Alan Shearer, a kapusból lett csatárlegenda

A 31. fordulóban a Newcastle United ismét az érdeklődés középpontjába került, még ha nem is azért, ami miatt a szurkolók szerették volna - a csapat két focistája, Kieron Dyer és Lee Bowyer ugyanis összeverekedett a pályán. Pedig pár nappal korábban a klub csapatkapitánya, az élő legenda Alan Shearer bejelentette, hogy előzetes terveivel ellentétben nem vonul vissza a szezon végén, hanem még egy idény erejéig marad a futballpályán.

Alan Shearer tipikus angol munkáscsaládból származik: édesapja egy acélgyárban dolgozott Newcastle-ban, édesanyja pedig háztartásbeliként élte napjait. Mindketten igazi geordie-k voltak - Angliában így nevezik a Newcastle-ban és környékén élő embereket, akik szinte érthetetlen akcentussal beszélnek, és valósággal megőrülnek kedvenc csapatukért, a Newcastle Unitedért. Nem véletlen, hogy az ifjú Alan is a Szarkák rajongója lett, kedvenc játékosa pedig ki is lehetett volna más, mint a klub egykori nagy sztárja, Kevin Keegan. A NUFC drukkerei azonban elsősorban nem azért istenítették Keegant, mert kiváló játékos volt, hanem azért, mert minden egyes mérkőzésen az utolsó leheletéig küzdött, keményen dolgozott. Ez a mentalitás minden igazi geordie-ra jellemző, így gyermekkorától kezdve Shearert is áthatotta.

El is ment próbajátékra a Szarkákhoz, a klub azonban akkor hatalmas hibát követett el, Shearer ugyanis azon az ominózus mérkőzésen nem csatárt játszott, hanem kapust! Természetesen nem is hívta fel magára a Newcastle figyelmét, és nem tartottak rá igényt. Legnagyobb szerencséjére azonban a Southampton FC megfigyelője, bizonyos Joe Hixon észrevette benne a tehetséget, és elhívta a dél-angliai városba, ahol gyorsan berobbant az élvonalba: 1988. április 9-én az Arsenal FC ellen (első mérkőzése volt kezdőként) az angol labdarúgás történetének legfiatalabb játékosává vált, aki valaha is mesterhármast szerzett az élvonalban. Hamarosan előbb az utánpótlás-, majd a nagyválogatottban is bemutatkozott, 1992 nyarán pedig a Blackburn Rovers 3,6 millió fontot fizetett érte a Southamptonnak, amely egyben brit átigazolási rekordot is jelentett.

A következő idénytől kezdve egészen elképesztő teljesítményt nyújtott: három egymást követő szezonban is 30-nál több gólt szerzett a Premier League-ben, ami teljesen egyedülálló, és még csak megközelíteni sem tudta senki azóta sem. A gólözön eredményenként 1994-ben az újságírók, egy évvel később pedig a Profi Labdarúgók Szövetségének választásán is az év játékosa lett, de a legnagyobb dicsőséget az jelentette számára, hogy 1995-ben bajnoki aranyéremhez segítette a Blackburnt. Azóta is ez az egyetlen trófea, amit a magasba emelhetett.

Az 1996-os esztendő újabb fontos változást hozott életében: nem sokkal az Eb után gyermekkora kedvenc egyesületébe, a Newcastle Unitedbe igazolt, mégpedig világrekordnak számító 15 millió fontért. Edzője pedig nem lett más, mint fiatalságának istenített kedvence, Kevin Keegan. Decemberben még úgy tűnt, hogy ez a páros aranyérmet hozhat a Szarkák számára, de a bajnokság hajrájában a Manchester United ledolgozta 12 pontos hátrányát, így a Newcastle csak ezüstérmet szerzett.

1997 júliusában súlyos térdsérülést szenvedett, műtétre volt szüksége, amely miatt öt hónapot ki kellett hagynia, és csak 1998 januárjában térhetett vissza a pályára. Noha a bajnokságban mindössze két gólt szerzett, az FA-kupában jobban ment neki a játék, és a döntőbe vezérelte a Newcastle-t, de ott az Arsenal FC jobbnak bizonyult a Szarkáknál.

A következő évben megint a fináléba vezette csapatát az FA-kupában, ám akkor a Manchester Unitedtől szenvedtek vereséget a newcastle-iak, ráadásul Shearer a vezetőedzővel, Ruud Gullittal is egyre többször került konfliktusba. Kettejük ellentéte az 1999-2000-es szezon elején csúcsosodott ki: a holland szakvezető csak a kispadra ültette őt a Sunderland FC elleni hazai találkozón, amely minden egyes geordie számára létfontosságú, hiszen Sunderland és Newcastle között évek óta nagy rivalizálás folyik. A Szarkák a szurkolók legnagyobb megdöbbenésére 2-1-es vereséget szenvedtek, és Shearer csak az utolsó negyedórára állt be. A vereség túl sok volt a klub vezetőinek és a fanatikusoknak, és a nagy nyomás hatására Gullit le is mondott. Utódja egy tősgyökeres geordie, Bobby Robson lett, aki azonnal megtalálta a közös hangot Shearerrel, csapatkapitánnyá jelölte, és Alan ezt gyorsan meg is hálálta: a Sheffield Wednesday ellen például ötször volt eredményes, beállítva ezzel a Premier League-rekordot.

Shearer már a 2000-es Európa-bajnokság előtt bejelentette, hogy a kontinensviadalt követően visszavonul a válogatottól, hogy csak a Newcastle-ra koncentráljon, és végre megvalósíthassa egykori álmát: valamilyen trófeát nyerjen hőn szeretett klubjával. Hiába szerezte számolatlanul a gólokat és vezette ki kétszer is a Bajnokok Ligájába a gárdát, a nagy diadal még mindig várat magára. Erre talán ebben a szezonban van a legtöbb esélye, hiszen a Szarkák az FA-kupában ott vannak a legjobb négy között (az elődöntőben a Manchester United lesz az ellenfelük), és az UEFA-kupában is negyeddöntőt játszhatnak.

A veterán csatár azonban semmit sem bíz a véletlenre, hiszen a minap nyilvánosságra hozta, hogy az idény végén nem vonul vissza, hanem még legalább egy évig folytatja pályafutását. Egyes vélemények szerint személyében minden idők legjobb angol középcsatárát tisztelhetjük; ez talán túlzás, de tény, nála eredményesebb támadó csak nagyon kevés kergette a labdát Angliában. Eddig 514 alkalommal lépett pályára az első osztályban, és összesen 274 gólt ért el, amellyel az örökranglistán az ötödik helyet foglalja el.