A labdarúgás történetének egyik legnagyobb védését Gordon Banks jegyzi, aki az 1970-es mexikói világbajnokságon kipiszkálta Pelé fejesét a felső sarokból, utódja, Peter Shilton pedig hatalmas tiszteletnek örvendett az egész világon, és több mint 100 alkalommal védte a háromoroszlánosok kapuját. Még a kilencvenes évek elején is angol hálóőrök számítottak a non plus ultrának a kapusposzton, azóta azonban nagyot változott a világ.
Manapság a Premiership klubjai, ha új portást keresnek, akkor elsősorban külföldön néznek szét, így ma az angol élvonal húsz csapata közül csak ötnél számít első számú kapusnak angol hálóőr. Ráadásul közülük ketten még a nagy öregek közé tartoznak: a Leicester Citynél Ian Walker 1990-ben mutatkozott be az élvonalban, nem is beszélve David Seamanről, akinek visszavonulása már évek óta napirenden van, de ő még 40 esztendősen is véd, jelenleg éppen a Manchester Cityben.
Ezenkívül a Wolverhampton Wanderersnél Matt Murray, az Everton FC-nél Richard Wright (bár mostanában sérülése miatt itt is egy veterán, a 37 esztendős Nigel Martyn véd), valamint a Leeds Unitednél Paul Robinson mondhatja el magáról az angol kapusok közül, hogy rendszeresen vele kezdődik csapata összeállítása. A többi klubnál vagy a kispadon ücsörög egy hazai portás, vagy pedig még ott sem: kilenc együttesnél, vagyis a mezőny közel felénél a második számú kapus is idegenlégiós.
Az angol labdarúgás szakértői szerint a jelenségnek több oka is van, és ezek közül csak az egyik az, hogy bizony a kapusképzés nem olyan jó a szigetországban. A válogatott kapusedzője, az egykor maga is világklasszis hálóőrnek számító Ray Clemence szerint az angolok maguk is elhitték, hogy a kapustehetségek maguktól teremnek az országban, és nagyon sokáig nem voltak speciális foglalkozások a hálóőrök számára a kluboknál. Az Arsenal FC egykori (angol születésű, de skót válogatott) legendás portása, Bob Wilson szerint viszont manapság is sok tehetséges fiatal kapus van, ám a mai labdarúgásban az edzők nem szívesen dobják be őket a mély vízbe, inkább vesznek egy tapasztalt, lehetőleg külföldi portást.
Erre remek példa az Arsenal FC esete, amelynek Wilson az idén nyárig a kapusedzője volt: az Ágyúsoknál éveken keresztül keresték Seaman utódját, ennek érdekében igazolták le az angol Wrightot, ám ő megunta, hogy nem kap elég lehetőséget, és inkább elment az Evertonba, Arsene Wenger pedig csak a lehető legritkábban védette a saját nevelésű Stuart Taylort, inkább leigazolta a svéd Rami Shabaant, a francia Guillaume Warmuzt, majd az idén nyáron Jens Lehmannt - Taylor pedig évek óta a kispadon csücsül. A pár éve még hatalmas tehetségnek tartott, és még a válogatottban is bemutatkozott Nicky Weaver is hasonlóan járt a Manchester Citynél: Kevin Keegan előbb Peter Schmeichelt, majd pedig Seamant "hozta a nyakára".
Az is igaz viszont, hogy az elmúlt években az angol kapusokról nem mindig a nagy védések jutottak eszünkbe: Seaman emlékezetes potyagóljai között ott van az 1995-ös KEK-döntőn kapott Nayim-találat, illetve Ronaldinho szabadrúgása a tavalyi vébéről, és a jelenleg a másodosztályban védő, de így is a válogatott első számú kapusának számító David James beceneve sem véletlenül "Zűrzavar" Anglia-szerte.
Néhány klub kapusai az elmúlt húsz esztendőben:
| 1983 | 1993 | 2003 |
Arsenal FC | Pat Jennings (északír) | David Seaman (angol) | Jens Lehmann (német) |
Aston Villa | Jimmy Rimmer (angol) | Nigel Spink (angol) | Thomas Sörensen (dán) |
Blackburn Rovers | Terry Gennoe (angol) | Bobby Mimms (angol) | Brad Friedel (amerikai) |
Chelsea FC | Steve Francis (angol) | Dave Beasant (angol) | Carlo Cudicini (olasz) |
Everton FC | Neville Southall (walesi) | Southall | Richard Wright (angol) |
Liverpool FC | Bruce Grobbelaar (zimbabwei) | Grobbelaar | Jerzy Dudek (lengyel) |
Manchester United | Gary Bailey (angol) | Peter Schmeichel (dán) | Tim Howard (amerikai) |
Southampton FC | Peter Shilton (angol) | Tim Flowers (angol) | Antti Niemi (finn) |
Tottenham Hotspur | Ray Clemence (angol) | Erik Thorstvedt (norvég) | Kasey Keller (amerikai) |