Harminchét éves a Lazio fenegyereke

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt július 9-én!

1968-ban ezen a napon született Paolo di Canio, az olasz liga egyik veterán labdarúgója, a Lazio koros "fenegyereke". Fővárosi srácként a Lazióban kezdte pályafutását, a nagycsapat keretéhez 1985-ben került fel. Akkor azonban még nem tudott helyet kiharcolni magának a kispadon sem, így kölcsönadták a harmadosztályban szereplő Ternanának.

Új csapatában 27 találkozón két gólt szerzett, de ez is elég volt ahhoz, hogy visszahívják a Lazióhoz, amely akkor a másodosztályban vitézkedett. Di Canio ugyan megint nem mutatkozhatott be az első csapatban, de a gárda feljutott az élvonalba.

A Serie A-ban aztán hirtelen a kezdőcsapatban találta magát, az 1988-89-es szezonban 30 alkalommal léphetett pályára, és egy gólt is szerzett. A következő évben már kevesebb találkozón szerepelt, de kettővel többször volt eredményes. 1990 nyarán a Juventus FC szerződtette, Torinóban három szezont töltött el, összesen 75 mérkőzésen hét gólt szerezve.

Az 1993-94-es bajnoki idényt a Napoliban játszotta végig, amely szezon olasz időszaka legeredményesebbje volt, öt alkalommal mattolta az ellenfelek kapusait. Vissza is hívták a Juventushoz, hogy azonnal továbbadják az AC Milannak. Milánóban nehezen ment a beilleszkedés, első évében Paolo csak kilenc alkalommal került be a csapatba.

Az 1995-96-os bajnokságban aztán megszerezte eddigi egyetlen bajnoki címét a Milannal, amikor 22 mérkőzésen négy gólt szerezve vette ki részét a scudetto elhódításából. 1996 nyarán - elsőként a talján labdarúgók közül - Nagy-Britanniába, közelebbről Skóciába szerződött, a Celtic FC-hez írt alá. A korábban középpályásként szerepelt futballistát Glasgow-ban játszatták először csatárként, és a posztváltás jól is sikerült neki, hiszen 12-szer volt eredményes.

1997 nyarán a Sheffield Wednesday vetett rá szemet, sőt le is igazolta. A következő szezonban csapata házi gólkirályának bizonyult, ismét egy tucatnyi találat fűződött a nevéhez. Az 1998-99-es szezont is jól kezdte, hiszen már három alkalomal is betalált az ellenfelek kapujába, amikor nem mindennapi botrányt produkált.

A hetedik fordulóban a Sheffield nagy meglepetésre legyőzte a bajnoki címvédő Arsenal FC-t, ám a mérkőzés végét jelző hármas bírói sípszó Di Caniót és a londoni Martin Keownt már nem a játéktéren érte, hiszen mindkettejüket kiállították. Ez még nem lenne különleges esemény, az annál inkább, hogy az olasz az ítélet feletti felháborodásában fellökte a játékvezetőt!

Di Caniót súlyos pénzbüntetéssel és 11 mérkőzésre szóló eltiltással sújtották. Reaktiválása után az olasz - aki addig magántrénerrel készült a visszatérésre - a West Ham Unitedhez szerződött, ahol élete legjobb periódusát produkálta. Négy és fél évig futballozott Londonban (ennyi ideig korábban sehol sem volt maradása), mégpedig remekül: az 1999-2000-es szezonban például 16 gólt szerzett, a Kalapácsosok mezében összesen 48 bajnoki gól fűződött a nevéhez.

Szinte újjászületett a WHU-ban, 2001-ben például ő kapta a FIFA Fair play-díját. Di Canio egy Everton FC elleni mérkőzésen tiszta gólhelyzetben - amikor látta, hogy az ellenfél kapusa sérülten a földön fekszik, azaz nem tud játékba avatkozni - kézzel megfogta a labdát, szabadrúgáshoz juttatva ezzel az ellenfelet. 2003 nyarán a Charlton Athletichez került, ahol szintén sokat szerepelt, de már jóval kevesebbszer volt eredményes.

Esztendő múltán pedig, 14 év után visszatért Rómába, a Lazióhoz. Az elmúlt szezonban vezéregyénisége volt a gazdasági problémákkal küszködő olasz klubnak, ahol - sajnos - remek játéka mellett újabb botrányt okozott. Az AS Roma elleni bajnokin ugyanis azzal vádolták, hogy a szurkolókat üdvözlő karlendítése fasiszta gesztus volt.

Di Canio ezt tagadta, bár politikai hitvallását soha nem titkolta. A Lazio egyik szimbólikus alakja a következő szezonban is folytatja, azaz 37 évesen is az élvonalban futballozik majd.