Vágólapra másolva!
A négy gólt hozó első félóra után vendéggyőzelemmel zárult az angol és a dán labdarúgó-válogatott manchesteri Európa-bajnoki felkészülési mérkőzése. A lengyelek - az olaszok szerdai legyőzése után - vasárnap a vendég Szerbia és Montenegró válogatottját múlták felül barátságos mérkőzésen. Trapattoni olasz válogatottja javított a varsói kudarcon, Anconában Di Vaio találatával 1-0-ra legyőzte Romániát.

A Girondins Bordeaux és az 1998-ban világbajnok francia labdarúgó-válogatott részvételével jótékonysági mérkőzésre került sor vasárnap, amelyen a klubcsapat 4-1-es győzelmet aratott.

A bordeaux-i találkozó kezdeményezője Bixente Lizarazu volt, aki a bevételt a közelmúltban létrehozott "Liza" nevű alapítványán keresztül az atlanti partvidék rehabilitálására, illetve megóvására kívánja fordítani. Az összecsapás gondolata azután merült fel a világ- és Európa-bajnok védőben, hogy tavaly novemberben a spanyol partok közelében 70 ezer tonna nehézolajjal a gyomrában elsüllyedt a Prestige nevű tartályhajó, amely egészen augusztus végéig szennyezte az észak-spanyol, illetve délnyugat-francia partokat. A Bayern München baszk származású játékosa, aki profi pályafutását a bordeaux-i együttesben kezdte, ezen a környéken tölti - legtöbbször szörfözéssel - szabadidejének jelentős részét, és éppen a közelmúltban nyilatkozott arról, hogy rendkívüli módon felháborítja a környezet szennyezése.

A vasárnapi mérkőzésre tizenhét 1998-as világbajnok fogadta el a meghívást, s ott volt Bordeaux-ban az egykori szövetségi kapitány, Aimé Jacquet is. A játékosok összetartását jelzi, hogy a németek ellen szombaton, Gelsenkirchenben győztes (0-3) csapatból tizenegyen vállalták az újabb utazással járó kellemetlenséget.

A találkozót 28 ezer néző tekintette meg a helyszínen.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!