Micoud, az új Werder-vezér

Amióta Thomas Schaaf 1999 májusában átvette a Werder Bremen irányítását, a brémai együttes fejlődése töretlen volt. A zöld-fehérek évről évre feljebb végeztek a tabellán, és három esztendő alatt a 13. pozícióból a hatodik helyig meneteltek előre. Innen azonban már nagyon nehéz tovább lépni, különösen azok után, hogy a nyáron három alapember is távozott a csapattól, amely így vezéregyéniség nélkül maradt. E hiány pótlására érkezett az utolsó pillanatokban a francia Johan Micoud, akinek leigazolásával minden jóra fordult Brémában.

A Werder előző szezonbeli kiváló szereplésének súlyos ára volt: a megszerzett hatodik hely hatására ugyanis az élcsapatok számára is vonzóak lettek a brémai futballisták, és végül két meghatározó játékost is eladott a klub: a kapus Frank Rost 6,25 millió euróért a Schalke 04-be, míg a középpályás Thorsten Frings 8,5 millió euróért a Borussia Dortmundba távozott. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ősbrémainak számító Marko Bode befejezte pályafutását, akkor világosan látszik, hogy Thomas Schaaf meglehetősen nehéz helyzetbe került. Három meghatározó játékosa távozott ugyanis: Rost egyetlen meccset sem hagyott ki az előző idényben, Frings egy, Bode pedig három meccsről hiányzott, ráadásul ketten együtt 13 alkalommal voltak eredményesek. Igaz ugyan, hogy értük majd 15 millió euró folyt be a csapat kasszájába, ám szó sem volt arról, hogy a tréner ezt az összeget teljesen a pótlásukra fordíthatja.

A német klubokra jellemző rossz anyagi helyzet ugyanis a Werdert sem kerülte el, a klubot ráadásul még az a hátrány is sújtotta, hogy nem volt mezszponzora, aminek köszönhetően az elmúlt szezonban hárommillió eurótól esett el. Schaafnak így arról le kellett mondania, hogy első számú kiszemeltjeit megszerezze: hiába szerette volna Frings helyére a brazil Gilberto Silvát leigazolni, vagy hiába akarta csapatában látni a dán Jan Dahl Tomassont (ráadásul mindkettejükkel már a világbajnokság előtt felvették a kapcsolatot, amikor még egyikük sem számított akkora sztárnak), a Werder végül mindkét focistáról lemaradt. A brémaiak így az előző évekhez hasonlóan leginkább kevésbé ismert, vagy többszörösen leírt játékosokat tudtak csak igazolni a nyáron. Így érkezett a csapathoz a másodosztályú FSV Mainz védője, Manuel Friedrich, a Bayer Leverkusentől kölcsönbe a sokszoros ifjúsági válogatott, ám a gyógyszergyáriak első csapatába magát beverekedni nem tudó Markus Daun, vagy az egyszeres válogatott, ám legutóbbi két klubjától fegyelmezetlenségei miatt eltanácsolt Marko Reich. Az egyetlen nagyobb fogásnak a görög válogatott támadó, Angelosz Hariszteasz leigazolása ígérkezett, érte viszont hárommillió eurót kellett kifizetni az Arisz Szalonikinek, amivel a támadó lett a klub történetének legdrágább futballistája.

A felkészülési időszak aztán meglehetősen balszerencsésen alakult a Werder számára. Friedrich, akire Schaaf a védelem főnöke szerepkörét akarta osztani, rögtön az első edzőmeccsen térdszalag-szakadást szenvedett, és így fél évig biztosan nem állhat a csapat rendelkezésére. A Rost által hátrahagyott egyes számú mezért küzdő két kapus, a lengyel Jakub Wierzchowski és Pascal Borel közül egyik portás sem tudott megnyugtató teljesítményt nyújtani, arról nem is beszélve, hogy az előző idény házi gólkirálya, a brazil Aílton csekély négy hetes késéssel érkezett vissza a vakációból. A legnagyobb problémát azonban Schaaf számára az jelentette, hogy a csapatnak nem volt igazi vezéregyénisége, a Frings és Bode által hátrahagyott szerepkört egyetlen középpályás sem tudta átvenni. Lisztes egyáltalán nem villogott az edzőmeccseken (a legjobb eredmény, a Celtic elleni 5-2-es győzelem elérésekor nem is játszott), és a két tehetséges fiatal középpályás, Fabien Ernst és Tim Borowski sem volt az igazi. Schaaf szerint ráadásul ketten együtt nem férnek el a csapatban: az előző idényben mindössze háromszor fordult elő, hogy mindketten szerepeltek volna a kezdő tizenegyben, kilenc alkalommal viszont egymást váltották.

Ilyen előzmények után nem jelentett meglepetést, hogy a Werder pocsékul kezdte az idényt: a nyitófordulóban az újonc Bielefeldtől elszenvedett 3-0-s vereséget követően a Hamburgot ugyan hazai pályán sikerült megvernie, de ezt követően az 1860 Münchentől ismét egy hármast kapott. A lehető legjobbkor jött tehát a háromhetes bajnoki szünet a csapat számára, és ezt az időszakot a vezetőség arra használta fel, hogy javítson a klub anyagi helyzetén, és így a játékoskereten is. Több mint egy év után ugyanis végre sikerült mezszponzort találni a Young Spirit nevű, cipő- és ruhamárkával, és a cég által fizetett összeg lehetővé tette, hogy az egyesület szerződtesse a francia Johan Micoud-t. A gall játékmesterért ugyan egyetlen centet sem kellett fizetni az AC Parmának, ám a futballista fizetési igényei nem voltak alacsonyak. Micoud személyében egy valódi irányító középpályás érkezett a Werderhez, ami miatt sokan azt gondolták, hogy Lisztes Krisztián számára csak a kispadon lesz hely. Azonban nem így történt: Schaaf mester Lisztest és Micoud-t együtt játszatja, és ez tökéletesen bejött, hiszen a Werder azóta mindhárom mérkőzését megnyerte. A francia világsztár pedig rendkívül jó benyomást tett magáról: igyekszik beilleszkedni, csapattársairól csak pozitívan nyilatkozik, és nem csak a meccseken, de az edzéseken is példamutató teljesítményt nyújt. Igazi vezéregyéniség, márpedig a Werdernek jelen pillanatban éppen erre volt szüksége.