Illovszky Rudolf nyolcvan éves

Ha kiesik a Vasas, belehal. Legalábbis ezt állítják sokan a csütörtökön nyolcvanesztendős Illovszky Rudolfról. A futballmesteredző, volt szövetségi kapitány - mint beszélgetésünk során kiderült -, ha a Vasas érdeke úgy kívánná, most is hajlandó lenne átvenni a csapatot.

- Szokott még futni, Rudi bácsi?
- Már nem. Csak tornázom, mindennap fél órát. Egyébként tudnék, bírnám tüdővel, csak tíz éve operálták a térdemet, azóta maradt a gimnasztika. Lemegyek a talajra, fel a levegőbe, mindent csinálok.

- Csak azért kérdem, hogy át tudná-e még venni a Vasast. Mert eddig, ha baj volt, Illovszky megjelent, összerántotta a csapatot, és - mint mondták - elöl futott az edzéseken, keményebben dolgozott, mint a játékosai.
- Ha muszáj lenne, átvenném. Szellemileg friss vagyok, kijárok a pályára, megyek a csapattal idegenbe is, s ha nem lenne más, beszállnék megint, mint 1995-ben.

- Akkor is kiesésre állt a csapat, és ön megmentette. Hogyan?
- Beszéltem a játékosokkal.

- Ennyi elég?
- Ha a képességekkel van baj, akkor aligha. De abban a társaságban több volt, összhangot kellett teremteni, görcsöket oldani, munkát követelni. Na erre mondtam, hogy beszéltem a játékosokkal.

- De a régi értékek, a nevelő egyesület, a klubhűség, a közösség ereje és hasonlók, elavultak. Most kiállna, és azt mondaná: Vasas-szív, a csapat fele elnevetné magát.
- Nem mondanám. Tény, hogy húsz éve jobban hatott az ilyesmi, de néhány játékosnak még mindig sokat jelent, ha azt mondom: klubhűség. A saját nevelésű focistát mindig jobban éreztem, inkább tudtam hatni rá. Sáfár, Juhár, Kékesi, Galaschek, Mathesz, Ihász, Radics, de még Farkas és Mészöly is, ők tizennyolc évesen jöttek.

- Könnyebben megtalálta velük a hangot?
- Nem, de olyanok voltak, mintha a saját gyerekeim lennének. Volt bennünk valami pluszkötődés egymás iránt.

- Most a pénz dominál?
- Az anyagiak mindig is számítottak, de most azért a pénz a legfőbb érték, mert a klubok is versenyeznek egymással. Régen is kellett lakás, kocsikiutalás, de ekkora pénzekről még nem is álmodtunk. És ehhez csak alkalmazkodnak a játékosok, nem ők találják ki.

- Ebben az elanyagiasodott futballban is tudna még mit mondani a játékosoknak?
- Hogyne. Elmondanám például, persze négyszemközt, hogy önként választották a Vasast, senki nem kényszerítette ide őket. A játékos is érző ember, a jót is elfogadja. Most is például négyen hosszabbították meg a szerződésüket, pedig mehettek volna máshová is.

- A Rudi bácsién kívül van még Vasas-szív?
- Úgy gondolom, ha megfelelően foglalkoznak a játékosokkal, akkor igen. A klubot meg kell szerettetni, de ha nem szeretik a játékost, ő sem szereti az egyesületet. Én, ha valamit ígértem, mindig betartottam. Másként nem megy, mert akkor nincs hitel.

- Mitől szerette meg ennyire a Vasast, hiszen az MTK-ban nőtt fel?
- Két barátom oda ment, én meg velük. Állást kaptam, nagy dolog volt, Csepelen kitanulhattam a villanyhegesztői szakmát. Pénzt is kaptam, mármint fizetést, és természetesen bejártam dolgozni.

- Akkor NB II-es volt a Vasas.
- Igen. Tudtam, munkáscsapat, tudtam, hogy hova kerültem. A szüleim is munkások voltak, s nagyon hamar otthon éreztem magam a klubnál. Megszerettem, engem is megszerettek, egyre több barátom lett.

