeti, ott sokáig nem tudott olyan jó teljesítményt nyújtani, mint klubcsapataiban. Az 1996-os Európa-bajnokság selejtezőiben az osztrákok ellen ugyan kimagaslóan játszott, győztes gólt szerzett, de a kontinensviadalon már nem tudta megmutatni, mire képes igazából. A France '98 selejtezőiben már sokkal jobban ment neki, hiszen a kvalifikációs meccseken majdnem annyi gólt szerzett, mint korábban összesen a nemzeti tizenegyben - négyszer volt eredményes a vb-selejtezőkön -, de egyedül nem tudta eljuttatni csapatát a mondiálra. A legutóbbi Eb-selejtezőkön aztán csapattársai is felnőttek hozzá, és Figo vezérletével - aki egyetlen meccset sem hagyott ki az Euro2000 felé vezető úton - a luzitánok megint kijutottak az Európa-bajnokságra, ahol Figo kimagaslóan jó teljesítményt nyújtott, és a torna egyik legjobbja volt. Rögtön az első mérkőzésen, az angolok ellen a kontinensviadal egyik legszebb találatát szerezte, ám végül a portugálok, ha balszerencsével is, kiestek az elődöntőben a franciák ellen. Amikor az osztrák játékvezető, Günter Benkö megítélte a gallok számára a sorsdöntő tizenegyest, Figo besokallt, levette mezét, és nemes egyszerűséggel még a tizenegyes elvégzése előtt lement a pályáról.

Akkoriban még úgy tűnt, hogy a portugál sohasem hagyja el Barcelonát, ahol istenként tisztelték, sőt, az a megtiszteltetés érte, hogy a centenáriumi évben ő lehetett a katalán gárda csapatkapitánya. Tavaly nyáron azonban szenzációs dolog történt, a Real Madrid elnöki székére pályázó Florentino Pérez bejelentette: előszerződést kötött Figóval, és amennyiben őt választják meg presidentének, akkor a luzitán világklasszis Madridba költözik. Eleinte maga Figo is cáfolta a dolgot, még egy nappal az elnökválasztás előtt is, de végül kiderült, hogy Péreznek volt igaza. A transzfer 56,14 millió dollárba került a Realnak, de ez csak egy része volt a költségeknek: a portugál fizetése évi 5,61 millió dollár, a szerződésben szereplő kivásárlási összeg pedig nem kevesebb, mint 168,4 millió! A történtek hatására kissé megingott a korábban Figóról kialakult kép, amely szerint nem szeret a médiában szerepelni, inkább hagyja, hogy a pályán nyújtott teljesítménye beszéljen helyette.

Sok minden napvilágot látott már erről a transzferről, sokak szerint maga Figo sem akarta az átigazolást, csak így próbálta zsarolni a Barca vezetőit egy magasabb fizetés reményében, de a helyzeten már nem lehetett változtatni: a portugál a királyi gárda futballistája lett. Eleinte nem ment neki olyan jól a játék, és a Barca elleni idegenbeli meccsen a Camp Nouban nem kis lelki megterhelést kellett átélnie: a katalánok fanatikusai minden egyes labdaérintését kifütyülték, elképesztő tüntetést rendeztek ellene. Figo azonban ezt is kiheverte, és az év végére ismét magára talált. Remek játékának köszönhetően a Real Madrid magabiztosan nyerte meg a bajnokságot, Figo pedig személyes elismerésként megkaphatta az Aranylabdát.

Az azóta eltelt egy évben Figo olykor villogott, olykor eltűnt, de annak a régi elitnek (Rivaldo, Zidane stb.), ahova ő tartozik, a portugál az egyetlen tagja, amely eséllyel pályázhat az újabb elismerésre. Többek között például azért, mert vezérletével Portugália veretlenül, hét győzelemmel és három döntetlennel, mondhatni simán váltotta meg a repülőjegyét a távol-keleti világbajnokságra egy olyan csoportból, amelynek a szintén kvalifikáló Írország mellett Hollandia is tagja volt.

Ajánlat: