A pechsorozat után remekel a Mallorca

Az RCD Mallorca számára rosszabbul aligha kezdődhetett volna a szezon: közvetlenül a rajt előtt a klub elveszítette a válogatott Luquét, az egyik legfontosabb nyári igazolás, Lussenhoff pedig súlyos sérülést szenvedett. Rajta kívül még több alapember is maródi volt, ennek köszönhetően az első három mérkőzését elveszítette a csapat. Azóta viszont mintegy minden megváltozott, és az együttes sorozatban öt bajnokit nyert.

Másfél évvel ezelőtt még minden a legnagyobb rendben volt a Mallorca háza táján, hiszen Luis Aragonés vezérletével a csapat a harmadik helyen végzett a bajnokságban, amivel kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába. Az idős mester azonban távozott, és ezzel kezdetét vette a klub kálváriája: az új edzőt, Bernd Krausst a rossz szereplés miatt már októberben kirúgták, ám a helyére került Sergio Kresicnek sem nagyon sikerült javítania a csapat eredményein. Az együttesnek végül óriási nehézségek árán sikerült megőriznie élvonalbeli tagságát, igaz, a legutolsó két bajnokin már nem Kresic ült a kispadon, hanem Llompart, aki persze csak átmenetileg vállalta el ezt az idegőrlő feladatot.

A bennmaradás felett érzett nagy megkönnyebbülés után tehát a legelső feladata a klub vezetésének az volt, hogy szerződtessen egy új szakvezetőt, akit végül Gregorio Manzano személyében sikerült meglelni. A mester az előző szezonban a Rayo Vallecanót tartotta benn a legjobbak között, ám annak ellenére távozott a madridi klubtól, hogy rendkívül elégedettek voltak tevékenységével, és újabb szerződést ajánlottak neki. Manzano azonban a Mallorca irányításában nagyobb kihívást látott, és inkább a Baleári-szigetek csapatához írt alá.

A kihívás valóban nagy volt, hiszen a jelenlegi együttes korántsem az az alakulat, amelyik egy évvel korábban kiharcolta a BL-szereplést. A nagy öregek közül Vicente Engonga szerződését nem hosszabbították meg, ő szabadon távozhatott, akárcsak az egykori argentin válogatott portás, Carlos Roa, de a vezetők nem tartottak igényt Gustavo Siviero és Veljko Paunovics szolgálataira sem. Arról nem is beszélve, hogy a két csatár, Samuel Eto'o és Albert Luque iránt több élklub is érdeklődött, vagyis nagy volt a valószínűsége, hogy a bajnokság kezdetén már ők sem állnak Manzano mester rendelkezésére.

A szakvezető mindenesetre megkezdte a felkészülést a csapattal, és a nyári, szokásos ausztriai edzőtáborban négy új szerzemény is a többiekkel együtt tréningezett. Ketten a második vonalból, a CF Extremadura együtteséből érkeztek: Poli és David Cortés a védelmet volt hivatott erősíteni, akárcsak a CD Tenerifétől kölcsönvett Federico Lussenhoff. Utóbbival a Roa és Siviero távozásával kissé megcsappant argentin különítmény ismét kezdett közelíteni a korábbi létszámhoz, és mivel a Real Valladolidtól leigazolták a kolumbiai Harold Lozanót, a dél-amerikai kontingenst immár nem csak a gauchók alkották.
Mint látható, Manzano elsősorban a hátsó alakzatot szerette volna felfrissíteni, ami teljességgel érthető, hiszen az ebben a csapatrészben bevethető focisták nem tartoznak a fiatalabb évjárathoz: Olaizola 33, Nadal 36, Miquel Soler pedig 37 esztendős volt az idén.

Az előkészületi mérkőzések egyikén aztán beütött a krach, a Real Betis ellen ugyanis Lussenhoff olyan szerencsétlenül ütközött Joaquínnal, hogy súlyos térdsérülést szenvedett, és hosszú időre kidőlt a sorból. Mindez elég nagy érvágásnak számított, hiszen ekkor már az is biztos volt, hogy a bajnokság első felében a veterán Soler és Vicente, vagyis két másik hátvéd sem áll a szakember rendelkezésére, ugyancsak sérülés miatt.

A többi csapatrész viszont legalább rendben van – gondolhatták a mallorcai hívek, ám pár nappal a bajnokság kezdete előtt újabb csapás érte őket: amikor már úgy tűnt, hogy Luque hosszas tárgyalássorozat után mégis marad, az RC Deportivo megegyezett a futballista menedzserével (aki egyben az édesapja is), és a csatár elhagyta a Son Moix-stadiont. A klub ugyan cserébe megkapta az uruguayi Walter Pandianit és az argentin José Óscar Florest, de arra már nem volt idő, hogy a jövevények összeszokjanak új társaikkal.

A pechsorozat betetőzéseként a kameruni Eto'o vírusfertőzéssel dőlt ki a sorból, így az első három forduló leginkább azzal telt Manzano számára, hogy végigolvasta az orvosi konzílium aktuális beszámolóit. Ez a három összecsapás el is ment, a csapat egyetlen pontot sem szerzett, de az Athletic Bilbao ellen a negyedik játéknapon végre megtört a jég, és ez extra energiákat szabadított fel a focistákban.

A szakember emellett megtalálta az ideális védelmet, az Olaizola-Nadal-Poli-David Cortés kvartett a fiatalos lendület és a rutin elegye - a csapat pedig öt mérkőzésen mindössze egy gólt kapott. Elöl a felépült Eto'o remek partnerre talált Pandianiban, a középpályán pedig Lozano, Ibagaza és Novo is kiválóan futballozik. Mindennek eredményeképpen a csapat sorozatban öt mérkőzést nyert, amire a klub történetében eddig csak egyszer volt példa: két szezonnal ezelőtt, Aragonés idejében, amikor a gárda végül a harmadik helyen végzett.