Vágólapra másolva!
Nem bírt az újjáalakult Barcelona az Osasuna együttesével a Primera Division negyedik fordulójának első mérkőzésén. A gránátvörös-kékeket Ronaldinho szerencsés gólja mentette meg a még nagyobb szégyentől, hiszen a pamplonaiak a 70. percig vezettek a Nou Campban.

Az első félidő teljesen kiegyenlített játékot hozott, semmi nem utalt arra, hogy a bajnokság egyik legnagyobb favoritja mérkőzik egy középcsapattal.

Az igazi hidegzuhany a második játékrész elején érte a katalán szurkolókat, amikor az előrehúzódó középhátvéd, Cruchaga fejelt Victor Valdés kapujának jobb oldalába, megszerezve ezzel a vezetést a vendégcsapatnak.

Sokat nem kellett várni az egyenlítésre a hazai csapatért szorítóknak, hiszen negyedórával a Osasuna találatát követően Ronaldinho egy védőn megpattanó lövéssel kiegyenlítette csapata hátrányát. A pamplonaiak ezt követően szervezetten védekezték ki a hátralévő perceket, és megérdemelten szereztek pontot a barcelonai oroszlánbarlangban.

A nap másik mérkőzésén a nagyszerűen hajrázó Valencia idegenben ütötte ki az Atletico Madrid együttesét.

Primera Division, 4. forduló:
Barcelona - Osasuna 1-1 (0-0)
gól:
Ronaldinho (70.), illetve Cruchaga (54.)

Atletico Madrid - Valencia 0-3 (0-0)
gól:
Vicente (68.), Mista (77., 90.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!