1982-ben ezen a napon játszották a brazil bajnokság döntőjének harmadik, mindent eldöntő mérkőzését. Abban az évben a bonyolult versenykiírás keretei között 44 klub indult harcba a bajnoki címért, az egyesületek mindössze három hónap alatt maguk mögött is tudták a sorozatot.
A csapatok előbb csoportokban mérkőztek a továbbjutásért, majd kuparendszerben küzdöttek a fináléig vezető úton. Az április elején lejátszott elődöntőkben a Grémio a Corinthianst (2-1, 3-1), a Flamengo pedig a Guaranit (2-1, 3-2, a párharc hőse Zico volt, aki a két találkozón négy gólt szerzett) múlta felül, így ez a két klub került a döntőbe.
A csapatok 18-án találkoztak először, Rio de Janeiróban Zico és Tonho találataival 1-1-es döntetlen született. Három nappal később Porto Alegrében randevúztak a finalisták, így csak a helyszín változott, az eredmény nem, újabb döntetlen (0-0).
Négy nap pihenő következett, mielőtt a küzdő felek harmadszor is egymásnak feszültek volna. A mindent eldöntő összecsapásra is Porto Alegrében került sor, az Olímpico-stadionban 62 256 néző előtt az alábbi összeállításban játszottak a csapatok:
Grémio: Leao - Paulo Roberto, Newmar, De León, Paulo César, Batista, Paulo Isidoro, Vílson Tadei, Renato, Baltazar (Paulinho), Tonho (Odair). Edző: Énio Andrade.
Flamengo: Raúl - Leandro (Antunes), Marinho, Figueiredo, Júnior, Andrade, Adílio, Zico, Tita, Nunes (Vítor), Lico. Edző: Paulo César Carpegiani.
A két csapat merőben más stílusjegyeket vonultatott fel a bajnokságban, a rióiak akik az utolsó 90 percig 22 mérkőzésükből 14-et nyertek, elsősorban támadójátékukban bíztak, tehették is, hiszen 47 gólt szerezve jutottak el odáig.
A címvédő Grémio ellenben a remek védelmére épített, a kék-feketék mindössze 15 gólt kaptak 22 találkozón. Az utolsó mérkőzésen sem mondott csődöt a bajnok hátsó alakzata, a napjainkban rendkívül sikeres edző, Émerson Leao kiválóan teljesített a háló előtt, ám a Flamengo Nunes révén (10. perc) egyszer mégis bevette a hazaiak kapuját, így Zicóék idegenben szerezték meg a bajnoki trófeát.