A jelek szerint pár futballista állandósította remek formáját, és ennek köszönhetően gyakran kerül be álomcsapatunkba: a mostani tizenegyből Toni a múlt heti, Ronaldinho és Klose pedig a két héttel ezelőtti együttesből köszön vissza. Gaizka Mendieta személyében egy régi ismerős is beverekedte magát a legjobbak közé.
Az 1972-ben játszott bronzmérkőzésen Belgium ellen szerzett Kű Lajos gól után 44 évig nem találhatott be magyar focista az Európa-bajnokságok végjátékában. Kű után legközelebb Szalai Ádám volt eredményes Ausztria ellen 2016-ban.