Vágólapra másolva!
Nagy lehetőséget szalasztott el a Hertha a Bundesliga huszonkilencedik fordulójában. A berliniek 3-1-es vereséget szenvedtek a Mönchengladbachtól, míg a Bayern 0-0-s döntetlent játszott Hamburgban, s a Köln is ikszelt a Schalke ellen. Dárdai Pál szerint fel lehetett volna zárkózni a dobogó közelébe, de legalább pontszámban egálba lehetett volna kerülni a Schalkéval és Bayernnel.

"Ez az érem egyik oldala, a másik, hogy a Mönchengladbach ellen esélyünk sem volt" - ismerte el tárgyilagosan a Hertha középpályása.

- Mi volt a vereség oka?
- Nagyon egyszerű: a gólunkon kívül nem volt helyzetünk, azt mondom, ezért fél pontot sem érdemeltünk volna. Egyszer jutottunk el a 'Gladbach kapujáig, egy Preetz-Marcelinho akciót követően, ebből lett a gól.

- Götz sportszerűen azt nyilatkozta: a Mönchengladbach többet mutatott, megérdemelte a győzelmet. Ez az öltőzőben is ilyen egyszerű volt?
- A tréner ott azért el volt keseredve. Vele most először veszített a csapat. Engem inkább az zavar, hogy amikor előre léphetnénk, rendre megtorpanunk. Ez az elmúlt bajnokságban is így volt, s azóta sem változott a helyzet. Azzal a különbséggel, hogy tavaly a menőktől kikaptunk, s kiscsapatokat vertük, most a vetélytársak ellen kifejezetten jól megy, de például a Cottbustól oda-vissza kikaptunk.

- Miért nem tud a Hertha a döntő helyzetekben felzárkózni?
- Ezen én is sokat gondolkodtam. A múltat kevésbé kutatom, azt viszont állítom, hogy a mostani játékosállományunk a harmadik helyre jó. A Bayern és a Dortmund más világ, más a költségvetésük is, de aztán mi jövünk. A taktikánk viszont életveszélyes.

- Hét győzelem és egy döntetlen után jött a vereség. Ez nem azt mutatta, hogy életveszélyes a taktika.
- Götz némi korszerűsítéssel a klasszikus 4-2-4-es felállásban játszatja a Herthát. Ha a két középpályás mögé kerül az ellenfél, akkor megnézhetjük magunkat. Hiába tagozódnak a mélységben a támadó szellemű játékosok, az ő védőmunkájuk kevéssé hatékony.

- Deisler visszatérése sem tette stabilabbá a középpályát?
- Sebastian nagyon jó játékos, de a Mönchengladbach ellen elsősorban a támadásokat kellett volna segítenie, elég, ha annyit mondok, hogy tulajdonképpen Alves helyén játszott.

- Beinlichhel a te feladatod az ellenfél feltartóztatása. Eddig miért nem volt gond?
- Mindig is azt mondtam, ez a játékrendszer nagy kockázatot rejt magában. Gyanítom, hogy az ellenfelek kicsit kiismertek bennünket. A 'Gladbach hatalmas erőket mozgósított a középpályán, hogy fölénybe kerüljön, aztán át is jöttek rajtunk.

- Öt forduló van hátra, a Bajnokok Ligáját érő harmadik helyre van még esély?
- Ha a Bayern, a Schalke és a Leverkusen elleni utolsó három fordulót úgy kezdjük, hogy a Wolsburg és a Rostock elleni következő két meccsünkön hat pontot szerzünk, akkor igen.

Thury Gábor

Ajánlat:

Korábban:

Fórum:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!