1946-ban ezen a napon játszotta első válogatott mérkőzését Izland nemzeti csapata. A hazánknál valamivel nagyobb, ám mindössze 280 ezer lakosú szigeten már az 1910-es években futballoztak, azonban a Knattspyrnusamband Island nevet viselő labdarúgó-szövetség hivatalosan csak 1947-ben alakult meg. Izland 1918-ban lett autónom állam, ám perszonálunióban maradt Dániával, amelynek az elszakadásról döntő 1944-es népszavazás vetett véget. Ennek függvényében nem meglepő, hogy a válogatott első hivatalos találkozóján Dániát fogadta.
A rivális, amelynek nemzeti tizenegye már közel 40 éve létezett, túl volt századik összecsapásán is, nem mellékesen kétszeres olimpiai ezüstérmesként érkezett a szigetre. A találkozó iránt óriási volt az érdeklődés, a mintegy 80 ezer lakosú fővárosban, Reykjavíkban 14 ezer néző látogatott ki a Melavöllurba, amely létesítményben 1956-ig játszotta hazai összecsapásait a válogatott.
Az izlandi válogatott (Hermansson - K. Gudmundsson, Ólafsson, Gíslason, Brynjólfsson, Óskarsson, Einarsson, A. Gudmundsson, Helgason, Jónasson, Sölvason), amelyet a történelmi mérkőzésen edzőkettős (Frederick Steele és Murdo McDougall) irányított, becsülettel küzdött, de mindez csak a tisztes helytálláshoz volt elég a sokkal nagyobb játékerőt képviselt dánokkal szemben. A vendégek ugyanis Karl-Aage Hansen (5. perc), Kaj Christiansen (72.) és Jörgen Leschly Sörensen (74.) góljaival 3-0-ra győztek.