A Levante UD nevét az előző szezonig legfeljebb a spanyol labdarúgás fanatikus hívei, illetve Predrag Mijatovic rajongói ismerhették, hiszen a klub az elmúlt néhány évtizedben csupán azzal vétette észre magát, hogy színeiben fejezte be pályafutását a szerb válogatott Bajnokok Ligája-győztes csatára. A 2003-2004-es idényben aztán már az eredmények miatt is érdemes volt figyelni a csapatra, hiszen az együttes Manuel Preciado vezetésével remekül szerepelt a másodosztályban, és végül meg is nyerte a Segunda División küzdelmeit.
A nyári szünetben tehát az élvonalra készülhetett a gárda, ami meglehetősen ismeretlen helyzet lehetett a játékosok számára, hiszen még egyikük sem élt, amikor a Levante legutóbb az első osztályban szerepelt. Mindez 1965-ben történt, és azóta elég sokat változott a világ labdarúgása. Negyven éve például nehezen lehetett volna elképzelni, hogy egy spanyol gárdának német edzője, ír és svéd játékosa legyen, márpedig a Levante az idei átigazolási időszakban valamennyiüket megszerezte.
A kispadon is váltás történt tehát: a feljutást kiharcolt Preciadónak megköszönték a munkáját, de közölték vele, a jövőt már nem vele képzelik el, hanem egy olyan szakemberrel, aki ugyan még nem dolgozott a legmagasabb osztályban, mégis remekül ismeri a Primera División légkörét, hiszen játékosként azon kevesek közé tartozott, akik mindhárom nagycsapatban, azaz az Atlético Madridban, az FC Barcelonában és a Real Madridban is megfordultak. A német Bernd Schusterről van szó, aki a legutóbbi szezonban a szintén második ligás Xerez edzője volt, de csapatával a középmezőnyben végzett, így természetesen nagy örömmel mondott igent a Levante elnökének.
A mester tehát hamar meglett, már "csak" a játékoskeretet kellett annyira megerősíteni, hogy a csapat ne pofozógép, hanem a középmezőny biztos tagja lehessen az élvonalban. A kulcsemberek közül csak a Real Madridtól kölcsönkapott csatár, David Aganzo távozott, így a mag adott volt Schuster számára, aki azért igyekezett a saját képére formálni az együttest. És mivel ehhez a klubvezetés jóvoltából a szükséges anyagi eszközök is biztosítottak voltak, meglehetősen nagy neveket is sikerült megszerezni, mégpedig Európa azon tájékáról, ahonnan nemigen szoktak Spanyolországba igazolni a játékosok (leszámítva a Real Madridot, mely immár három angol válogatott labdarúgót tudhat soraiban), azaz Nagy-Britanniából.
A két "brit" szerzemény a védelembe érkezett, a svéd Johann Mjällby a Celtic FC-t, az ír balhátvéd, Ian Harte pedig az angol élvonalból szégyenszemre kiesett Leeds Unitedet hagyta ott az új kihívás, azaz a Levante kedvéért. Mindketten rutinos, rengeteg csatát vívott, kőkemény bekknek számítanak (ráadásul Harte szabadrúgásai és beadásai is életveszélyesek, Mjällby pedig nemritkán kamatoztatja átlagon felüli fizikai képességeit és fejjátékát az ellenfelek kapuja előtt is), így igen nagy fogásnak számítanak.
Még egy focistát szerződtetett külföldről Schuster, mégpedig a csatársorba. A bolgár válogatott Vladimir Mancevről van szó, aki az elmúlt években a francia Lille OSC-ben rugdosta a gólokat (mégpedig dicséretes gyakorissággal, hiszen a legutóbbi bajnokságot 13 találattal zárta). A hazai piacon is körülnézett azért a német mester, és sikerült is megszereznie az FC Barcelona ifjú támadóját, Sergio Garcíát, a Recreativo Huelva középpályását, Diego Camachót, valamint a CD Numancia védőjét, Culebrast.
Az erősítések nemcsak papíron sikerültek jól, hanem az új fiúk a pályán is bizonyítanak, hiszen hat fordulót követően a Levante, óriási meglepetésre, a hetedik helyen állt a bajnokságban. Három győzelem és egy döntetlen mellett mindössze két vereséget szenvedett Schuster együttese, és legyőzte többek között az Atlético Madridot is (ez jelentős elégtétel lehetett a trénernek, aki a nyáron majdnem a fővárosi gárdához szerződött). Az új fiúk közül Mjällby, Harte, Camacho és Sergio García is rendszeresen játéklehetőséget kap, és él is vele, akárcsak Mancev, aki már négy találatnál jár a bajnokságban, és igencsak előkelő helyen áll a góllövőlistán.