Vágólapra másolva!
Továbbra is a Konföderációs Kupa, illetve a junior-világbajnokság áll a középpontban a világ labdarúgásában, így e heti álomcsapatunkban is ez a két torna dominál - előbbiről öten, utóbbiról pedig hárman kerültek be a tizenegybe. Rajtuk kívül még a Libertadores-kupa elődöntői, illetve az Intertotó-kupa is "képviselteti magát".
Mohammed Burkadi (Marokkó): A junior-világbajnokságon a legjobb négy közé került együttesek közül talán Marokkó kiléte okozta a legnagyobb meglepetést, az észak-afrikaiak a negyeddöntőben büntetőkkel verték Olaszországot. A meccs hőse a kapus, Burkadi volt, aki már a rendes játékidőben is kivédett egy tizenegyest (ráadásul kétszer is), majd a büntetőpárbajban két próbálkozást hárított.
Javier Zanetti (Argentína): Az argentin futballista számára a Mexikó ellen mérkőzés különleges alkalom volt, hiszen ezen a meccsen húzhatta fel századszorra a címeres mezt. Zanetti a tőle megszokott magas színvonalon játszott, és a hivatalos jegyzőkönyv szerint őt választották meg a találkozó legjobbjának.Carlos Salcido (Mexikó): A közép-amerikai gárda drámai küzdelemben bukta el a Konföderációs Kupa elődöntőjét, hiszen tizenegyesrúgásokkal esett ki, de ezzel együtt remek benyomást tett magáról. A hátvéd Salcido például fantasztikus gólt szerzett, két védőn is átszlalomozva talált be az argentinok hálójába.Fabrizio Coloccini (Argentína): A gauchók ha nehezen is, de teljesítették célkitűzésüket, és bejutottak a Konföderációs-kupa döntőjébe. Mexikó ellen a csapat egyik legjobbja Coloccini volt, a középhátvéd annak ellenére is kiválóan futballozott, hogy a mexikói találatnál a labda az ő lábán felpördülve került a kapuba - viszont több alkalommal is remekül mentett.Taye Taiwo (Nigéria): A nigériai csapat is ott van az U20-as vébén a legjobb négy között, ráadásul éppen az egyik legnagyobb esélyesnek tartott hollandokat verte ki a negyeddöntőben. A balhátvéd Taiwo ezen a meccsen is remekelt, előzőleg a nyolcaddöntőben pedig Ukrajna ellen ő szerezte a mindent eldöntő találatot.
Juan Pablo Zabaleta (Argentína): Az argentin junior-válogatott talán a legnehezebb ágon jutott be a legjobb négy közé az U20-as világbajnokságon, hiszen Dél-Amerika, majd Európa bajnokát is kiverte. Zabaleta a két mérkőzés közül a spanyolok ellen talált be, de Kolumbia ellen is ugyanolyan kiválóan futballozott.Danilo (brazil, Sao Paulo FC): A Libertadores-kupa elődöntőinek első mérkőzésein mindkét párharcban a brazil együttesek kerültek fölénybe, a Sao Paulo az argentin River Plate-et verte hazai pályán 2-0-ra. Az első találatot a középpályás Danilo érte el, aki a mezőny egyik legjobbja volt.Nakamura Szunsuke (Japán): A japán együttes ugyan nem jutott be a legjobb négy közé a Konföderációs Kupán, de az utolsó csoportmeccsen alaposan megszorongatta a brazilokat. A 2-2-es döntetlenre véget ért találkozón a mérkőzés legjobbjának az ázsiaiak játékmesterét, Nakamurát választották meg, aki a tornán a japánok vezéregyénisége volt.Fernandinho (brazil, Atlético Paranaense): A Libertadores-kupa másik elődöntőjében az Atlético Paranaense még nagyobb előnyt szerzett a visszavágóra, hiszen a Paraná megyei együttes 3-0-ra verte a mexikói Guadalajarát. A találkozón az Atlético középpályása, Fernandinho kétszer is betalált.
Adriano (Brazília): A selecao a Konföderációs-kupa első felében nem sok mindent látott az Inter csatárától, aki azonban a németek elleni elődöntőn alaposan kitett magáért: két gólja mellett egy tizenegyest is kiharcolt, és így nagy szerepe volt abban, hogy a brazil csapat bejutott a fináléba.Leon Benko (horvát, Varteks Varazdin): A varazsdiak az Intertotó-kupa első fordulójában az albán Dinamo Tiranával kerültek szembe, és bizony a visszavágó első negyedórája után nem állt valami jól, hiszen a tiranaiak előnye ekkor két gól volt. Jött azonban Benko, aki egymaga négyszer talált be a hátralévő időben, és ezzel a következő körbe rúgta csapatát.




Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!