A Kranjcar família a horvát labdarúgás, még közelebbről a Dinamo Zagreb "szent családjának" számított egészen mostanáig. Az 1956-os születésű Zlatko egy évtizeden keresztül futballozott a zágrábi egyesületben, 1982-ben jugoszláv bajnoki címet szerzett a Dinamóval, majd egy évvel később a Rapid Wienhez szerződött, ahol szintén rendkívül sikeres volt. Futballpályafutása befejeztével edzőnek állt, és két szezont trénerként is eltöltött a Dinamo Zagrebnél - mind az 1995-96-os, mind az 1997-98-as idényben begyűjtötte a bajnoki címet és a kupagyőzelmet is a klubbal. Ugyan más horvát klubok kispadján is tevékenykedett (például az NK Zagrebnél és az NK Rijekánál), de többször is hangsúlyozta, hogy a Hajduknál soha nem fog dolgozni, és amikor nyáron szövetségi kapitánynak nevezték ki, a spliti fanatikusok egyáltalán nem örültek a dolognak - igaz, a szakember eddig semmi jelét nem adta, hogy negatív diszkriminációval illetné a Hajduk focistáit a nemzeti tizenegyben.
Viszont ő volt az első, aki beválogatotta fiát, Niko Kranjcart - ám ekkor sem vádolták elfogultsággal, hiszen a közvélemény szerint a hatalmas tehetségnek számító középpályásnak már sokkal korábban be kellett volna mutazkoznia a nemzeti csapatnak. Niko 1984-ben Bécsben született (apja ekkor itt futballozott), de a Dinamóban tanulta meg a sportág alapjait, és már tizenévesen sztárként kezelték - mindössze 16 éves volt, amikor az új Bobannak és a horvát futball legnagyobb ígéretének nevezték.
Nem véletlenül, hiszen az ifjú Kranjcar valóban rendkívül tehetséggel rendelkezett: még nem volt 17 éves, amikor bemutatkozott a Dinamo első csapatában, és a 2001-2002-es idényben már alapember volt a zágrábiaknál. Az U16-os válogatottal bronzérmet szerzett a 2001-es Európa-bajnokságon, szerepelt a többi korosztályos válogatottban, és 2002 nyarán a Dinamónál csapatkapitánynak választották meg. Az előző két idényben az osztályzatok alapján a horvát bajnokság legjobbja volt, a legutóbbi pontvadászatban középpályásként tíz gólt ért el, és aranyéremre vezette a Dinamót, ám Otto Baric még csak meg sem hívta a válogatottba, és így természetesen a nyári Európa-bajnokságról is hiányzott.
Édesapjánál aztán végre bemutatkozhatott a nemzeti csapatban, és ősszel a horvátok mind az öt találkozóján kezdő ember volt, miközben klubjánál egyre több probléma akadt vele. Niko egyre rosszabb teljesítményt nyújtott, jól láthatóan súlyproblémákkal küszködött (igaz, korábbi edzői közül csak Miroslav Blazevicnél tudta folyamatosan tartani versenysúlyát), és ezúttal nem tudott vezéregyéniségként viselkedni a pályán, aminek köszönhetően a Dinamo fennállása egyik legrosszabb fél évét produkálta, az év végén csak a hetedik pozíciót foglalta el a tabellán. Az utolsó meccseken a csapatkapitány már a kispadon sem kapott helyet, és a téli szünetben a klub átadólistára helyezte a focistát.
A kérdés csak az volt, hogy ki fogja Kranjcart leigazolni. Korábban olyan nyugat-európai egyesületekkel hozták kapcsolatba, mint az AC Milan, a Juventus, az Arsenal és az FC Barcelona (maga Niko többször is kifejtette, hogy legnagyobb álma a katalánoknál futballozni), de még most is a Portsmoutht, a Feyenoordot és a Sevilla FC-t emlegették a Dinamo vezetői. Konkrét ajánlatot azonban ezek a klubok nem adtak, ellentétben a CSZKA Moszkvával és a Dinamo Kijevvel, Krancjar azonban nem akart még keletebbre igazolni, hiába adtak volna neki fejedelmi fizetést.
De még így is elképzelhetetlennek tűnt, hogy a Hajdukban kössön ki, hiszen korábban sohasem volt arra példa, hogy a Dinamo aktuális csapatkapitánya az ősi riválisba szerződjön - ezúttal azonban éppen ez történt. Az üzletet minden bizonnyal elősegítette, hogy Kranjcar ügynöke nem más, mint az 1998-as világbajnokság gólkirálya, az egykori kiváló csatár, Davor Suker, míg a Hajduk sportigazgatója az 1998-as vébén szintén szerepelt védő, Igor Stimac. A Hajduk másfélmillió eurót fizetett a focistáért a zágrábiaknak, és Krancjart hivatalosan vasárnap írta alá szerződését, majd új mezét felvéve azonnal köszöntötte is a spliti drukkereket, akik több ezren jelentek meg a klub székháza előtt, és heves "Niko, Niko" skandálással fejezték ki elégedettségüket.
Zágrábban persze nem voltak ilyen vidámak a szurkolók, de azt nem tudták eldönteni, hogy a focistát vagy a klub menedzsmentjét szidják. A legismertebb ultracsoport, a Bad Blue Boys tagjai mindenesetre Krancjarban látják a bűnöst, házának falára az "áruló" szót festették, és a város központjában összetörtek pár autót - tízüket le is tartóztatták. A Dinamo elnöksége eközben sztárigazolásokat ígért szurkolóinak, a hírek szerint a szlovén Zlatko Zahovic, illetve az AC Milan védője, Dario Stimac érkezhet, de Marko Neretljakot máris megszerezték. Hogy ő kicsoda? Válogatott védő, aki fél éve még a Hajduk csapatkapitánya volt...