Vágólapra másolva!
Ha hiszik, ha nem, csütörtökön fél Zalaegerszeg nem dolgozott, sok gyerek iskolába sem ment, hiszen a város apraja-nagyja hajnalig ünnepelte a ZTE történetének első futballbajnoki aranyérmét. Már szerda délután, a Fradi elleni meccs előtt érezni lehetett, hogy hatalmas ünneplés készülődik, ami arrafelé sohasem látott össznépi karneválba torkollott.

Fotó: MTI
Pezsgőfürdő az egerszegi öltözőben

Mindenesetre a hazai híveknek a ZTE-sporttelep ezúttal maga volt a Maracana, ahol az 1-1-es döntetlen után aztán kitört a nagy nyári zalaegerszegi fesztivál. A Zete játékosai azonnal az öltözőbe futottak, ahol énekszó és tánc köszöntötte a klub fennállásának első bajnoki címét és nem túlzás: bokáig "úszott" mindenki a pezsgőben. Bozsik Péter vezetőedző Armani öltönyére sem voltak tekintettel a májusi locsolkodók, jól nyakon öntötték pezsgővel a sikertrénert. A ferencvárosi játékosok, Lipcsei Péterrel és Szűcs Lajossal az élen, felülemelkedve csalódottságukon, ott frissiben gratuláltak a győzteseknek, s hasonlóan tett Garami József, a tavaszi nagy menetelést levezénylő mesteredző is. Az meg kifejezetten megható volt, hogy a hazai publikum óriási tapssal köszönt el a zöld-fehér küldöttségtől.

Eközben a gyepen legalább tízezer ZTE-drukker ünnepelte az időközben ismét megjelent, majd alsónadrágra vetkőztetett játékosokat. Urbán Flórián, akit tavaly nyáron nem marasztalt kedvenc klubja, az Újpest, amikor meglátta a hatalmas tömeget a tizenhatoson belül, megfordult a játékoskijáróban, a szájához emelt egy pezsgősüveget, s néhány korty után ezt mondta: "Fantasztikus érzés, életem egyik legjobb döntése volt, amikor Zalaegerszegre igazoltam."

Míg a fiúkat odalenn kényeztették, a már említett emeleti teremben, a gazdagon megterített asztaloknál állva a klubelnök Lang József - arrafelé mindenkinek csak kedves Dodó -, elegáns pohárral a kezében, mindenkinek megköszönte, edzőknek, játékosoknak, vezetőknek, szurkolóknak egyaránt, hogy ekkora sikerhez segítették az együttest. Ezt követően felém fordult a vezető és halkan ennyit mondott: "Még most sem hiszem, el, hogy sikerült." Lang úr az utolsó szavakat formálta, amikor a mellettem álló Mészáros Zoltánhoz, a Vasas volt menedzser-igazgatójához lépett bizonyos Bors László, a következőkkel: "A ZTE szurkolók nevében köszönöm, hogy idehozta nekünk edzőnek Bozsik Pétert." Mészáros Zoltán szelíden elhárította magától a dicséretet, mondván: ez Nagy Ferencnek, a Zete csupaszív menedzserének jár ki, hiszen ő vállalta fel a fiatal tréner szerződtetésének felelősségét. Ha már az angyalföldiek szóba kerültek: a ZTE bajnoki címét érintve, alig hallhatóan, ám jól érthetően fogalmazott Mészáros: "Jó csapat a ZTE, de a Vasas erősebb kerettel rendelkezett tavaly, azzal könnyebb lehetett volna aranyérmet szerezni."

Fotó: MTI
A "döntő meccsen" teltház volt

A centrumban minimum 15 ezer ember, köztük a polgármester és a "szenátorok" is megjelentek a csapat köszöntésén, ahol hajnalig tartort a dínom-dánom. A labdarúgók a Városháza erkélyéről integettek az őket dicsőítő tömegnek, majd látványos tűzijáték után a szökőkútban megfürdött az egész csapat, a fél város, a népszerű technikai vezető, Németh Ottó nyakkendőjét pedig hat felé vágva a városi múzeumnak ajánlották fel a mámoros drukkerek. Ezután csoportokba verődve az emberek a sportcsarnok közelében felállított sörsátorban folytatták a mulatozást, a hangulatra jellemző, hogy az asztaltánc a legenyhébb kifejezési módja volt a bajnoki cím megünneplésének. Hajnal öt óra felé sem akart szűnni a móka-kacagás Zalaegerszegen, így nem véletlen, hogy csütörtökön a fél város nem ment dolgozni, néhány "fáradt" apuka pedig aznap a gyereket sem vitte iskolába. A már említett Németh Ottó azért még hozzátette: "S még mi lesz itt szombaton, a kupa és díjátadáskor, hiszen a Videoton stadionjának átépítése miatt nálunk lesz a mérkőzés. Illetve nem is meccs lesz az, hanem 90 perces futballdáridó és a reklám után garantáltan mindig visszajövünk."

Bánki József

Ajánlat:

Korábban:

Fórum:

Ki nyeri a Borsodi Ligát?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!