Vágólapra másolva!
Bár a tegnapi Porto-Deportivo BL-elődöntő meglehetősen unalmas találkozó volt, a mérkőzés után volt miről beszélni, a spanyolok ugyanis Jorge Andrade kiállítását vitatták, míg a portugálok a FIFA-hoz fordultak, mert Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa megkereste Jose Mourinhót, a Porto érvényes szerződéssel bíró trénerét.

A Porto vezetői fel vannak háborodva, főleg, hogy Mourinho olyan kijelentéseket tett, ami arra utalhat, hogy van realitása az orosz milliárdos megkeresésének. Mourinho a világ legnagyobb bajnokságának nevezte a Premiershipet, és elmondta, hogy szívesen dolgozna a Chelsea-nél a nyártól.

A londoniaknál ráadásul áll a bál, Abramovics már jó ideje keresi Claudio Ranieri utódját, és a keddi Monaco elleni 3-1-s vereség után állítólag a játékosok is az olasz edző ellen fordultak. Juan Sebastian Veron például úgy nyilatkozott, hogy Ranieri kényszerítette arra, hogy játsszon, holott hosszú sérülése miatt még nem volt megfelelő állapotban.

Mourinho az elődöntő első felvonása után nem volt elégedett: "Az egész mérkőzésen 45 percnyi futballt láthattunk. Persze ez nem csoda, ha az ellenfél olyan felfogásban játszik, mint a Deportivo, és a játékvezető is partner ebben. A 0-0 azonban nem rossz eredmény, La Corunában nekik kell majd támadni, és így még mindig jó esélyünk van a döntőbe jutásra. Mikor az öltözőbe értem, a játékosok nagyon csalódottak voltak, de hiszünk abban, hogy meg tudjuk csinálni, ráadásul Jorge Andrade és Mauro Silva nélkül meggyengült a Depor."

A egykoron a Portóban játszó Jorge Andrade kiállítása miatt hőzöngenek a spanyolok, és fellebbeznek az UEFA-nál. A portugál védőt a 87. percben küldte le a pályáról Marcus Merk játékvezető, amikor finoman megrúgta a Porto földön fekvő középpályását, Decót. "Merk félreértette a történteket" - mondta Javier Irureta, a Deportivo vezetőedzője. "Andrade korábban a portói csapatban játszott, és Deco az egyik legjobb barátja. Az egész egy baráti gesztus volt, amit a játékvezető nem értett."

A visszavágón a második sárga lapját begyűjtő Mauro Silva sem játszhat majd, a brazil középpályás ennek ellenére bizakodó: "Értékes döntetlent értünk el. Voltak jó momentumaink, és ez a meccs arról szólt, hogy legyen esélyünk a Riazorban a magunk javára fordítani a párharcot. Ott majd minket támogatnak a szurkolók, és ez akkora erőt ad, hogy utolsó leheletünkig küzdeni fogunk."

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!