Filmet készítettek Garrincháról

Január 20-án lesz húsz éve, hogy meghalt Manoel Francisco Dos Santos, művésznevén Garrincha, minden idők legnagyszerűbb jobbszélsője. Ebből az alkalomból filmet készítettek életéről, melyet ugyancsak hétfőn mutatnak be az előkelő chilei tengerparti üdülőhelyen, Dél-Amerika Cannes-jában, Vina del marban, La estrella solitaria, azaz A magányos csillag címmel.

Garrincha a legnagyobb szegénységben született 1933. október 18-án Pau Grande városában, és ugyanolyan nyomorban halt meg ötven évvel később, ugyanott. S a közbeeső fél évszázadban regénybe illő, filmre kívánkozó életet élt, amelynek történetét most meg is filmesítették.

"A torz lábú angyal" sokak szerint minden idők legnagyobb brazil futballistája volt, még Pelénél, a két világbajnokságon aranyérmes csapattársánál (1958, 1962) is nagyobb. Akik a szívükkel szavaznak, azoknál Garrincha volt a király, akik a fejükkel, azoknál Pelé. Pelé a győzelem szimbóluma, Garrincha a játék öröméé. Pelé neve világmárka, Garrincháé egy mítosz. "Mindig gazdag voltam és az is maradok. Gazdag lelkiekben, gazdag az érzelmeimben" - mondta Garrincha húsz éve, pár nappal halála előtt, amelynek oka a májzsugor - az alkoholisták betegsége - volt.

Garrincha pályafutása során nevetségessé tette kora legnagyobb balhátvédjeit. Kezdve mindjárt Nilton Santosszal, a rivális Santos balbekkjével, posztja egyik legnagyobb alakjával. Garrincha ugyanis a riói Botafogóban futballozott, s a Santos elleni rangadókon mindig Nilton Santos fogta. "Nem tudok vele mit kezdeni, nincs más hátra, mint hogy egy csapatban játsszunk" - nyilatkozta a fehér Santos - nem volt rokona a hasonlóan zseniális, négy világbajnokságon szerepelt Djalma Santosnak.

Garrincha hamarosan be is került a válogatottba, ahol nyolc éven át együtt aratták a diadalokat. "Annyira szerettem cselezni, hogy már a visszavonulásom után is sokszor azon kaptam magam éjszaka, hogy cselezek, cselezek álmomban, amíg a nagy igyekezettől egyszer csak a padlón találom magam" - mondta egyszer.

Garrincha nemcsak a hátvédek életét keserítette meg, hanem az asszonyokét is. Igaz, előbb boldoggá tette őket. Élete során öt asszonytól tizenhárom gyermeke született - ennyiről tudnak hivatalosan, de barátai szerint legalább harminc "Garrincha" él világszerte. Első feleségétől, Nairtól nyolc gyermeke született, Elza Soares énekesnőtől is egy, szeretőjétől, Vanderleiától szintén egy, utolsó élettársától, Iracitól kettő, és egy svéd lánytól, akit a Botafogó európai túráján ejtett teherbe, még egy. Ám állítólag minimum negyven szeretője volt az évek során, akiktől legalább harminc gyereke született.

Garrincha életrajza, a film alapanyagául szolgáló "Magányos csillag" - Ruy Castro tollából - megjelenése napján az utolsó darabig elfogyott. A második kiadást viszont sürgősen visszavonták és bezúzták kegyeletsértés miatt - az szerepelt benne, hogy Garrincha "férfiassága" huszonöt centiméter hosszúságú volt. (Ami talán megmagyarázta volna a nők hihetetlen vonzalmát a szélső iránt.) Jellemző egyébként, hogy egy brazil bíróság végül felülbírálta a könyv visszavonásáról szóló határozatot - amit Garrincha két lánya eszközölt ki - azzal, hogy a tény nemhogy szégyenkezésre, büszkeségre ad, adott okot.

Ilyen volt hát Garrincha élete, merő tragikomédia. Nevetségessé tette a hátvédeket, hogy aztán megríkassa az embereket, amikor élete utolsó éveiben borzalmas nyomorban tengette napjait. Amikor meghalt, nyolcezer ember kísérte koporsóját szülővárosáig, Pau Grandéig, amit azóta Garrinchavárosnak neveznek. A menet élén az egykori nagy ellenfél és barát, Nilton Santos haladt, aki brazil válogatott mezt húzott a koporsóra, Garrincha utolsó kívánsága szerint. A tömeg egy hatalmas transzparenst vitt, a következő szöveggel: "Te, aki életedben mindnyájunkat megkacagtattál, most könnyeket csalsz a szemünkbe."

Ch. Gáll András