Vágólapra másolva!
A Borsodi Liga 14. fordulójában a ZTE simán verte 3-0-ra a Sopront. A Siófok otthon kapott ki a Kispesttől, míg a forduló rangadóján, Debrecenben nem született gól.

Zalaegerszeg - Sopron 3-0 (2-0)
Zalaegerszeg, 3500 néző
vezette: Kassai
ZTE: Turi - Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi - Ljubojevic (Sabo 80.), Molnár (Král 69.), Balog, Egressy - Faragó (Babati 77.), Kenesei
Sopron: Farkas - Fehér, Szabados, Horváth R., Perger (Horváth A. 73.) - Csiszár, Somogyi (Majoros 54.), Pintér, Tóth I. (Orabinec 46.) - Tóth M., Sira
gól: Faragó (16., 47.), Egressy (18.)

Egerszegen olyan első húsz percet láthattunk, ami mind iramában, mind színvonalában a magyar átlag felett van - nem is kevéssel. Ebben a periódusban lefocizta ellenfelét a pályáról a bajnokcsapat, levegőt sem hagyva a vendégjátékosoknak. Két perc alatt két gyors gól és úgy tűnt, hogy el is dőlt a találkozó, erőtlennek érezte mindenki a soproniakat. Bár Keneseiék maradtak támadásban, mégis Sira lábában maradt két gól, hiszen először a felső lécre emelt, majd ugyanolyan hatalmas helyzetben Turiba lőtte a labdát. Nem 2:2-vel vonultak a csapatok az öltözőbe, de ez csak a vendégek támadóján és a zalai kapuson múlt.

A Borsodi Liga állása/sport/magyarfoci/20021109aborsodi.htmlA Borsodi Liga menetrendje és eredményei/sport/magyarfoci/20020719aborsodi.html

Fordulás után szinte rögtön növelte előnyét a Zete, a jól játszó Faragó volt ismét eredményes. Még ekkor sem adták fel a vendégek, megpróbáltak mindent, Sira megint nagy helyzetbe került, de ezen a napon nekik semmi sem sikerült. A hazaiak pedig felszabadultan szőhették az olykor tetszetős támadásaikat és csak a pontatlanságuk miatt nem nőtt tovább előnyük. Komjáti András hiába próbálkozott a cserékkel és a szerkezetváltással is, nem járt szerencsével. Bozsik Péter alakulata ezzel folytatta kitűnő hazai sorozatát.

15. perc: Kenesei balról belőtt labdáját már Ljubojevic is befejelhette volna, ő azonban önzetlenül tovább bólintotta a teljesen egyedül álló Faragónak, aki háttal állt a kapunak. Nem volt más lehetősége, mint ollózva megpróbálni a labdát a kapuba húzni, ami eredménnyel járt. (1-0)

17. perc: Kenesei volt megint az egyik főszereplő. Szögletére - csakúgy, mint Békéscsabán - most is Egressy érkezett, aki ezúttal bele is tette a fejét a csavarodó labdába, ami Farkas kapujának bal felső sarkában kötött ki. (2-0)

47. perc: Kocsárdi ívelt fel egy labdát Egressy felé, ami a védők mögött landolt. A ballábas középpályás egyből a kapu elé centerezte, ahol a hosszú saroknál érkezett Faragó, aki úgy ért bele a labdába, hogy az a soproni portás mellett a sarokba vánszorgott. (3-0)

Bozsik Péter: "Van némi tartozásunk szurkolóink felé, remélem ebből most sikerült törlesztenünk. Nekem legjobban az első húsz perc tetszett, de a többi játékidőben sem találtam különösebb kivetnivalót. Győzelmünkhöz a harmadik találat után már nem férhetett kétség."

Komjáti András: "Középpályásaink mélyen tudásuk alatt játszottak, ennek ellenére veszélyes akciókat sikerült a hazaiak kapujára vezetni. A befejezésekkel ma hadilábon álltunk és az egerszegiek harmadik gólja végleg megpecsételte sorsunkat. Gratulálok Bozsik Péteréknek a megérdemelt győzelemhez."

Zsámár Roland

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!