A Feyenoord küldöttsége tehát szerdán 12.30-kor érkezik Ferihegyre. A hollandok legendásan kőkemény szurkolótábora, a Het Legioen vasárnap, Alkmaarban, az AZ 67 ellen 4-1-re elveszített bajnoki mérkőzésen is "kitett magáért", amiért a holland szövetség szigorú figyelmeztetésben részesítette a klubot.
A rotterdami kemény mag ugyanis kórusban zsidózott - "Alkmaarse joden", azaz "alkmaari zsidók!" szövegű kórussal szidalmazta a hazai szurkolókat - a bírót és Van Galent, az egyik alkmaari játékost pedig anyázta.
És ezek még nem is a legelvetemültebb Feyenoord-drukkerek, a fanatikusok ugyanis ki vannak tiltva a meccsekről, s mivel a Puskás-stadionban a rotterdami beléptető rendszer fog üzemelni, nincs esély arra, hogy bejussanak a budapesti mérkőzésre.
A Feyenoord honlapja szerint egyébként legjobb összeállításában érkezik Budapestre Ruud Gullit vezetőedző gárdája, itt lesz a két sérült, Sebastián Pardo és Ramon van Haaren is, sőt, még egy 17 éves újoncot, Gianni Zuiverloont is elhozza a szakvezető.
Azaz, elvileg a "gála-tizenegy" (Babos - Szong, Szaidi, Paauwe, Mtiliga - Castelen, Ono, Bosschaart, Goor - Kalou, Kuijt) léphet pályára a Fradi ellen. Ebből a csapatból egyébként Kuijt és Castelet kapott meghívót Marco van Basten szövetségi kapitánytól az Andorra ellen Barcelonában esedékes, november 17-i vb-selejtezőre.
Ch. Gáll András