Bordeaux-ban már a 2002-2003-as szezonban megkezdődött a fiatalítás, amikor a téli szünetben olyan játékosokat engedett el a klub, mint Christophe Dugarry, Jérome Bonnissel és David Sommeil, akik éveken keresztül meghatározó tagjai voltak a gárdának, de a folyamat igazából akkor gyorsult fel, amikor az előző pontvadászat közben Elie Baupot Michel Pavon váltotta a kispadon.
Ő korábban a klub utánpótlásánál dolgozott, és így jóval bátrabban nyúlt a saját nevelésű ifjoncokhoz, akik közül Rio Mavuba, Marc Planus és Pablo Francia manapság már meghatározó futballistája a Girondins-nek. Egy ideig úgy tűnt, hogy a gárda a táblázat első felében végez, ám a gyengébb hajrá miatt csak 12. lett, vagyis a vezetőség teljességgel nem lehetett elégedett.
Sokan éppen azért azt gondolták, hogy az elnökség a nyáron ismét lecsupaszítja az egyesület bankszámláját, és alaposan megerősíti a csapatot, amire meg is volt az esély, lévén a Bordeaux a Ligue 1 negyedik legnagyobb költségvetéssel dolgozó klubja, a Girondins-nél csak a Paris-SG, a Lyon és a Marseille gazdálkodhat több pénzből. A 45 millió eurós büdzsé egy részét azonban a jelek szerint nem új focisták igazolására kívánták fordítani, mert az érkezők többségéért nem kellett fizetni, ráadásul a távozók létszáma meghaladta az új igazolásokét.
Elment a csapattól a portugál védő, Bruno Basto (az előző szezonban 32 mérkőzésen szerepelt), akit a Feyenoord vett meg; a brazil Eduardo Costát (27 összecsapáson lépett pályára a legutóbbi idényben) a Marseille szerződtette; a kölcsönben lévő Albert Celades (27 francia bajnokival a háta mögött) visszatért a Real Madridhoz; a 2003-2004-es bajnokságban mindössze három összecsapásról hiányzott Marco Caneira a Valenciához került; Pascal Feindounót pedig (ő 31 találkozón játszott az előző idényben) kölcsönadták a Saint-Etienne-nek.
Ami az érkezőket illeti, a legnagyobb fogás kétségtelenül a friss Európa-bajnok Mihalisz Kapszisz volt, akiért egyetlen eurót sem kellett fizetni az AEK Athénnak, lévén kontraktusát a ki nem fizetett bérek miatt felbontotta. A drukkerek nagyon örültek még Lilian Laslandes érkezésének is, elvégre a csatár legszebb éveit éppen a Girondins-nél töltötte: 1997 és 2001 között 119 bajnokin 47-szer volt eredményes, és akkoriban a válogatottban is bemutatkozhatott.
A kölcsönadott focisták közül Hervé Bugnet érkezett vissza, mégpedig Le Havre-ból, valamint Carmel Meriem Marseille-ből (utóbbi focista saját elmondása szerint legszívesebben maradt volna az OM-ben), és a Bordeaux megszerezte a francia élvonal "kemény emberét", Cyril Roolt, akit pályafutása során 15 alkalommal állítottak ki. A harmadosztályú Nimes-től leigazolt Renaud Cohade és az AS Cannes-tól szerződtetett Julien Faubert neve viszont még a francia futballdrukkerek számára sem csengett ismerősen.
Az első fordulóban a Marseille elleni idegenbeli találkozón Pavon még a meglehetősen defenzív 4-5-1-es felállást választotta, és majdnem sikerült is elérnie célját, elvégre az OM csak az utolsó utáni percben tudta megnyerni a meccset. Ennek ellenére a szakember a következő bajnokin váltott, és sokkal támadóbb szellemben küldte pályára csapatát, a 4-4-2-es taktikára váltva, ami remekül bejött, elvégre az OGC Nice-nek egy ötöst rúgott a gárda. A következő két összecsapáson is veretlen maradt a Bordeaux, egy idegenbeli döntetlen és egy hazai győzelem volt a mérlege, így négy játéknapot követően a szurkolóknak nem volt okuk a panaszra.
A vezetőknek azonban az átigazolási időszak utolsó napjaiban ismét aktivizálniuk kellett magukat a transzferpiacon, mivel a spanyol balszélső, Albert Riera kidőlt a sorból, és egyelőre nem tudni, hogy könyöksérülése miatt meddig kell pihennie. A csapatnak tehát szüksége volt egy támadó középpályásra, a megoldás pedig a nigériai Kalu Uche lett, akit a lengyel Wisla Krakówtól vettek kölcsön az idény végéig.