A magyar válogatott ellenfele: Örményország

A ciprusi tornán ugyan három mérkőzést is játszik majd a magyar válogatott, de egyelőre csak annyi bizonyos, hogy az első ellenfél Örményország lesz, a többi találkozó párosítása az eredményektől is függ. Az összecsapás nemcsak azért lesz történelmi, mert válogatottunk kispadján először ül majd Lothar Matthäus, hanem azért is, mert a két ország csapata korábban még sohasem találkozott egymással.

Az örmény labdarúgásról az egykori Szovjetunió idején leginkább csak egy klub miatt lehetett hallani, az Ararat Jereván viszont törzsgárdista volt az egykori szuperhatalom élvonalában. Az 1963-as feljutást követően ugyan még rögtön kiesett a klub, de 1966-ban ismét kiharcolta az élvonalban való szereplés jogát a jereváni gárda, és innentől kezdve egészen az utolsó szovjet pontvadászatig, vagyis 1991-ig az első divízióban szerepelt.

Legnagyobb sikereit az 1970-es években érte el: 1971-ben még "csak" ezüstérmet szerzett, de két évvel később nemcsak a bajnoki címet, hanem a Szovjet Kupát is megnyerte. A BEK-ben sem szerepelt rosszul a csapat, hiszen bejutott a legjobb nyolc közé, és ott a későbbi győztes Bayern München csak kínkeservesen tudta búcsúztatni.

Az Ararat 1975-ben ismét elhódította a kupát, 1976-ban pedig egy bajnoki ezüstéremmel zárta legsikeresebb éveit. A csapat kulcsjátékosai közül Arkagyij Andreaszjan, Oganesz Zanazarjan, Levon Isztojan és Hazar Petroszjan is bemutatkozott a nagyválogatottban, és már akkor bontogatta szárnyait a későbbi legismertebb örmény focista, Horen Oganyeszjan, aki 1979 és 1984 között 35 alkalommal játszott a szbornajában, és ott volt az 1982-es spanyolországi világbajnokságon is.

Az első önálló örmény pontvadászatot 1992-ben írták ki, és az ország labdarúgó-szövetségét 1993-ban vették fel az UEFA-ba, illetve a FIFA-ba, így a válogatott először az 1996-os Európa-bajnokság selejtezőin, míg a klubcsapatok az 1994-95-ös UEFA-kupában kapcsolódhattak be a labdarúgás nemzetközi vérkeringésébe, kevés sikerrel. Ugyan az Eb-selejtezőkön hazai pályán Ciprus és Macedónia ellen is sikerült pontot szerezniük az örményeknek, sőt, utóbbi gárdát idegenben le is győzték, de így is az utolsó helyen végeztek csoportjukban. Az Ararat Jerevánnak viszont az 1995-96-os KEK-ben sikerült kivernie a lengyel GKS Katowicét, ami nagy sikernek számított.

Az 1998-as világbajnokság selejtezői váratlanul jól sikerültek, hiszen az örmények döntetlent csíptek el Portugália, Ukrajna és Észak-Írország ellen, az Albánia feletti diadal pedig azt jelentette, hogy a csapat a szkipetárokat és az északíreket is megelőzte a csoportban. A 2000-es kontinensviadal kvalifikációs sorozatában a legemlékezetesebb 90 perc a világbajnok franciák elleni hazai összecsapás volt, amelyen az örmények sokáig vezettek, és végül csak 3-2-re kaptak ki a galloktól. Ezt követően azonban a vb-selejtezők során nyeretlen maradt a csapat, és az utolsó helyen végzett a csoportban.

Artur Voszkanyan (b.) a görög Baszinasszal küzd Forrás: EPA

Mindezen a 2004-es Európa-bajnokság selejtezőin valamelyest sikerült javítani, hiszen a gárda két mérkőzést is megnyert, mindkettőt az északírek ellen, és ennek köszönhetően meg is előzte a szigetországiakat. Pedig a kvalifikációs sorozatban kétszer is edzőt váltott a szövetség: az első találkozókon még az argentin Óscar López ült a kispadon, ám a szakember havi 25 ezer eurós fizetését a testület nem tudta sokáig állni, így a tréner elhagyta az országot. Az örmények a francia Henri Michelt szerették volna megnyerni a válogatott élére, de ő nemet mondott, így először ideiglenes jelleggel Andranik Adamjan lett a szövetségi kapitány, majd hamarosan a román Mihai Stoichitát nevezték ki.

Stoichita (aki nemcsak a válogatott, hanem a Pjunik Jereván mestere is lett) hároméves szerződést írt alá. A szakember pályafutása során a Rapid kivételével mindegyik nagy bukaresti egyesületnél dolgozott (FC National, Dinamo, Steaua), irányította a bolgár Liteksz Lovecset, a török Ankaragücüt, a moldáv Serif Tiraspolt, és volt panamai szövetségi kapitány is. Az edző a fiatalítás mellett tette le a garast, és így már az utolsó Eb-selejtezőkre is több ifjoncot meghívott, a ciprusi tornára pedig összesen nyolc újoncot vitt magával.

Persze van miből válogatnia, hiszen az örmények utánpótlásszinten meglepően jó eredményeket értek el az utóbbi időben: a 17 éven aluliak között Szerbia és Montenegrót, Hollandiát (!) és Bulgáriát megelőzve végeztek az élen az Európa-bajnoki selejtezőkön, a 19 éven aluli szelekció pedig Ukrajna, Franciaország (!) és Bosznia-Hercegovina előtt végzett a kvalifikáció során.

Az ifjú tehetségek közül is kiemelkedik a 17 esztendős támadó, Edgar Manucsarjan, akit tavaly hazája második legjobb játékosának választottak meg. Manucsarjan az U17-es válogatottban és az U19-es együttesben is szerepelt az Eb-selejtezők során, a bajnokságban 12-szer volt eredményes a Pjunik színeiben, és Stoichita a fiatal Gheorghe Hagihoz hasonlította.

Klubtársai közül a válogatottba most meghívót kapott Apoula Edima Edel Bete, Carl Lombe és Balep Ba Ndoumbuk kameruni, Tudor Marian Zeicu pedig román származású, ám már mindannyian megkapták az örmény állampolgárságot.

A nagy fiatalításnak egyébként jó néhány idegenlégiós áldozatul esett, akik most nem kaptak meghívót. Így nincs ott a mieink ellen készülő keretben Roman Berezovszkij (Dinamo Moszkva), Karen Dohojan (Krilja Szovjetov Szamara), Szarkisz Hovszepjan (Zenit Szankt-Petyerszburg), Vahan Gevorgjan (Wisla Plock) és Harutjun Vardanyan (Servette FC) sem, a külföldön futballozók közül csak Albert Szarkiszjan (Torpedo Moszkva), Artur Voszkanyan (Digenisz Morfu) és Artur Petroszjan (FC Zürich) léphet pályára Cipruson.