A Crystal Palace-tól már a feljutás is nagy meglepetésnek számított, hiszen utolsó élvonalbeli szereplése óta (ami az 1997-98-as idényben volt) a másodosztályban is csak gyenge középcsapatnak számított az együttes, sőt az előző szezon elején közelebb állt a kieséshez, mint a felkerüléshez. Iain Dowie kinevezése a kispadra azonban valósággal csodát tett, és a gárda az osztályozón keresztül feljutott a Premier League-be, ahol természetesen a bennmaradás kiharcolása volt a célkitűzés.
A nyáron ugyan valamelyest erősödött a játékoskeret (a kulcsemberek közül csak a szélső Julian Gray ment el, viszont érkezett többek között Király Gábor, Joonas Kolkka, Fitz Hall vagy Torghelle Sándor), de a bajnoki rajt pocsékul sikerült. Pedig az átigazolási időszak utolsó napjaiban a klub további focistákat igazolt, kölcsönvette például az FC Internazionalétól az uruguayi védőt, Gonzalo Sorondót, valamint az egykoron nagy tehetségnek tartott támadót, Nicola Ventolát, majd kétmillió fontért szerződtette az ecuadori csatárt, Iván Kaviedest, de így is sorra jöttek a vereségek.
Hét forduló után a londoni gárdának csupán két pontja volt és az utolsó helyen állt a tabellán, úgy tűnt tehát, hogy igaznak bizonyulnak azok a félelmek, melyek szerint a Palace még nem elég erős a Premier League-hez. A nyolcadik körben aztán megszületett a várva várt első győzelem, a Fulham FC-t sikerült megverni hazai pályán, és ez egy kisebb lendületet adott a csapatnak: a következő négy mérkőzésből csak egyszer kapott ki az együttes, kétszer viszont begyűjtötte a három pontot, és így egészen a 14. helyig nyomult előre. A következő győzelemre ugyan ismét tíz fordulót kellett várni, de a csapat azóta csak egyszer esett vissza kieső pozícióba, és rögtön vissza is tornászta magát a 17. helyre.