Tony Parkesszal elbántak a Blackburnnél

A Blackburn Rovers számára meglehetősen rosszul sikerült a legutóbbi szezon, hiszen a csapat csak a 15. pozíciót szerezte meg a bajnokságban, és végig a kiesés ellen küzdött. A klubnál azonban biztosak voltak benne, hogy ez csak kisiklás volt, és a 2004-2005-ös pontvadászatban az együttes megint a középmezőnyben szerepel majd. Ehhez képest a Rovers 17 fordulót követően a kieső helyek egyikén áll, ráadásul már nem Graeme Souness ül a kispadján.

Pedig a nyári átigazolási időszakban Graeme Souness kívánalmai szerint sikerült megerősíteni a keretet. Az edző elsősorban a támadóalakzatba szeretett volna új játékosokat igazolni, és ennek megfelelően előbb a csatársorba érkezett a szakvezetőhöz hasonlóan skót Paul Dickov (akinek vételára mindössze 150 ezer font volt), majd a középpályára szerződtették a klasszikus balszélsőnek tartott spanyol Javier de Pedrót, akitől azt várták, hogy pontos beadásokkal segítse a csatárokat. A hispán focistáért egyetlen eurót sem kellett fizetni, mint ahogyan a harmadik új szerzemény is ingyen érkezett: a Leeds United skót védője, Dominic Matteo is a Blackburn Rovers játékosa lett.

Az első fordulóban az újonc West Bromwich Albion ellen mind a hárman ott is voltak a kezdő tizenegyben, de a csapat rajtja nem sikerült valami jól, hiszen hazai pályán csak egy döntetlent sikerült elérnie. Ám ez még mindig jobb volt, mint a következő két összecsapás eredménye: ezt a találkozót ugyanis két vereség követte. A negyedik fordulóban a Manchester United ellen aztán még egy új szerzemény bemutatkozhatott Martin Gamst Pedersen személyében, akit Souness egész nyáron "üldözött", de a Tromsö IL sehogyan sem akarta elengedni - végül azonban a harmadik ajánlatra már nem mondtak nemet a norvégok.

A MU ellen is döntetlent játszott a gárda, vagyis négy forduló után a Rovers két ponttal az utolsó előtti helyen szerénykedett a tabellán, de Souness nem ezért távozott a klubtól. A szakembert ugyanis nem menesztették, hanem maga köszönt el, mivel a Bobby Robson utódját kereső Newcastle United szerződést ajánlott neki, ő pedig rábólintott a Szarkák ajánlatára. A következő találkozón a Blackburn "örök beugrója", Tony Parkes irányította a csapatot, a hatodik fordulóban azonban már az új mester ült a kispadon, aki nem volt más, mint a walesi Mark Hughes.

Az egykori kiváló labdarúgó valamennyi edzői tapasztalatát a walesi válogatott kispadján szerezte, amelyet 2002-ben vett át - utolsó klubja éppen a Blackburn Rovers volt. A nemzeti csapattal eleinte sikeresen szerepelt, együttese kis híján kijutott a legutóbbi Európa-bajnokságra, ám a vb-selejtezők során már nem ment ilyen jól a walesieknek, így tulajdonképpen "előremenekült", amikor elfogadta a Rovers ajánlatát.

Bemutatkozása jobban nem is sikerülhetett volna, hiszen első mérkőzésén a gárda megszerezte első szezonbéli győzelmét a Portsmouth FC ellen, ám azóta csupán egyszer tudott nyerni , és továbbra is a kiesési zónában tanyázik. Pedig Hughes alaposan átalakította a csapatot: irányítása alatt De Pedro például még egy bajnokin sem játszott, és szép lassan kikopott a kezdők közül Pedersen és Vratislav Gresko is, míg Matteóra és Lorenzo Amorusóra sérülés miatt nem számíthatott. A korábban szinte semmilyen lehetőséget sem kapott focisták közül Stephen Reid, a Souness-szel többször is konfliktusba keveredett Andy Todd, valamint a norvég Nils-Eric Johansson viszont a Rovers kezdő tizenegyének állandó tagjai lettek. Hughes még egy focistát igazolt a veterán francia támadó Youri Djorkaeff személyében, akit azért tudtak megszerezni szezon közben, mert nem volt csapata, ám Djorkaeff is csak három mérkőzésen lépett pályára.

Hughes ráadásul nemcsak a csapaton változtatott jelentősen, hanem a szakmai stábot is a saját igényei szerint formálta át. Tulajdonképpen a walesi válogatottnál vele dolgozott szakembereket vitte magával: az új pályaedző Mark Bowen lett, a tartalékcsapatot Eddie Niedzwiecki irányítja, kapusedzőként pedig Kevin Hitchcock tevékenykedik. Ezzel nem is lenne semmi probléma, azzal viszont annál inkább, ahogyan a korábbi asszisztenssel, Tony Parkesszal elbántak. A blackburni "őskövület" - aki 34 éven keresztül szolgálta az egyesületet - ugyanis az újságokból tudta meg, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a szolgálataira. Személyében a klub talán leghűségesebb alkalmazottja távozott: a hetvenes években játékosként több mint 300 bajnokin szerepelt a Roversben, majd a szakmai stáb tagja lett, és nem kevesebb, mint hat alkalommal irányította a klub első csapatát a soros edzők lemondása, illetve menesztése után - azonban mindig csak ideiglenesen, végleges megbízást egyszer sem kapott.