- És egyre jobban futballozott.
- Háromszor bekerültem a válogatottba, ami borzasztóan nagy dolog volt, hiszen annyi jó futballista talán soha nem szaladgált magyar pályán, mint akkor. Szélsőt játszottam, előbb jobb-, majd balszélsőt, s hamar megszereztem a segédedzőit. Hála Baróti Lajosnak, a játékosa voltam 1951-ben, s megengedte, hogy a játék mellett a serdülőket eddzem. Közben tanultam, a TF-en 1957-ben kaptam oklevelet.

- Baróti Lajossal később együtt is dolgozott.
- Hát, voltam mellette is, utána is edző. A Vasas első csapatát például akkor vettem át 1957-ben, amikor ő szövetségi kapitány lett. A válogatottnál 1963-tól 1966-ig mellette dolgoztam, később, 1966-tól 68-ig, majd 1971-től 74-ig egyedül voltam kapitány. Edzősködtem a görögöknél és az osztrákoknál is.

- Melyik edzői eredményére a legbüszkébb?
- Nem tudom, hogy a bajnoki címre vagy a bennmaradásra legyek-e büszkébb. Három hónapra vettem át 1995-ben a kiesésre álló csapatot Verebestől, és bennmaradtunk.

- Van-e fájó emléke?
- Nem kaptunk ugyan ki a svédektől, de a népstadionbeli 3-3 azt jelentette, hogy nem jutottunk ki az 1974-es világbajnokságra. Na meg az 1972-es olimpiai döntő. Kikaptunk a lengyelektől, bár az is igaz, nekik már akkor összejött a nagy generáció, a Lato-féle csapat.

- Voltak kedvencei?
- Nemigen tettem különbséget játékos és játékos között, a futballban nem ismertem barátot. Minden másban igen. Aki fegyelmezett volt, megtett mindent a csapatért, azt szerettem. De nem a játékos volt értem, hanem fordítva.

- Farkas és Mészöly?
- Bement a köztudatba, hogy nekem problémám volt velük.

- Nem volt?
- Volt, de legalább annyi mondjuk Fisterrel, Szőkével vagy Radics Jancsival. Kimaradoztak.

- Mégis szerette őket.
- A rosszalkodó gyereket meg kell fogni. Én megfogtam őket.

- Büntetett?
- Minden esetben. Ebben nem barátkoztunk. De meg kell mondanom, mindig vállalták, ha valami rosszat tettek.

- Mi volt a büntetés?
- Az igazi, ha valakit ki kellett hagynom a csapatból. Azt ritkán tettem, mert annál nincs nagyobb büntetés. A pénzt azt kifizették, Vinkovics gyúró bevételezte, majd közösen elköltöttük.

- Legutóbb, amikor benntartotta a csapatot, akkor is büntetett?
- Na nem azzal kezdtem, de ha szükség volt rá, megtettem.

- Most meghallgatják még a klubnál?
- Néha megkérdeznek, én meg elmondom a véleményem.

- Van tanácsa a bennmaradáshoz?
- Nem is merek gondolni a kiesésre, és egyébként is jobb a csapat, mint amilyen az ősszel volt. A nyáron tíz játékos ment el, remélem, mostanra kihevertük távozásukat.

- Szóval nem esnek ki? Mert azt mondják, ha kiesik a Vasas, Illovszky belehal.
- Nem, nem tudom elképzelni a kiesést.

- Nagyon megviselné?
- Összetörne. Mint ahogyan most Hidegkuti Nándi halála is. Pedig nem is játszottunk egy csapatban. Egy konyhabútoron múlott, hogy nem a Vasashoz jött az Elektromosból. Huszonhetedikén ünnepeltük volna együtt a nyolcvanadik születésnapunkat, Nándi, a volt szövetségi kapitány Hoffer Józsi, Szepesi és én. De bármennyire is fáj, megy az élet tovább. És így lesz, ha kiesik netán a Vasas. De hangsúlyozom, még gondolni sem merek rá.

Kiss László

Korábban:

• Szepesi György nyolcvan éves
• A 60 éves Albert Flóriánt köszöntötték az Üllői úton
• Hatvan éves a Szőke Szikla