1964-ben ezen a napon játszották a Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjét, amely magyar szempontból különösen fontossággal bírt, hiszen a finálé egyik résztvevője az MTK volt, és a klub így a magyar labdarúgás történetének első hivatalos európai kupadöntőse lett.
A kék-fehérek érdekes módon nem kupagyőztesként indultak a sorozatban, hiszen az MNK akkoriban éppen szünetelt, így a magyar szövetség a bajnoki ezüstérmest nevezte a KEK-re. Az MTK pedig remekül szerepelt: a bolgár Szlavia Szófia, a keletnémet Motor Zwickau, a török Fenerbahce, majd a skót Celtic FC búcsúztatásával bejutott a döntőbe, ahol a portugál Sporting CP várt rá. A mindent eldöntő mérkőzésre Brüsszelben került sor, és nehéz lett volna eldönteni, hogy a meccsnek melyik gárda volt az esélyese: a lisszaboniaknál öt válogatott focista is szerepelt, és a portugál klubfutball akkor már nagyon erős volt, de ugyanez elmondható volt a magyarról is.
A találkozó magyar szempontból kiválón kezdődött, hiszen a vezetést az MTK szerezte meg, mégpedig a legendás csatár, Sándor Károly révén, aki természetesen Sándor-szögből, vagyis az alapvonal közeléből talált be - a portugálok nem ismerték Csikar ezen specialitását. A Sporting azonban Mascarenhos fejesével kevéssel a szünet előtt egyenlített, majd a második játékrész elején Figueirdeo a portugálokat juttatta előnybe. A fordulatoknak azonban ezzel még nem volt vége, mivel az MTK két perc alatt fordítani tudott: a 70. minutában Kuti István egalizált, majd a 72. percben Sándor megint a magyar gárdának szerzett vezetést. Csupán nyolc perc hiányzott ahhoz, hogy a kék-fehérek megszerezzék a magyar labdarúgás első kupagyőzelmét, ám a 82. minutában Figueirdeo beletette a lábát egy szabadrúgásba, a labda pedig a hálóba került: 3-3. A kétszer tizenöt perces hosszabbításban nem született gól, és az akkori kiírás értelmében nem a tizenegyesek következtek, hanem a megismételt mérkőzés - amelyet két nappal később Amszterdamban a Sporting nyert meg.