"Látszólag minden a megszokott módon zajlik a városban, de azért látszik, hogy mindenki fél" - mesélte Viczkó kuvaiti otthonából. "Már többször volt bombariadó, s itt elsősorban mindannyian a biológiai támadásoktól rettegünk. Igaz, elsősorban Kuvait északi részét bombázzák, ám csütörtökön este ötször is felzúgtak a városban a légvédelmi szirénák."
- Ilyen körülmények között egyáltalán kell edzést tartania?
- Persze, csak azt nem tudom soha, hogy hányan jelennek meg a tréningen. A játékosok kilencven százaléka ugyanis rendőr,vagy katona, akiknek állandóan a laktanyában kell lenniük. Legutóbb nyolc labdarúgónak tartottam edzést, azt is állandó szirénázások közepette.
- A háború kitörésekor nem gondolt a hazatérésre?
- Dehogynem. Edzőkollégám, az egykori szlovák válogatott jobbhátvéd, Pivarnik már haza is utazott, ám engem nem engedett el az elnök. Amikor bementem hozzá, hogy akkor én is indulhatok-e, azt felelte, tíz éve dolgozom a klubnál, így én már kuvaitinak számítok, s inkább maradjak, szükségük van rám. Jólesett a ragaszkodásuk, de talán érthető, hogy szívesebben lennék odahaza a családommal. Egyébként július végéig szól a szerződésem a Kuvait SC-nél, viszont ennek sincs túl nagy jelentősége, mert 1993 óta minden évben hosszabbítunk a klub elnökével.
- Milyen eredményekkel büszkélkedhet?
- Legutóbb megnyertük a Koronafőherceg-kupát, ami itt az egyik legjelentősebb sorozat. A győzelem után volt is nagy ünneplés a városban. A háború miatt jelenleg viszont szünetel a bajnokság.
- A családjával miként tartja a kapcsolatot?
- Telefonon vagy e-mailen el tudnak érni, különben utóbbi segítségével vagyok képben a magyar futballt illetően is. Csütörtökön egyébként kicsit aggódtak az otthoniak, mivel az amerikaiak totálisan lefoglalták az itteni telefonvonalakat, így képtelen voltak elérni bennünket. Hiába, most tényleg a félelem az úr ebben a térségben, de reménykedem, mihamarabb befejeződik a háború, és újra csak a futballal kell foglalkoznom.
Bánki József