Vágólapra másolva!
Továbbra is százszázalékos az előző szezonban kiesés ellen küzdő Bayer Leverkusen a német labdarúgó Bundesligában, ezúttal a Hannover csapatát verte magabiztosan, s kilenc pontjával vezeti a tabellát.

A harmadik forduló szombati játéknapjának egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a frissen szerződtetett Roy Makaay bemutatkozása volt a Bayern Münchenben. A holland támadó majdnem napra pontosan 11 hónappal azután lépett pályára újra az Olimpiai-stadionban, hogy tavaly szeptember 18-án három gólt szerzett a Deportivo La Coruna színeiben a bajorok ellen a 3-2-es spanyol győzelemmel végződött találkozón a Bajnokok Ligája első csoportkörében. Makaay a kezdő 11 tagja volt, ezúttal azonban nem sikerült betalálnia, s a 77. percben lecserélték.

A magyar érdekeltségű együttesek közül a Werder Bremen és a VfB Stuttgart is elégedett lehet, hiszen mindkét gárda idegenből hozta el a három pontot, a hazai környezetben játszó Hertha viszont némi meglepetésre csak gólnélküli döntetlenre volt képes az újonc Freiburg ellen.

Bundesliga, 3. forduló:
Borussia Dortmund - 1860 München 3-1 (0-0)
gól:
Amoroso (46., 56., a másodikat 11-esből), Koller (61.), illetve Kioye (87.)

Kaiserslautern - Werder Bremen 0-1 (0-0)
gól:
Micoud (66.)
Lisztes Krisztián kezdőként lépett pályára a vendégeknél, majd a 79. percben lecserélték.

Mönchengladbach - Stuttgart 0-1 (0-1)
gól:
Cacau (33.)
Szabics Imre nem jutott szóhoz a stuttgarti csapatban.

Hertha - Freiburg 0-0
Király Gábor és Dárdai Pál is végigjátszotta a mérkőzést a házigazdáknál.

Rostock - Frankfurt 3-0 (1-0)
gól:
Max (19., 54., 66., a harmadikat 11-esből)

Bayern München - Bochum 2-0 (2-0)
gól:
Pizarro (21.), Deisler (26.)

Leverkusen - Hannover 4-0 (2-0)
gól:
Franca (2.), Neuville (9., 52.), Bierofka (74.)

A Wolfsburg-Hamburg és a Schalke-Köln mérkőzést vasárnap játsszák.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!