A Bordeaux véget vetett a fiatalításnak

A Girondins Bordeaux a kilencvenes évek második felétől a Ligue 1 egyik legkiegyensúlyozottabban szereplő együttese volt, rendszeresen az élmezőnyben végzett, azonban pár évvel ezelőtt generációváltás történt a klubnál, amit a csapat eredményessége sínylett meg. A nyárra a vezetőség belátta, hogy ez a játékospolitika nem vált be, így a holtszezonban már új felfogás szerint igazoltak, és új szakvezető is érkezett.

Pedig az elmúlt szezon közben még úgy tűnt, hogy a bordeaux-iak elképzelése beválik, hiszen a klub a saját nevelésű fiatalokkal viszonylag jól szerepelt, és megvolt az esélye arra, hogy javítson az egy évvel korábbi helyezésén. Kilenc fordulóval a bajnokság zárása előtt a Girondins a nyolcadik helyet foglalta el a tabellán, és csak négyegységnyi volt a lemaradása az ötödik AJ Auxerre-rel szemben, vagyis akár még az európai kupaszereplés kiharcolása sem tűnt elérhetetlennek.

A bajnokság hajrája azonban rettenetesen rosszul sikerült a klub számára, hiszen a Bordeaux az utolsó kilenc mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, mindössze négy pontot gyűjtött, és így még a kiesés szele is meglegyintette a gárdát, amely végezetül 15. lett - márpedig ilyen rosszul utoljára 1996-ban szerepelt a csapat a francia élvonalban (akkor a 16. pozícióban zárta a pontvadászatot). Így már mindjárt más perspektívába került a korábbi játékospolitika, és a jelek szerint a vezetőség az edzőt, Michel Pavont tette meg bűnbaknak. A szakember tulajdonképpen a jelképe volt a másfél éve kezdődött generációváltásnak, hiszen korábban a tartalékoknál dolgozott, és a saját nevelésű játékosok felhozatala az ő nevéhez fűződött - egy évvel ezelőtt ezt még mindenki sikeresnek tartotta, és szerződést is hosszabbítottak vele. Júniusban aztán közös megegyezéssel felbontották a kontraktusát, amihez a hírek szerint az is hozzájárult, hogy Pavon egészségügyi problémákkal küszködött (állítólag a szívével akadtak gondok).

Az új mestert az országhatáron túl találták meg, és kinevezése kisebb szenzációt okozott Franciaországban, hiszen a galloknál a brazil Ricardo Gomes neve a Paris Saint-Germainnel forrt össze. A szakember anno futballistaként 1991 és 1996 között szerepelt a klubban, és ez idő alatt bajnokságot és KEK-et is nyert a párizsiakkal, majd edzőként is lehúzott két évet a fővárosban. Ezt követően hazájában dolgozott, többek között a Sport Recifénél, a Vitória Bahiánál, a Coritibánál és az olimpiai válogatottnál, legutóbb pedig a Flamengo edzéseit vezette, a Girondins-nek Rio de Janeiróból sikerült elcsábítani.

Ricardónak nem lesz egyszerű dolga, hiszen a klub több alapemberét is eladta a nyáron. A legnagyobb veszteséget kétségtelenül a játékmester Carmel Meriem távozása jelentette, a válogatott középpályás azonban úgy érezte, hogy váltania kell annak érdekében, hogy legyen esélye a vébén való szereplésre, és mivel az AS Monaco hatmillió eurót ajánlott érte, a Bordeaux nem tartóztatta. Elhagyta még a klubot az Európa-bajnok görög középhátvéd, Mihalisz Kapszisz is, aki hazatért az Olympiakoszhoz, illetve a spanyol szélső, Albert Riera, aki az RCD Espanyol futballistája lett - ők ketten ugyan rendszeresen a kezdő tizenegyben szerepeltek az előző idényben, de teljesítményük korántsem volt olyan meggyőző, hogy túlságosan marasztalták volna őket. Cyril Rool eladása már kissé érthetetlenebb döntésnek számít, a rendkívül kemény, kopasz középpályás ugyanis a csapat egyik legjobbja volt a legutóbbi pontvadászatban, ám ennek ellenére továbbadták őt az OGC Nice-nek.

Az ideálisnak tartott kezdő tizenegyből tehát négyen is távoztak, ugyanakkor a legpiacképesebbnek tartott focisták, az olyan fiatal tehetségek, mint Maruan Csamak, Marc Planus vagy Rio Mavuba, maradtak az együttesnél. Erősítésre ezzel együtt szükség volt, és az első új szerzemény érkezését még Ricardo aláírása előtt bejelentették: a Bordeaux ugyanis megszerezte a Liverpool FC-től távozott cseh középpályást, Vladimír Smicert, akinek a Vörösök mezében az egyik utolsó megmozdulása az volt, hogy gólt szerzett a BL-döntőn! Smicert persze enélkül is jól ismerték a Ligue 1-ben, hiszen korábban éveken keresztül futballozott az RC Lensban. A második igazolás is a liverpooliaktól érkezett, igaz, csak közvetve, hiszen Bruno Cheyrou az előző idényt kölcsönben az Olympique Marseille-ben töltötte - a Girondins most viszont végleg megvette őt.

A további új szerzeményeket viszont már minden bizonnyal Ricardo hozta a klubhoz, hiszen ők a dél-amerikai piacról érkeztek. A kolumbiai csatár, Edixon Perea az Atlético Nacionaltól szerződött Franciaországba, míg az argentin szélső Alejandro Alonso a Huracánt hagyta ott a Bordeaux kedvéért - mindkét focista inkább fiatal tehetségnek számít, mint befutott labdarúgónak. A brazil Fernando Menagazzo is Ricardo "embere", elvégre a tréner még a 2001-2002-es idényben dolgozott vele a Grémiónál - a középpályás azóta Olaszországba szerződött, ahol a Sienában játszott, és a francia klub most onnan vette őt kölcsön.

Az átalakulás tehát nagy volt a Girondins-nél, de a vezetőség szerint ez nem lehet az akadálya a jó szereplésnek. A klub fő tulajdonosának, az M6 nevű televíziós társaságnak a vezetője, Nicolas de Tavernost legalábbis így nyilatkozott. "Igaz, hogy két rosszabb szezont tudunk magunk mögött, de a célunk az, hogy kiharcoljuk az európai kupaszereplést" - mondta az elnök.