Egyelőre túl erős az élvonal az Atalantának

A Serie A kék-fekete mezes klubjai a két végletet képviselik: az FC Internazionale csapata 13 forduló után még veretlen (igaz, Roberto Mancini gárdája csupán két győzelmet aratott a rengeteg döntetlen mellett), az Atalanta viszont még egyetlen találkozón sem tudott három pontot szerezni. A bergamói gárda "természetesen" az utolsó helyen áll a tabellán, ám helyzete még korántsem reménytelen, de ha Demetrio Albertiniék jövőre is az első osztályban szeretnének szerepelni, lassan el kellene kezdeniük győzni.

A Serie A-ba nyáron feljutott hat klub közül (a két évvel ezelőtt megszűnt, patinás firenzei egyesület jogutódjának számító Fiorentina mellett) az Atalantának vannak a legkomolyabb hagyományai, hiszen Bergamo városának büszkeségét 1907-ben alapították, és a csapat immár 46. idényét tapossa az olasz labdarúgó-bajnokság legmagasabb osztályában (ezzel a klub listavezető az úgynevezett "nem nagyvárosi" egyletek között).

A kék-feketék ugyan csak az ötödik helyen végeztek a B ligában, feljutásuk mégis biztosnak volt mondható, hiszen az idényt egy 24 mérkőzéses veretlenségi sorozattal kezdték. A szezon végére aztán látványosan kipukkadt Andrea Mandorlini csapata (vagy ha úgy tetszik, tudatosan vettek vissza a lendületből a fiúk), de a nyarat így is az élvonalra történő felkészüléssel tölthették a játékosok. A keretben egyébként nem volt nagy mozgás a nyáron, a csapatnak nem volt pénze sztárok igazolására, mint például a Fiorentinának, de talán akkor sem érkeztek volna nagy nevek Bergamóba, ha anyagilag jobban el lenne eresztve a klub, hiszen a tréner elsősorban a másodosztályban sikerrel szerepelt csapatban és a fiatalokban bízik.

Mandorlini tavaly olyan játékosokat épített be a csapatba, mint Riccardo Montolivo, Nicola Mingazzini, vagy Giampaolo Pazzini, akik zsenge koruk ellenére főszerepet játszottak a feljutásban. Szép dolog a bizalom, de azért azzal a vezetőség és maga Mandorlini is tisztában volt, hogy egy rutinos középpályásra, egy igazi vezéregyéniségre szüksége lesz a gárdának az első ligában. Ebből a megfontolásból került Bergamóba Demetrio Albertini, aki örömmel váltott klubot, mivel a Laziónál nem kapott sem állandó játéklehetőséget, sem rendszeres fizetést. Az Atalantánál viszont mindkettőt garantálták neki, így Albertini aláírt, a tréner pedig elkezdhette köré építeni a csapatot.

Az építkezés a védelemnél kezdődött, ahová két rutinos, kipróbált futballista érkezett a Chievo Veronából. Egyiküket sem kellett körbevezetni az Atleti Azzurri d'Italia stadionban, hiszen mindketten megfordultak már a klubnál, és tagjai voltak a 2000-2001-es szezonban újoncként a hetedik helyen végzett gárdának. A középpályán Albertinin kívül a "régiekből" válogathat a szakvezető, a csatársorba viszont ketten is visszatértek kölcsönből. Gianni Comandini a Genoa, a brazil Inácio Piá pedig az Ascoli szurkolóit boldogította tavaly, de olyan szoros kapcsolat azért nem alakult ki a játékosok és klubjaik között, hogy ne térjen vissza mindkét futballista örömmel az Atalantához.

Ez a keret (miután meghatározó játékos nem távozott a nyáron) alkalmasnak tűnt a bennmaradásra, legalábbis Mandorlini több ízben is ezt nyilatkozta a rajt előtt. Az eredmények egyelőre nem igazolják a mester szavait, hiszen az, hogy gyengén kezdték a szezont a kék-feketék, igencsak enyhe kifejezés. Az első 13 fordulóban ugyanis hét döntetlen és hat vereség a csapat mérlege, azaz győzniük még nem sikerült a bergamóiaknak, ami azért (a bajnokság egyharmadához közeledve) nem sok jóval kecsegtet.

A statisztikák szerint a csatársorral nincs nagy gond, hiszen az Atalanta játékosai által lőtt 11 gólnál öt csapat is kevesebbet szerzett, a védelem viszont nem az igazi: eddig 20 gólt kapott az egylet, aminél csak három gárda, a hetedik FC Internazionale, a nyolcadik Lecce és a 11. Roma hátsó alakzata kapitulált többször. Elemzők szerint a sikertelenség oka éppen az, ami tavaly a remek eredményeket hozta a gárdának: a támadó felfogású játék.

Mandorlini ugyanis megtartotta a másodosztályban feltűnően eredményes, Olaszországban merőben szokatlan 3-4-3-as alapfelállást, ami ezek szerint az első ligában már nem olyan sikeres, mint egy szinttel lejjebb. Az utóbbi időben maga a mester is mintha belátta volna hibáját, hiszen az elmúlt néhány fordulóban már 4-5-1-es hadrendben küldte pályára csapatát, ami már valamelyest eredményesebb taktikának bizonyult, hiszen a gárda rendszeresen szállítja a döntetleneket (ha nem is olyan ipari mennyiségben, mint az Internazionale), de a győzelemmel továbbra is adós az együttes. Ha pedig Albertini és társai továbbra is csak egyesével gyűjtögetik a pontokat, nem lesz könnyű kivívni az áhított bennmaradást.