"Rosszkor jött ez a nyilvánosságra hozatal, hiszen három vereség után különben is rossz hangulatban voltunk az öltözőben, s amit egyikünk sem ért, mi szükség volt erre" - jelentette ki elöljáróban Hrutka János.
"A miértre vagyunk kíváncsiak. Sajnos ugyanis Magyarországon az emberek nagy része irigy természetű, s évek óta éppen a játékosok fizetésére hegyezik ki a kritikát. Természetesen most lehetne párhuzamot vonni a teljesítmény és a felvett pénzek között, de akkor is az az igazság, hogy az NB I-ben szereplő futballisták egyáltalán nincsenek túlfizetve. Jól mondta Csank János, a Siófok vezetőedzője, egy pillanatig sem kell a kispesti pénzeken meglepődni, mivel azok az osztrák harmadosztállyal megegyező pénzeknek felelnek meg. A legnagyobb baj azonban, hogy nálunk, az élvonalban, a nagy átlag keres keveset."
Játék
Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!"Az meg papírforma, hogy egy rossz mozdulat után azonnal a fizetéseket vágják a játékosok fejéhez a lelátókról. Csodálkozunk azon is, hogy hosszú évek óta miért nem polemizálnak az üzleti életben tevékenykedő bankárok, menedzserek vagy a tévében látható hírbeolvasók, a honi átlaghoz képest tényleg horribilis összegeket keresők fizetségén. Magam sem tudok mást mondani, egy futballistának jó, ha tíz éve adódik az egzisztencia megteremtéséhez, ugyanakkor sok a kockázati tényező, gondoljunk csak a sérülésekre. Csak a magam példáját citálhatom, én hatéves koromtól tudatosan készültem futballistának, rengeteg dologról lemondtam a karrier érdekében. Egyébként mindenki előtt ott a lehetőség, hogy futballista legyen."
"Visszatérve a nyilvánosságra hozott fizetéseinket, nem véletlen, hogy egyetlen klub sem követte a kispesti példát, s elsősorban nem is a takargatnivalók miatt, hanem mert Magyarországon még mindig nem a siker, jóval inkább a kereset a lényeg."
Bánki József