Tóth Bálint edzői kálváriája

Mondhatnánk, tipikus edzői sors Tóth Bálinté, mégis ritkaság, hogy egy tréner olyan gyorsan kerüljön ki a fényről a sötétségbe, mint a hajdani tatabányai és angyalföldi labdarúgóedző.

Tóth kívülről is szurkol a Vasasnak

A "Pipi" becenevű szakember három évvel ez előtt még ünnepelt sportember volt Tatabányán, amikor is a Magyar Kupa fináléjába vezette az egykori bányászegyüttest, ám a váci fináléban, a Debrecentől elszenvedett vereség után távozott a klubtól. Noha mindenki tudta, nem szakmai okok miatt maradt alul a döntőben a Tatabánya, a lefújást követő események Tóth Bálint állásába kerültek. A trénert azóta elkerülik a sikerek, s bár akadnak mostanában is megkeresései, egyelőre kispad nélkül éli az életét. Ám mint az alábbi beszélgetésünkből is kiderül, Tóth Bálint a futballról képtelen leszokni.

- Mennyiben rontotta a megítélését, hogy három évvel ezelőtt, a Magyar Kupa döntője után, különleges nyomás hatására (hevesen kritizálta a játékvezetést) komolyan elmarasztalták, majd később Tatabányán megköszönték a munkáját?
- Az eset abszolút rontotta az imidzsemet, amit máig nyögök. A tanulság: egy edző ne bírálja a játékvezetést, hiszen ők se, mi sem vagyunk hibátlanok. Nem mentségként mondom, de olyan elkeseredett voltam a kupadöntő után, mint egy kisgyerek, akinek elvették a legkedvesebb játékát. Vallom, a Tatabánya és az én edzői pályafutásomban is egyszeri, megismételhetetlen lehetőség volt az a finálé. Sajnos az edzőé egy ilyen szakma, egyszer lenn, egyszer fenn, s az adódó sanszot, aki nem tudja megragadni, később nehezen kapja azt vissza. Velem is ez történt.

- Ezek után azonban tavaly nyáron kinevezték a Vasas szakmai igazgatójának. Mennyiben érzi felelősnek magát az angyalföldi klub kiesésében?
- A magam felelősségét vállalom, ám nem szabad elfelejteni, hogy én mindössze két hónapot voltam hivatalban a Vasasnál. Kovacevic-tréner és a horvát, jugoszláv játékosok szerződtetéséhez semmi közöm sem volt, s az általam is fémjelzett két hónap is sikertelennek bizonyult, ettől még nem kellett volna kiesni nagyon szeretett együttesemnek. Az a példa nélküli eset is előfordult velem, hogy Gyalog András elnök megkért, adjam át neki a munkaköri leírásomat mint szakmai igazgató, ami azért nonszensz, mert ez a világon mindenütt a munkaadók feladata. Ráadásul én edző vagyok és nem szakmai igazgató, márpedig a szakmával alig tudtam foglalkozni, mivel állandóan pénzért rohangáltunk. Máig nehezen élem meg, ami a Vasassal történt, ugyanakkor boldog lettem volna, ha kapok 32 meccset a bizonyításra. Nem kaptam, csupán később kritikát, ám ettől én még kitartok a klub mellett.

- Azért elismertségét jelzi, hogy később hívták Pécsre is edzőnek.
- Örömmel is mentem a Mecsekaljára, ahol főként a rutinos futballistákkal, így Galaschekkel, Vincze Istvánnal remekül lehetet együtt dolgozni, hiszen ők még a régi, morálisan is jól nevelt labdarúgók közé tartoztak. Pedig Galaschek és köztem még a Vasasban több nézeteltérés is kialakult, de később ő is belátta, jobb lett volna rám hallgatnia. Sajnos a vezetők itt sem segítették a munkámat, s bár a szerződésbontás után a liga nekem adott igazat, mégis polgári peres útra kellett az ügyemet terelni, a jogos járandóságom elmaradása okán.

- A sikertelen és olykor zűrös időszakot követően bízik abban, hogy lesznek még megkeresései komolyabb egyesületektől?
- Már nyáron is akadtak, az egyiket bánom is, hogy nem fogadtam el, mint ahogy mostanság is érdeklődnek néhány klubtól, de az imént elmondottak miatt most már meggondolom, melyik csapathoz szerződjek.

- Régi játékosaival tartja még a kapcsolatot?
- Szinte hetente, de legrosszabb esetben havonta beszélek velük. A volt tatabányai futballistákkal, mint például Szalma, Kiprich, Gelei, Szabó Viktor, rendszeresen tartom a kapcsolatot, de mikor az időközben Szombathelyre távozott egykori játékosaimmal, Tüskével és a többiekkel összefutottam, őszinte örömmel üdvözöltük egymást. Ez is egyfajta elismerése egy edzőnek.

- Az A licencet már megszerezte?

- Azt meg, sajnos azonban a Pro licences tanfolyamra nem sikerült bejutnom, mivel jelenleg nincs csapatom, jóllehet olyan is bejutott, aki hozzám hasonló helyzetben van. Sebaj, az NB III-tól az élvonalbeli meccsekig járom a pályákat, hiszen bár valóban nehéz és keserves időszak áll mögöttem edzőként, a futballról képtelen lennék leszokni. A foglya vagyok ennek a szép játéknak.

Bánki József