A CD Numancia a nyáron befejeződött másodosztályú bajnokságban óriási hajrával szerezte meg a feljutást jelentő harmadik helyet, nála papíron sokkal jobb, erősebb játékoskerettel és anyagi háttérrel rendelkező klubokat (Deportivo Alavés, Sporting Gijón, CD Tenerife) megelőzve. A csapat ötéves távollét után térhetett vissza az élvonalba, de a vérmesebb, elvakultabb szurkolókon kívül már a feljutás pillanatában is mindenki egyet hangoztatott: az igazán nehéz munka csak most kezdődik, hiszen a második ligában remekül szerepelt együttest alkalmassá kell tenni arra, hogy megfeleljen az élvonal (a Segunda Divisiónnál jóval magasabb) követelményeinek.
Mindezt ráadásul híres, rutinos játékosok leigazolása nélkül kellett (volna) elérni, hiszen a klub anyagi helyzete nem tette lehetővé olyan futballisták szerződtetését, mint például Ian Harte vagy Johan Mjällby, akik a szintén újonc Levantéhez kerültek a nyáron. Néhány, legalább a spanyol futball berkein belül viszonylag ismertnek számító új fiú azért érkezett a gárdához, természetesen kölcsönbe.
A Real Sociedad dél-koreai középpályása, Lee Chun-soo és az FC Barcelonánál létszámfelettivé vált, fiatal Ros is a fenti módon került Soriába. Rajtuk kívül a Rayo Vallecano argentin védője, Patricio Graff (ki hinné, hogy egykoron a Feyenoord színeiben még a Bajnokok Ligájában is szerepelt?), és a már rengeteg csapatot megjárt, a másodosztályban rendre jól teljesítő, az élvonalban viszont általában csődöt mondott csatár, Tevenet számít ismertebb névnek a csapat keretében.
Melyet Francisco López Alfarónak kellett volna a lehető leghamarabb ütőképes csapattá kovácsolnia, fent nevezett úriember lett ugyanis a gárda új trénere, miután a feljutást kiharcolt mesterrel, Enrique Hernándezzel a vezetőség júliusban nem hosszabbított szerződést.
A szurkolók a rajt előtt attól féltek, a csapatnak túl erős lesz az élvonal tempója, és az első fordulókban, amíg össze nem szokik az együttes, komoly hátrányt szed össze vetélytársaival szemben. Nos, a borúlátóknak igazuk lett, hiszen a Numancia egyenesen katasztrofálisan kezdte a szezont. Igaz, az első három fordulóban tulajdonképpen jól szerepelt a csapat, hiszen négy pontot szerzett, pedig ellenfelei között szerepelt többek között a Real Betis és a Real Madrid is. Az újoncok csatáját pedig meg is nyerte a csapat a Getafe CF ellen a harmadik játéknapon; ekkor a szurkolók többsége bizonyára nem gondolta volna, hogy a tizedik fordulóig nem arat több győzelmet Francisco gárdája.
Pedig így történt, sőt, a pontszerzés is csak egyszer sikerült a csapatnak, az ötödik körben, hazai pályán az Albacete ellenében. Becsúszott viszont hat vereség, ráadásul többségük igencsak sima volt: a Málaga CF otthonában 4-1, a Levante UD ellen hazai pályán 3-1 (a 85. percben szépítettek a hazaiak), a Villarreal CF pályáján 4-0, a Real Sociedad vendéglátójaként, és Santanderben pedig egyaránt 2-0 lett a végeredmény, és egyszer sem a Numancia javára. Tíz forduló után tehát mindössze egyetlen győzelemmel, két döntetlennel és hét vereséggel áll a csapat, mindössze négy gólt szereztek a piros-kékek játékosai, ellenben kaptak 18-at.
Nem csoda tehát, hogy a vezetőség elégedetlen volt a szakvezető munkájával, és a Racing elleni vereség után menesztette Franciscót. Indoklásul (cseppet sem meglepő módon) az eredménytelenségét jelölte meg a klub hivatalos közleményében, amely a kommüniké szerint nem elsősorban a tréner hibája volt. "A sevillai edző remek munkája nem mutatkozott meg a táblázaton" - áll a szövegben.
Az utód remek munkájának viszont muszáj lesz a lehető leghamarabb megmutatkoznia a táblázaton, különben a csapat könnyen reménytelen helyzetbe kerülhet. Egyelőre a klub sportigazgatójának, Maximo Hernández Sáncheznek nem sikerült megtalálnia azt a bátor embert, aki belevágna ebbe a jelenleg kissé reménytelennek látszó, szakmailag azonban óriási kihívást jelentő kalandba, így ideiglenesen a másodedző, Juan José Carretero Munoz vezeti az edzéseket.
Az ő vezetésével már sikerült is javítani: a 11. fordulóban az együttes 2-1-re verte a Sevillát.