Vágólapra másolva!
A honi szinten feltétlenül átlagon felüli képességűnek tekinthető futballisták szerződtetése egyelőre csak elvi síkon téma a Vasasnál, mindent az anyagiak döntenek el. Az bizonyos, hogy Juhár nyárig a Fáy utcában marad, könnyen lehet, hogy Szili sem igazol el.

Miután Rácz Gábor tulajdonos a bükkfürdői edzőtáborban sikeres, kétórás tárgyalást folytatott Juhár Tamással, az is eldőlt, hogy a Vasas saját nevelésű válogatott centerhalfja minimum nyárig a Fáy utcában marad. Ez lehet a sorsa Szili Attilának is, akit pedig korábban hírbe hoztak az MTK-val és a Ferencvárossal, ám mivel a kiszemelt csereemberek közül például a kék-fehérek kapusa, Vlaszák Géza a féléves kölcsönadásért is magas összeget kért, lemondtak róla az angyalföldiek. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy újabb hálóőr érkezik a Vasashoz Nota és Kövesfalvi mellé.

Ennél is érdekesebb hír azonban, hogy felmerült az angyalföldi elöljáróknál a szerdán az Újpest juniorcsapatához száműzött Dvéri Zsolt megszerzése. A lilák irányítója azért lett kegyvesztett a Megyeri úton - pontosabban, a jelenleg a dunavarsányi edzőtáborban készülő első csapat kereténél -, mert a klub sokadik felajánlására sem volt hajlandó elfogadni nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítását. Persze amennyiben a Fáy utcaiak le akarják igazolni Dvérit, akkor mélyen zsebbe kell nyúlniuk. Akárcsak Waltner Róbert esetében, ugyanis az utóbbi hetekben az olasz másodosztályú Ternana és a német másodosztályú Hannovernél is próbajátékon járt ZTE-center esetleges szerződtetése is szóba került a Vasasnál.

Igaz, az említett és honi szinten feltétlenül átlagon felüli képességűnek tekinthető futballisták szerződtetése egyelőre csak elvi síkon téma a Vasasnál, elvégre mindent az anyagiak döntenek el.

Korábban:

Bánki József

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!