Détári egykori csapata is a Serie A-ban

A Serie A küzdelmei már két héttel ezelőtt befejeződtek, de az olasz másodosztályban csak a hét végén ért véget a pontvadászat, és egészen az utolsó fordulóig kellett várni arra, hogy mind a négy feljutó kiléte kiderüljön. A patinás Sampdoria, és a korábban a legjobbak között sohasem szerepelt Seina mellett a Serie B utolsó játéknapján Détári Lajos egykori egyesülete, az Ancona, illetve az élvonalból tavaly kiesett Lecce harcolta ki a feljutást.

Az utolsó játéknap előtt az már bizonyos volt, hogy a Sampdoria és a Siena a legjobbak között folytatja szereplését, hiszen e két gárda már korábban bebiztosította az első két helyet, a maradék két feljutást érő pozícióért azonban hat gárda volt versenyben.

A legrosszabb helyzetben a Triestina volt, amely egy győzelem esetén is csak akkor fért volna be a legjobb négy közé, ha az előtte állók közül legalább ketten kikapnak, de erre azért is megvolt az esély, mert ketten, a Lecce és a Palermo éppen egymás ellen mérkőzött. Ezen a feljutási rangadón a palermóiak számára csak a győzelem jelentett volna megfelelő eredményt, de a lecceiek semmit sem bíztak a véletlenre, sima 3-0-s győzelmet arattak, és ezzel kiharcolták a feljutást. A negyedik hely pedig az Anconáé lett, amelynek ehhez egy Livorno elleni, idegenbeli döntetlen is elegendő volt, lévén a Triestina is csak egy ikszre volt képes az Ascoli otthonában, noha a vendégek tíz perc alatt kétgólos vezetéshez jutottak.

Mindez azt jelenti, hogy az Ancona 11 év után ismét a legjobbak között szerepelhet majd - amikor a csapat utoljára a Serie A-ban futballozott az 1992-93-as bajnokságban, akkor egyik legjobbja bizonyos Détári Lajos volt. Azóta azonban nem hogy a feljutásra nem volt esélye a gárdának, de hosszabb időt eltöltött a harmadik osztályban is, sőt, egy alkalommal, 1999-ben majdnem onnan is kiesett, és csak osztályozóval maradt benn a Serie C-ben. Ezt követően aztán megindult felfelé az együttes, ismét visszaverekedte magát a másodosztályba, ahol sikerült is megkapaszkodnia, de a szezon előtt az élvonalba való feljutásról még csak álmodni sem mertek az egyesületnél. Sőt, még a bajnokság közben sem nagyon, hiszen a gárda 16 forduló után is csak a kilencedik helyet foglalta el a tabellán. Az év elején azonban az együttes elkapott egy remek sorozatot, hat mérkőzést nyert meg zsinórban, és ezzel ott találta magát az élcsoportban, ahonnan már nem is szakadt le. Érdekesség, hogy a januári átigazolási szezonban nyolc focista is elhagyta a klubot, és csak ketten érkeztek, akik közül csupán a Veneziától megszerzett Igor Budan számított jelentős erősítésnek, ám ennek ellenére a csapat az idén sokkal jobban futballozott. A prímet két veterán, sokat látott labdarúgó vitte: Mauruzio Ganz, aki pályafutása során volt az Inter, a Milan, a Parma és a Fiorentina futballistája is (ő lett a házi gólkirály 11 találattal), illetve Giampiero "Jimmy" Maini, aki egykoron a Milan, a Parma és az AS Roma mezét is hordhatta.

Az utolsó játéknap másik nagy győztese a Lecce volt, amelynek egyedüliként sikerült azonnal visszajutnia a Serie A-ba: a másik három tavalyi kieső közül a Hellas Verona és a Venezia leszerepelt, a Fiorentina sorsa pedig közismert. A lecceiek végig ott voltak az élmezőnyben, de igazából csak a szezon második felében lendültek bele, utolsó 14 mérkőzésükből csak egyet veszítettek el. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a téli átigazolási időszakban sikerült visszaszerezni a tavaly nyáron a Regginának eladott Bruno Cirillót, a Salernitánától pedig Alfonso Camoranit - előbbi játékos stabilitást kölcsönzött a védelemnek, utóbbi pedig a középpályán jelentett nagy erősítést, arról nem is beszélve, hogy az utolsó játéknapon a Palermo ellen ő szerezte a csapat első gólját. Az olasz gólok egyébként meglehetősen ritkát voltak a Leccénél, hiszen a szezon során elért 45 találatból mindössze nyolcat szerzett talján labdarúgó, a többit mind idegenlégiósok rúgták, illetve fejelték. Különösen az uruguayi különítmény tett ki magáért: a házi gólkirály Javier Chevantón lett, mögötte pedig honfitársa, Guillermo Giacomazzi végzett.

Ami a másik két feljutót illeti, nehéz lenne eldönteni, hogy a Sampdoriánál vagy a Sienánál volt nagyobb az öröm a felkerülés miatt. Utóbbi gárda korábban sohasem szerepelt a legjobbak között, ráadásul egy évvel korábban majdnem kiesett a Serie B-ből is, vagyis senki sem számított arra, hogy most kiharcolhatja a feljutást. A legérdekesebb a dologban az, hogy a Siena a Torino amolyan fiókcsapatának számított, a nyáron négy labdarúgó is érkezett a Bikáktól, akikre ott nem tartottak igényt - a Torino erre kiesett az élvonalból, a Siena pedig feljutott oda, arról nem is beszélve, hogy a torinónól elküldött focisták közül Simone Tiribocchi, Pinga és Massimo Brambilla is alepember volt, és Tiribocchi 17 gólt szerzett...

A Sampdoriánál a feljutás azért okozott szinte felülmúlhatatlan örömöt, mert a genovai gárda 1999-es kiesése óta mindig ott volt az élvonalba kerülés közelében, de egyszer sem sikerült visszajutnia. A nyolcvanas-kilencvenes években haza és nemzetközi porondon is sikeresnek számító gárda most végre ismét a legjobbak között szerepelhet majd.