A rendőrség letartóztatta El Hadji Dioufot, az angol Premier League-ben szereplő Bolton Wanderers labdarúgóját, mert a szenegáli csatár részegen vezette autóját.
A 24 éves válogatott játékost óvadék ellenében szabadon engedték. A támadó ügyét november 21-én tárgyalja a bíróság.
Diouf idén az FC Liverpooltól került a Boltonhoz, 2002-ben az év játékosának választották Afrikában.
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.