Tragikusan szerepel a Lazio

A 2000-es bajnok SS Laziótól az utóbbi két év viharai (anyagi csőd, kulcsjátékosok távozása) után senki sem várta, hogy a scudettóért küzdjön ebben a szezonban, de az előző idényben elért hatodik hely megőrzése vagy inkább megközelítése teljesíthető célnak tűnt a rajt előtt. Azóta azonban kiderült, hogy a csapat sokkal gyengébb, mint várták, és a kékektől már az is bravúrnak számítana, ha a táblázat első felében zárnának, sőt az is előfordulhat, hogy Angelo Peruzziék a kiesés elleni harcban is érintettek lesznek a tavasszal.

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezen a nyáron is alaposan meggyengült a Lazio, hiszen olyan játékosok távoztak Rómából, mint Stefano Fiore, Bernardo Corradi, Jaap Stam, Sinisa Mihajlovic, Giuseppe Favalli, Demetrio Albertini és Claudio López, a helyükre érkezők pedig közel sem voltak ekkora sztárok.

Goran Pandev és Dino Baggio az Anconából, Christian Manfredini az AC Perugiából, Óscar López az FC Barcelonából (de a fiatal balhátvéd csak elvétve szerepelt a katalán sztárcsapatban), Sebastiano Siviglia a Leccéből, Tommaso Rocchi az Empoliból, Anthony Seric az AC Parmából, a Filippini ikrek pedig Palermóból érkeztek. A Lazio szerződtetett még négy, Európában teljesen ismeretlen dél-amerikai játékost (Leonardo José Talamonti, González, Robert és Mea) is, de valljuk be, az új szerzemények egyike sem fért volna be mondjuk a két-három évvel ezelőtti, a bajnoki címért harcolt csapatba.

Az egyetlen kivétel talán Paolo di Canio, hiszen az erősen kopaszodó csatár már jó néhányszor bizonyította klasszisát, igaz, inkább Angliában, mint Olaszországban. A probléma csak az Di Canióval, hogy közelebb jár a negyvenhez, mint a harminchoz, azaz köré már aligha lehet építeni a jövő csapatát. Az új edző kinevezése sem nyugtatta meg nagyon a Lazio szurkolóit, hiszen Domenico "Mimmo" Caso még sohasem dolgozott az élvonalban, eddig jobbára az utánpótlás-nevelés volt a feladata. Az idén viszont csapatot kellett (volna) építenie, mégpedig nagyon gyorsan, hiszen az új fiúk többsége csak néhány nappal az első bajnoki előtt érkezett az Olimpico stadionba.

Ilyen mozgalmas nyár után igencsak meglepett mindenkit, ahogyan a csapat kezdte a szezont: az első három fordulóban két idegenbeli győzelem és egy hazai döntetlen szerepelt a Lazio neve mellett, ami messze felülmúlta a várakozásokat. Ráadásul az UEFA-kupa csoportkörébe is sikerült bejutnia Caso csapatának, bár az ukrán Metalurh Doneck kiverése nem tartozott a bravúr kategóriába.

A hatodik fordulóig úgy tűnt, minden rendben van, hiszen az AC Milan elleni 2-1-es vereség után (amire azért lehetett számítani) az Atalanta otthonából is elhozott egy pontot a csapat, amely akkor a nyolcadik helyen állt a bajnokságban, de csupán egy ponttal lemaradva a negyedik helyezett Chievo Veronától.

Az azóta eltelt szűk két hónapban azonban valóságos tragédia a rómaiak szereplése: a hatodiktól a 15. fordulóig, azaz a következő tíz bajnokin csupán kétszer tudott győzni a gárda, és csak eggyel több pontot szerzett, mint az első öt játéknapon, sőt, az UEFA-kupából is sikerült kiesniük a fővárosiaknak. Ugyan kétségkívül a legerősebb csoportba került a Lazio (a Middlesbrough FC, a Villarreal CF, a Partizan Beograd és a görög Aigaleo mellé), de ennél azért mindenki jobb szereplést várt az együttestől.

Angliában 2-0-s vereséggel kezdték a (kudarc)sorozatot Fernando Coutóék, majd kiszenvedtek egy döntetlent hazai pályán a spanyolok ellen (a Villarreal CF 80 percig vezetett az Olimpicóban). Sebaj, hiszen ezután a két gyengébb ellenfél elleni találkozó következik - bizakodtak a szurkolók, de gyorsan kiderült, az optimizmusra nem sok okuk volt, a Lazio ugyanis egyik ellenfelét sem tudta legyőzni. A szerbek ellen otthon, a görögökkel szemben pedig idegenben játszott 2-2-t a csapat, ami azt jelentette, hogy három ponttal zárta a csoportkört, és az utolsó forduló eredményeitől függetlenül kiesett az UEFA-kupából.

A továbbiakban tehát csupán a bajnokságra kell koncentrálniuk a játékosoknak, és arra, hogy javítsanak igencsak gyászos helyezésükön (14 forduló után csupán a 14. volt a gárda, azaz közelebb állt a kiesőjelöltekhez, mint az UEFA-kupás helyezésért harcoló csapatokhoz). Az új igazolások közül Di Canio többet sérült, mint egészséges, Manfredini csak mostanában épült fel hosszú sérüléséből, a Dél-Amerikából érkezett játékosok még nem vették fel az európai futball ritmusát, a többiek pedig egyszerűen nem olyan képességű játékosok, hogy segíteni tudjanak a csapaton.

Ez utóbbi kitétel nem vonatkozik a Filippini testvérekre, hiszen Antonio és Emmanuele is alapemberré vált az együttesben, valamint Pandevre, hiszen a macedón támadó a bajnokság egyik legnagyobb felfedezettjének számít, tehetségére már több klub is felfigyelt. Az ő jó játékuk azonban egyelőre ennyire elegendő, így ha a vezetőség nem akarja, hogy májusban a kiesés ellen harcoljon a csapat, a téli átigazolási időszakban szerződtetnie kell néhány meghatározó játékost. Csakhogy joggal tehetjük fel azt a kérdést, amit az utóbbi két évben egyre gyakrabban hallani a klubnál: miből?