Heynckesnek a stílusa miatt kellett távozni a Schalkétól

Mindössze négy fordulót kellett várni a Bundesligában arra, hogy sor kerüljön az első edzőcserére, de arra kevesen gondoltak volna, hogy éppen az FC Schalke 04 lesz az a klub, amelyik ezt végrehajtja. A gelsenkircheniek ugyanis nagy tervekkel vágtak neki a szezonnak, és a nyáron ennek megfelelően is erősítettek - ám Jupp Heynckes kirúgásának elsődleges oka ezzel együtt sem a gyengébb eredményekben keresendő.

A Királykékek az idén ünnepelték fennállásuk századik évfordulóját, és a menedzser, Rudi Assauer szerette volna széppé tenni az ünnepet, ám ezt az előző szezonban nem sikerült megvalósítani, elvégre a csapat kissé várakozáson alul teljesítve csupán a hetedik helyet szerezte meg a bajnokságban.

Assauer azonban úgy értékelte a történteket, hogy a 2003-2004-es pontvadászat amolyan átmeneti időszak volt a klub életében, elvégre tavaly nyáron új tréner és rengeteg új futballista érkezett a csapathoz, az igazi kiugrás pedig majd a most kezdődött idényben jön el, és ennek megfelelően is tevékenykedett az átigazolási időszakban.

Az FC Schalke 04 ugyan csak három focistát igazolt, de három igazi nagyágyút: a bajnokcsapat Weder Bremenből a gólkirály Aílton, illetve a középhátvéd Mladen Krsztajics érkezett, a VfB Stuttgarttól pedig a brazil védőt, Marcelo Bordont sikerült megszerezni - ráadásul az új szerzemények kiléte már az előző szezon alatt köztudott volt, így aztán Jupp Heynckes a csapatépítést rendkívül korán elkezdhette.

A nyáron úgy tűnt, hogy ez a szezon valóban a Schalkéé lehet, hiszen az Intertotó-kupában remekelt a gárda, és valamennyi mérkőzését megnyerve lett a kiírás egyik győztese, amivel kvalifikálta magát az UEFA-kupába - márpedig erre a bevételek miatt nagy szüksége volt a klubnak. A Bundesligában azonban nem sikerült elkapni a rajtot: az első fordulóban a bajnok Werder Brementől elszenvedett idegenbeli vereség még nem számított tragédiának, ráadásul ezt az 1. FC Kaiserslautern elleni hazai győzelem követte, a következő két találkozón azonban ismét kikapott a gárda, ráadásul meglehetősen simán, és ezzel az elmúlt 11 esztendő legrosszabb gelsenkircheni szezonkezdetét produkálta.

A bajnokság kezdetén kijelölt minimális cél, az ötödik hely persze még így is elérhető, hiszen nagyon az idény elején jártunk, ám a vezetőség végül mégis a tréner menesztése mellett döntött - mint utólag kiderült, nem is annyira a rossz eredmények miatt, hanem azért, mert megromlott a viszony a szakvezető és a játékosok között. Érdemes azért felidézni, hogy tulajdonképpen mi is vezetett Heynckes szerződésének felbontásához, mert az események sora jól mutatja, hogy miként lehet a hasonló esetet kulturáltan kezelni.

Mint utólag kiderült, a focistáknak már jó ideje nem tetszett az edző stílusa, és a nyáron párszor beszéltek a mesterrel erről, azonban Heynckes nem volt hajlandó változtatni módszerein. A negyedik fordulóbeli, VfL Wolfsburg elleni vereséget követően a vezetőség a komplett keretet megbeszélésre hívta, ahol a focisták előadták panaszukat, ám nem a tréner kirúgását kérték, hanem csak annyit, hogy a szakember próbáljon változtatni pár dolgon. Ezt követően Assauer tárgyalt Heynckesszel, aki azonban továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, és kijelentette, hogy ragaszkodik elképzeléseihez, így aztán a menedzsernek nem volt más választása, mint hogy szerződést bontson vele.

Mi is volt az, amit a focisták nehezményeztek? Nos, a labdarúgók úgy vélték, hogy Heynckes nem tudott megfelelő hierarchiát kialakítani a gárdán belül, túlságosan is favorizálta a fiatalabb, kevésbé tapasztalt focistákat, a rutinosabb labdarúgók sokszor annak ellenére kikerültek a kezdőből, hogy teljesítményükre nem lehetett panasz. A játékosoknak az sem tetszett, hogy a tréner nem alakított ki egy állandó taktikát, és némelyek szinte meccsenként más poszton szerepeltek: a Schalke hol 4-4-2-t, hol pedig 3-4-1-2-t játszott, az irányító posztján hol Lincoln, hol pedig Hamit Altintop szerepelt; Levan Kobiasvili megfordult balhátvéd, a középső (védekező) és a bal oldali középpályás posztján; de utóbbi pozíciót Christian Pander és Jörg Böhme is betöltötte.

Böhmét egyébként a közönség rendkívül vehemensen követelte be a csapatba, de Heynckes a bajnokságban egyszer sem vetette be, csak az Intertotó-kupában szavazott neki bizalmat, és így a szurkolók is szép lassan elfordultak a mestertől. Heynckes menesztését követően ideiglenes jelleggel a pályaedző, a holland Eddy Achterberg ült le a kispadra, aki anno Huub Stevensszel került a klubhoz, majd 2000-ben távozott a Twentéhez, ahonnan tavaly tért vissza.

Neki megvan a megfelelő képesítése, de a Assauer más személyben gondolkozott. A német sajtóban röpködtek a nevek Olaf Thontól kezdve Christian Grosson és Michael Skibbén keresztül Co Adriaanséig, sőt, egyes lapértesülések szerint azt sem lehetett kizárni, hogy az egykori sikeredző, Stevens tér vissza az Arena AufSchalkéba, ám végül Ralf Rangnick lett a végső megoldás, aki a Metalurgs Liepaja elleni UEFA-kupa-mérkőzésen mutatkozott be a Schalke kispadján.