Vágólapra másolva!
Pár nappal ezelőtt történetének első magyar bajnoki címét nyerte, rövidesen külföldi, tőkeerős támogatót tudhat maga mögött a Zalaegerszeg futballcsapata.

Fotó: MTI
A fanatikusok álma, a BL-be jutás is valóra válhat

A siker nagyon vonzó tud lenni. Jobban kinyílnak a szponzorok bukszái és olyanok is feltűnnek, akik nagyobb pénzt is befektetnének az együttesbe. Meg nem erősített információink szerint a közeljövőben a német bajnok Borussia Dortmund fő támogatója jelentős összeget kíván a Zalaegerszegbe invesztálni. Lang József klubelnök már többször is tárgyalt az e-on multinacionális cég képviselőivel, a hírek szerint nagyon kedvezően alakulnak a ma még titkos megbeszélések. Könnyen lehet, hogy változik a névadó szponzor is, de erről még nem történtek egyeztetések. Ha az üzletet nyélbe ütik, akkor lesz pénz a már sokat emlegetett és kiszemelt öt új játékos szerződtetésére.

A csapathoz közel állók tudni vélik, hogy Kiss György, a Dunaferr balhátvédje az egyik, míg Rajczi Péter, a másodosztályú Kaposvár fiatal, olimpiai válogatott támadója a másik kiszemelt. A "maradék" három hely külföldi focistákkal lenne feltöltve, nagy valószínűség szerint újabb szlovák és jugoszláv játékosok érkeznének Egerszegre, de az sem elképzelhetetlen, hogy szlovén válogatottal erősítenek az újdonsült bajnokcsapatnál.

Ajánlat:

Bundesliga: A legigazságtalanabb bajnokság

Ajánlat:

Fórum:

Világcég a ZTE új főszponzora?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!